Titkos kertek

Amszterdamban Macs elvitt a a kedvenc helyére, amit úgy hívnak, hogy Begijnhof. Ez egy régi holland épületekkel körbevett kis udvar, előkertekkel, virágokkal, pázsittal, szobrokkal. A XV. századtól vallásos, de laikus nők közössége lakta sokáig, akik itt találtak menedéket és békét. A kert valóban szép és nyugodtságot áraszt magából. Sajnos esett az eső, így csak körbenéztünk és bementünk a kápolnában, de így is megfogott a hely szelleme.
Később jutott eszembe, hogy Budapesten nekem is van egy ilyen kertem, méghozzá a SOTE Klinikákon belül. A kertet a klinika régi épületei veszik körül, benne óriás platánok, virágok, pázsit, padok és híres orvosok szobrai. Szép és nyugodt, mert Magyarországon meglepő módon rendesen gondozzák a kertet, illetve a klinika nagy épületei miatt nem hallatszik a forgalom, helyette madarak csiripelnek. Medikusok, betegek és hozzátartozók szoktak üldögélni a padokon. Ha van időm két cím között szép időben, akkor leülök az egyik padra, szivarozom és olvasok vagy gondolkodom.
Csak remélem, hogy mindenkinek van titkos kertje, ahol nyugodtan elmélkedhet.

Győzelmi jelentés

A Rotterdami félmaraton helyszíne a külvárosban volt, a központi pályaudvartól (Rotterdam Centraal) 4 metrómegállóra (Meiersplein). Onnan még 25 perc séta a Hágai repülőtér mellett. (A fentiek miatt futás közben légcsavaros és sugárhajtású repülőgépek szálltak le közvetlenül mellettünk.:-))
A pálya 1500 m. hosszú volt és aszfaltos, mert igazából kerékpáros pályának épült. Ennek nem örültünk igazán, mert 14 kört kellett futni (bár kaptunk egy számlálót is), ill. mert féltem, hogy a beton kikészíti a lábamat. A regisztráción megkaptuk a rajtszámunkat (36) és a chipet.
9 órakor volt a start. Az első körökben kinéztem magamnak egy dán férfit, mert azt gondoltam, hogy az ő tempója jó lesz számomra, azonban a 6. kör után úgy belehúzott, hogy kénytelen voltam átállni két német srácra, akik viszont a 10. kör után hagytak magamra. Onnantól kezdődően már annyira széthúzódott a mezőny, hogy sokszor futottam egyedül, és csak néha hagytak le vagy előztem. Egy-egy kanyarban vidáman integettünk egymásnak Maccsal, aki közben egy másik futóval beszélgetett, hogy a körök unalmát elűzze. A 12. körnél éreztem, hogy nyűgös vagyok, de aztán összeszedtem magam és végül 1 óra 46 perces idővel végeztem, ami szerintem egy remek idő! Ennek ellenére a korosztályomban indult 11 résztvevőből 10. lettem, a 62 férfi indulóból 38. :-)
De azért meg vagyok elégedve magammal, mert amit vállaltam azt megtettem.

Aki kíváncsi:
http://www.eurogames2011.eu/images/stories/sport/results/day1/halfindividual.pdf

Mi van Zuidplein és Blaak között?

Lássuk csak mim van? Hűségem, türelmem, megbízhatóságom, kitartásom, szeretetem, érzéseim.
Kivel kapcsolatban? Választott népem (LMBTQ), választott csoportom (Második Alapítvány), belső barátaim, párommal kapcsolatban.
Elég ez ezekhez? Kétséges, de ennyim van. Ennyit tudok felajánlani. Ha elég, elég, ha nem, nem.
Fejlődtem/fejlődöm, de most kicsit lassítani akarok. Elfáradtam. Volt sok győzelem és sok vereség. Egy időre fegyverszünetet kötök magammal. :-) Lehet, hogy csak pár hónap lesz, lehet, hogy évek (Paminjon). Maradok a felettes énem szerinti tökéletlen.
Mitől a gondolat? Néztem a showtáncot a Bálon és nem láttam benne semmit, szinte semmit. Ez a tánc egy történetet mesél el a maga nyelvén. Az emberek egy jó része érti, én nem. Rájöttem, hogy nem is akarom. Egy ideg frusztrált, aztán úgy döntöttem nem érdekel. A Bálon másokkal is táncolnom kellene nem csak a párommal. Nem akarok mással táncolni. Nem érdekel. Hazajöttem.
(6 megálló)

Parkettafonás

Egy könyvben olvasom most:
"Éveken át, szinte ameddig csak visszaemlékszem, óvatosan jártam az unalom és a reménytelenség föld alatti kútja fölött, amely a képzeletem vékony, külső rétege alatt lapult meg. Ha túl sokáig állok mozdulatlanul, ha megpihenek, még belezuhanok. Ezért aztán mindig csináltam valamit, klubbokba, moziba jártam. Megváltoztattam a frizurámat."

Mintha csak rólam szólna. Régen lényegében semmit sem csináltam, ma már viszont sok mindent, köztük több (mások számára is) hasznosat, mégis ott lapulnak a háttérben ezek a Kísértetek és várják, hogy rés találhassanak az elfoglaltságok hálóján. Néha megtalálják, előtörnek majd visszabújnak. Talán egyre kevesebbszer, de nem adják fel.

Nemrég egy kérdezz-felelek játékban megkérdezték: - Mi a legjobb és a legszerethetőbb tulajdonságod?
Válaszom ez volt: - A legszerethetőbbet nem én döntöm el. A legjobb a megbízhatóság... 
... és egyben ez a legrosszabb is.

A Szivárvány Harcosok

Díjban részesült a Meleg szemmel videoblog 20. része. 

Mindig csodálva és egyben irigykedve nézem azokat az embereket, akik félretéve félelmeiket felvállalják másságukat tüntetésen, filmben, médiumokban vagy más nyilvános eseményen. Ilyenkor arra gondolok, hogy mennyire hálásnak kellene lennie a meleg társadalomnak ezeknek az embereknek, akik jól, esetleg rosszul, de szívből és meggyőződésből harcolnak értük, és ez mégsem teszi azt, sőt izgágáknak, bajkeverőnek, rossz értelembe vetten "küldetéstudatúnak" bélyegzi őket. Ezekre a felvetésekre azt szoktam mondani, hogy akkor oda lehet menni és lehet jobban csinálni helyettük. Jómagam az évi egyszeri PRIDE-os megjelenésemmel és egyéb szinte láthatatlan tevékenységemmel nem sorolhatom magam közéjük, még ha energiám egy jó részét a közösség szolgálatába is állítom. 

Heinrich Heine sorai 1848-ról:

"Ha e szót hallom, „magyarok",

szűknek érzem német zekémet, 

..."

  

Tudom, hogy nem lehet mindenki hős, de örülök, hogy legalább néha közöttük dolgozhatom és egynek közülük még párja is lehetek.

Egy korty bor

Szombaton egy nagyobb társaságban voltunk Maccsal és bort ittam. Egyszer csak Macs megkérdezte, hogy ihat-e a boromból, amire természetesen igent mondtam. Tudni kell rólam, hogy nagyon nem szeretem, ha italomba-ételembe valaki beleeszik-beleiszik (sem családtagjaimnak sem eddigi párjaimnak soha nem engedtem meg), ill. én sem teszem máséval, de Macs persze kivétel.
Csak este tudtam meg, hogy nem egyszerűen megkívánta a bort, hanem ezzel a kis gesztussal tudatni szerette volna az ott levőkkel, hogy hozzám tartozik (vagy ha tetszik én őhozzá).
Mások számára talán jelentéktelen, elhanyagolható mozzanat ez, de mostanra a fejemben ez egy jelentős érzelmi szimbólum vált: az összetartozásé. Nem csak kimondtuk (a nap folyamán is) mások előtt, hanem ezzel a finom  gesztussal Macs meg is erősítette azt.
Azt hiszem ezután örökké emlékezni fogok erre a jelenetre történjen bármi az életem hátralevő részében ...

Pár óra együtt a Sárga Úton

Dorothy késett a Humusz Bárba megbeszélt találkozóról, de nem estem kétségbe, hanem gyorsan megvettem Carl Rogers könyvét a személyközpontú pszichológiáról, és elkezdtem olvasni. :-) Meglepetésemre kerékpárral érkezett, ami számomra azért volt különös, mert eddig úgy gondoltam rá, mint egy urbánus leányra. Meg is jegyeztem, hogy milyen sportos ma. Kiderült, hogy mostanában sokat kerékpározik a városban, ami számomra nagyon pozitív attitüd.
Leültünk beszélgetni és nekem megint az az érzésem jött elő, hogy mennyire üdítő számomra a vele való kommunikáció. Macs szerint köztünk különleges viszony van, mert együtt kezdtünk a Második Alapítványnál és ezáltal jobban ismerjük egymást, több dolog köt össze minket. Ebben van igazság, de nem elhanyagolható Dorothy közvetlen, szeretetteljes természete, ami miatt nekem példakép.
Régen nem sikerült már találkoznunk ezért volt miről mesélnie: egyetem, vizsgák, foglalkozások, melegvilág, pszichológia.
Persze tudtam, hogy nem úszom meg és mesélnem kell magamról és Macsról. A queerségem nem újdonság számára hiszen egy régebbi interjúban erről már beszéltem vele, de a jelenlegi párkapcsolatom úgy láttam érdekli. Nem kellett csalódnom elfogadó és támogató gondolkodásában, miközben erről meséltem neki. Ő volt az a 3. személy, akinél őszinte örömöt vártam és tapasztaltam is ezzel kapcsolatban!
Tíz órakor már kissé csúnyán néztek ránk a bárban, így lassan összeszedelődzködtünk és hazamentünk. Én csupa pozitív gondolattal a fejemben. Köszönöm Dot!

Szemem fénye és több

Kicsöng.
Isten:  - Halló! Szia András!
András: - Ó... ...helo, megspóroltad a bejelentkezést nekem.
Isten: - Pontosan. Nos, miért hívsz?
András: - Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy annyi kiszolgáltatott és gyámoltalan élőlény fér bele az Ő szívébe?
Isten: - Ilyennek alkottam meg. Egy óriási szívet helyeztem abba a kis testbe. Nem volt könnyű elhiheted.
András: - Ezért fáj néha a háta?
Isten: - Nem. Az típushiba. Túl nagy szárnyakat tervezetem neki.
András: - Tehetek én valamit Érte?
Isten (nevet): - Talán ne öleled át túl szorosan! (komolyan): Hát szeresd!
András: - Értem ...  ... azt hiszem boldog vagyok Vele.
Isten: - Ennek szívből örülök. De ne feledd, hogy nagyon kell rá vigyáznod!
András. - Mint a szemem fényére.
Isten: - Annál bizony sokkal jobban András.
András: - Igyekezni fogok.
Isten: - Rendben. Most megyek, mert ma még Gabriellel teázom.
András: - Ok. Pusz!
Isten (felsóhajt): - Ó bárcsak ne csinálná ezt...