Make love, not war!

Néha a katonaságról álmodom, úgymint tegnap éjjel is. Nincs vonzódásom az egyenruhához, így az álom szexuális töltetét már ki is zárhatjuk. :-) Az álmok általában arról szólnak, hogy újra és újra visszakényszerítenek a honvédséghez, ahol tehetetlenül várom, hogy a szolgálati időm leteljen, miközben teljesen tudatában vagyok annak, hogy már réges-régen teljesítettem a szolgálatot, így nincs joguk ismét besorozni. A tegnap éjjeli álmom részleteire sem emlékszem, de valószínűleg nem is ez a lényeges. Visszaemlékszem viszont, hogy besorozásomhoz mennyiben járult hozzá a görcsös ragaszkodásom a hagyományos férfi ideálhoz. A hadkiegen az orvosi vizsgálat alkalmasnak talált (bár majdnem súlyhatár alatt voltam), azonban az egyik orvos megkérdezte, hogy szerintem bírni fogom-e a terhelést? Azt mondtam, hogy mindent kibírok, amit a többiek, ami persze marhaság volt, hiszen 60 kilósan, nem tudtam volna 50 kilós cementes zsákokat emelgetni, a szokásos honvédségi építkezésen, vagy 30 kilós géppuskát vonszolni kilométereken át. Persze végül nem a fizikai megterhelés miatt, vagy a úgynevezett szivatás miatt lett trauma számomra, hanem a primitív életkörülmények és az ugyanilyen emberi viselkedés miatt (debil sorkatonák + mentálisan-morálisan leamortizált tisztikar).
Mindezt az 1 év számomra teljesen felesleges procedúrát megúszhattam volna, ha nem akarok erősnek, bátornak látszani és mondjuk bevállalom a polgári szolgálatot.
Néha eszembe jut, hogy továbbra is fenn áll annak veszélye, hogy idióta politikusok és/vagy primitív néptömegek akarata miatt veszélyeztetnem kell az életemet, vagy testi épségemet. Lehet, hogy egyesek ezt gyávaságnak tekintik, nekem viszont csak egy életem van és azt is ép testben és lélekben akarom leélni, ill. soha többet nem akarom, hogy értelmetlen és veszélyes dolgokat rám kényszerítsenek.
Ezért is tüntettek a mai neofasiszta rezsim ellen!

.ppt

1 hónapig készítettem elő egy 20 perces prezentációs előadást a Második Alapítványról. Sosem csináltam még ilyet, úgyhogy már előre rettegtem, hogy tényleg meg tudom-e csinálni, ill. hogy elő tudom-e majd adni sok ember előtt. Elkészítettem a prezentációt, majd a szövegemet is. Az előadás előtt egy héttel bemutattam Macsnak és Ráhelnek, akik jónak találták, bár szerintem elfogultak voltak velem szemben. Az előadás előtt 3 órával még egyszer a saját szobámban előadtam. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy a falnak beszélek, de muszáj volt meggyőződnöm, hogy elő tudom adni. (Megjegyzem, hogy munkámból adódóan általában 10-40 létszámú közgyűléseket tartok, de úgy érzem az teljesen más)
Eljött a nagy nap, kiderült, hogy kb.10 fős hallgatóságnak kell csak előadnom, ami kissé megnyugtatott. Minden technikát beállítottam, mikor először kiderült, hogy az előttem kezdődő egyik előadó helyett is elő kellene adnom, de ezt Macs nagylelkűen átvette. A második meglepetés akkor ért, mikor az első előadó 20 perc helyett 40 percet beszélt (unalmasan) és csak az utána következő 10 perces előadás után (mely tartalmazott gondolatokat az enyémből) következhettem én. Addigra már eléggé ideges lettem. Mikor viszont elkezdtem, akkor megszállt valami nyugalom, igaz ennek ellenére egy mondatban azért sikerült majdnem belekavarodnom, s csak nehezen keveredtem ki belőle. Mindent összevetve azt hiszem sikerült megfelelően leadnom az anyagot és most úgy érzem, hogy megtettem az első lépést ahhoz, hogy további előadásokat csináljak majd a közeljövőben számomra fontos témákról. :-)