Mivel Livinek már jó előre megígértem, hogy megnézem első társastánc versenyüket, ezért szombaton Maccsal felkerekedtünk és elautóztunk Bécsbe. Szerencsére a verseny ugyanott volt, mint tavaly, így az interneten előre megkerestem az utcát, s ezért elég könnyen meg is találtuk azt. Livi nagyon örült nekünk, így úgy gondolom, hogy ha jelenlétünkkel egy kicsit is tudtunk segíteni neki az első megmérettetésén, akkor már megérte a 3-3 óra vezetést az esőben. Sikerült felvenni a táncukat videóra, azonban a díjátadás fényképezését jól elszúrtam, mert rosszul használtam a fényképezőgép exponáló gombját. :-(
A táncverseny alatt megerősödött az a korábbi elhatározásom, hogy több azonos nemű táncversenyt nem fogok megnézni, mert úgy gondolom, hogy az eddigiek alapján mindent és mindenkit láttam már, szinte ugyanazok az emberek és ugyanazok a mozdulatok. Egyszerűen beleuntam a verseny nézésébe. Ha valaha is elmegyek versenyre, akkor táncolni fogok, és persze a magyar résztvevőket nagy ívben el fogom kerülni, akik teljesítménye előtt ugyan megemelem képzeletbeli kalapom, de taszít az a nagyképűség, amivel sokszor előadják magukat (tisztelet a kevés kivételnek).
Ezzel a rövid táncos bejegyzéssel be is zárom a nyilvános bloggomat, melyet mint meleg hobbytáncos indítottam. Úgy érzem a továbbiakban nincs mit mondanom a nyilvánosságnak, ill.olyan gondolatokat írok le majd, melyeket senkivel sem szeretnék megosztani.
2012. szeptember 30., vasárnap
2012. szeptember 9., vasárnap
Száz év magány
Mostanában a munkahelyemen egyre több feladatot kell elvégeznem, azért mert az új fiatal ügyvezetőnk egy dinamikus személyiség, aki a céget fejleszteni szeretné. Célkitűzésével részben egyet is értek, azonban ennek a megvalósításának a gyorsaságával nem. Azon kívül, hogy szeptemberben elköltözünk (egy szebb-jobb helyre), mellette a sok kis felújítási projekt mellett, bevállalt egy nagy projektet, azonban szerintem mindehhez nincs megfelelő emberi kapacitásunk, így kezdődik a kapkodás, lótás-futás.
A fentiek jelentősen kihatnak a Második Alapítványi munkámra, ahol emellett ugyancsak begyorsítani akarnak, ráadásul ugyanúgy megfelelő kapacitás nélkül. Szomorúan, de be kellett látnom, hogy így már nincs elég energiám és türelmem az Alapítványi munkámra és elkezdtem szisztematikusan leépíteni a feladataimat, ami valószínűleg sokakban ellenérzést és sértődöttséget fog kiváltani, mégis az én-védelmem miatt meg kell tennem. Külön fájdalom, hogyha többen egy kicsivel többet tennének az Alapítványon belül, akkor a rendszer sokkal simábban működne. Természetesen tudom, hogy vannak, akik nem tudnak többet beletenni és vannak akik meg nem akarnak, így el kell fogadnom, hogy ez a helyzet. Ettől persze még frusztrált vagyok, lelkiismeretfurdalásos, ingerlékeny és visszahúzódó, ami csak rontja a helyzetet.
Félelmem, hogy visszahúzódásommal, szerepcsökkenésemmel még csak jobban izolálom magamat a közösségben és ez rossz tapasztalat lassan a szociális kapcsolataimra is ki fog hatni, azaz teljesen elmagányosodom, egy saját kis elefántcsonttornyomba szorulok, ahol majd az alkohol fog gyógyítani. Megfigyeltem, hogy a közösségemben hogyha én nem megyek oda valakihez, akkor szinte soha senki sem jön oda hozzám, senki sem figyel rám, (ill. ha én nem keresem a barátaimat, akkor ők nem vagy csak ritkán keresnek.) Valószínűleg nem vagyok egy izgalmas személyiség. Persze eddig legalább hasznos, mert elvégeztem az unalmas és babrás munkát, és még másokra is odafigyeltem közben.
Kérdés, hogy akarok-e továbbra is jó fiú lenni, vagy itt az ideje, hogy megbarátkozzam az igazán csak saját jólétével törődő, ám magányos személyiségemmel.
A fentiek jelentősen kihatnak a Második Alapítványi munkámra, ahol emellett ugyancsak begyorsítani akarnak, ráadásul ugyanúgy megfelelő kapacitás nélkül. Szomorúan, de be kellett látnom, hogy így már nincs elég energiám és türelmem az Alapítványi munkámra és elkezdtem szisztematikusan leépíteni a feladataimat, ami valószínűleg sokakban ellenérzést és sértődöttséget fog kiváltani, mégis az én-védelmem miatt meg kell tennem. Külön fájdalom, hogyha többen egy kicsivel többet tennének az Alapítványon belül, akkor a rendszer sokkal simábban működne. Természetesen tudom, hogy vannak, akik nem tudnak többet beletenni és vannak akik meg nem akarnak, így el kell fogadnom, hogy ez a helyzet. Ettől persze még frusztrált vagyok, lelkiismeretfurdalásos, ingerlékeny és visszahúzódó, ami csak rontja a helyzetet.
Félelmem, hogy visszahúzódásommal, szerepcsökkenésemmel még csak jobban izolálom magamat a közösségben és ez rossz tapasztalat lassan a szociális kapcsolataimra is ki fog hatni, azaz teljesen elmagányosodom, egy saját kis elefántcsonttornyomba szorulok, ahol majd az alkohol fog gyógyítani. Megfigyeltem, hogy a közösségemben hogyha én nem megyek oda valakihez, akkor szinte soha senki sem jön oda hozzám, senki sem figyel rám, (ill. ha én nem keresem a barátaimat, akkor ők nem vagy csak ritkán keresnek.) Valószínűleg nem vagyok egy izgalmas személyiség. Persze eddig legalább hasznos, mert elvégeztem az unalmas és babrás munkát, és még másokra is odafigyeltem közben.
Kérdés, hogy akarok-e továbbra is jó fiú lenni, vagy itt az ideje, hogy megbarátkozzam az igazán csak saját jólétével törődő, ám magányos személyiségemmel.
2012. augusztus 2., csütörtök
Érzések
Dühös vagyok, mert rosszul és rossz időben kommunikálok azzal, akit legjobban szeretek.
Haragszom, mert megbántottam azt, akit legjobban szeretek.
Fáj, hogy csalódást okoztam annak, akit legjobban szeretek.
Rosszul esik, hogy önzőnek gondol az, akit legjobban szeretek (és mégjobban, hogyha igaza van).
Megvisel, hogy nincs kivel ezt megbeszélnem és, hogy most Vele sem tudom.
Haragszom, mert megbántottam azt, akit legjobban szeretek.
Fáj, hogy csalódást okoztam annak, akit legjobban szeretek.
Rosszul esik, hogy önzőnek gondol az, akit legjobban szeretek (és mégjobban, hogyha igaza van).
Megvisel, hogy nincs kivel ezt megbeszélnem és, hogy most Vele sem tudom.
2012. július 22., vasárnap
Egy szoknya - egy nadrág
Sokan (a nők nagy része is) gondolják azt, hogy ha egy férfi női ruhát vesz fel (színész, transzvesztita, partyrésztvevő, stb.), az kedvesen mulatságos dolog - hisz a férfi olyan esetlen benne -, ill. nincs benne semmi kivetnivaló.
Részemről közel sem vagyok ilyen megengedő. Szerintem az esetek döntő többségében ez egy nőket megalázó cselekedet, amelynél az átöltöző férfiak az erős sminkkel, a csiricsáré ruhákkal és a túlhangsúlyozott nőies viselkedésmóddal a női nemet akarják - meglehet, hogy tudattalanul, de - kigúnyolni. A mai magyar patriarchális társadalom szemszögéből a magasabb státuszú férfi megengedheti magának, hogy az alacsonyabb státuszú nő megjelenéséből viccet csináljon. (Két kivételt tudok csak elképzelni: 1. transszexuális nő, aki valóban nőként kíván élni, és ezzel vállalja a társadalmi hátrányokat, 2. a férfiak demonstratív kiállása a nők mellett)
Ugyanígy nem tartom jónak, ha egy nő kifejezetten maszkulin ruhát szeretne hordani, mert ez meg számomra azt sugallja, hogy ő ezzel a megjelenési formával akar magasabb státuszra szert tenni.
Szerintem a megoldás az uniszex ruhák (pl. farmer, kendő, stb.) és a nem nemspecifikus színek (férfiaknak pink, nőknek barna, stb.) viselése jelenti, amelyek inkább a nemek egyenlősége felé mutat, és nem valamelyik nem felé visz. (Egy ideje hiába keresek olyan férfi farmert, aminek a farzsebei díszítettek lennének, nőit pedig nem adnak nekem az üzletekben. Ha nőit kérek, azt mondják nincs a méretemben.)
Tehát nem a nőket, hanem a nőiséget kell férfistátuszba emelni.
Részemről közel sem vagyok ilyen megengedő. Szerintem az esetek döntő többségében ez egy nőket megalázó cselekedet, amelynél az átöltöző férfiak az erős sminkkel, a csiricsáré ruhákkal és a túlhangsúlyozott nőies viselkedésmóddal a női nemet akarják - meglehet, hogy tudattalanul, de - kigúnyolni. A mai magyar patriarchális társadalom szemszögéből a magasabb státuszú férfi megengedheti magának, hogy az alacsonyabb státuszú nő megjelenéséből viccet csináljon. (Két kivételt tudok csak elképzelni: 1. transszexuális nő, aki valóban nőként kíván élni, és ezzel vállalja a társadalmi hátrányokat, 2. a férfiak demonstratív kiállása a nők mellett)
Ugyanígy nem tartom jónak, ha egy nő kifejezetten maszkulin ruhát szeretne hordani, mert ez meg számomra azt sugallja, hogy ő ezzel a megjelenési formával akar magasabb státuszra szert tenni.
Szerintem a megoldás az uniszex ruhák (pl. farmer, kendő, stb.) és a nem nemspecifikus színek (férfiaknak pink, nőknek barna, stb.) viselése jelenti, amelyek inkább a nemek egyenlősége felé mutat, és nem valamelyik nem felé visz. (Egy ideje hiába keresek olyan férfi farmert, aminek a farzsebei díszítettek lennének, nőit pedig nem adnak nekem az üzletekben. Ha nőit kérek, azt mondják nincs a méretemben.)
Tehát nem a nőket, hanem a nőiséget kell férfistátuszba emelni.
2012. július 2., hétfő
Gyengeség
Folyamatosan küzdök az énem sötét és gyáva része ellen. Csatákat nyerek ugyan, de a háború jelenlegi állása szerint továbbra is vesztésre állok...
Egy porcikám sem kívánta, hogy részt vegyek a mai workshopon, melyet Macs vezetett. Bár csak heten jöttünk össze, de persze idegesített, hogy interaktív lesz, azaz meg kell nyilvánulnom, ráadásul egy olyan témában, ami nem érdekel. A bevezető körkérdésre, hogy mit várok a beszélgetéstől sikerült egy olyan semmitmondó és zavaros választ adnom, amit én magam sem értettem, hisz egyébként tényleg semmit sem vártam ettől a beszélgetéstől, azon kívül hogy Macsnak talán létszámilag tudok segíteni. Nem kért rá közvetlenül, magam döntöttem a kialakult helyzet ismeretében. A beszélgetés felére egyáltalán nem tudtam figyelni, mert a szorongásomból kialakuló menekülési kényszeremet és mélyről jövő dühömet próbáltam megfékezni. A workshop végre lement és hazaindultunk, amikor Macs megpróbált rákérdezni, hogy hogyan éreztem magam. Ekkor megpróbáltam nagyon visszafogottan hárítani - ugyanis nem szerettem volna a saját frusztrációmból eredő dühöt rázúdítani arra, aki nem hibás ebben - , de szerintem érezte az erős indulatot bennem.
Miért mentem el mégis a workshopra? Kötelességtudatból, vagy szeretetből?
Azt hiszem szeretetből.
Miért írom le mindezt?
Mert muszáj kiadnom magamból.
Elbaszok ezzel mindent?
Igen.
Újra iszom.
Egy porcikám sem kívánta, hogy részt vegyek a mai workshopon, melyet Macs vezetett. Bár csak heten jöttünk össze, de persze idegesített, hogy interaktív lesz, azaz meg kell nyilvánulnom, ráadásul egy olyan témában, ami nem érdekel. A bevezető körkérdésre, hogy mit várok a beszélgetéstől sikerült egy olyan semmitmondó és zavaros választ adnom, amit én magam sem értettem, hisz egyébként tényleg semmit sem vártam ettől a beszélgetéstől, azon kívül hogy Macsnak talán létszámilag tudok segíteni. Nem kért rá közvetlenül, magam döntöttem a kialakult helyzet ismeretében. A beszélgetés felére egyáltalán nem tudtam figyelni, mert a szorongásomból kialakuló menekülési kényszeremet és mélyről jövő dühömet próbáltam megfékezni. A workshop végre lement és hazaindultunk, amikor Macs megpróbált rákérdezni, hogy hogyan éreztem magam. Ekkor megpróbáltam nagyon visszafogottan hárítani - ugyanis nem szerettem volna a saját frusztrációmból eredő dühöt rázúdítani arra, aki nem hibás ebben - , de szerintem érezte az erős indulatot bennem.
Miért mentem el mégis a workshopra? Kötelességtudatból, vagy szeretetből?
Azt hiszem szeretetből.
Miért írom le mindezt?
Mert muszáj kiadnom magamból.
Elbaszok ezzel mindent?
Igen.
Újra iszom.
2012. június 29., péntek
Eurogames: fitness-wellness délelőtt
Hajnali 7 órára kellett érkeznem a Csillebérci gyerektáborba, ahol a futást (nekem 10 km.) rendezték a EUROGAMES-en. A reggeli futás praktikusnak ígérkezett hisz mára igazi hőséget jósoltak. Az 1. számú bejáratnál már ott állt a rendőrautó, ami kicsit megnyugtatott. Az már kevésbé, hogy a táborba minden gond nélkül beengedett a portás, elég volt annyit mondanom, hogy a rendezvényre jövök. (Tehát felesleges volt az aggodalmam, hogy fénykép nélküli pass-ommal beengednek-e majd, ill. felesleges volt a rendszámomat leadni előre.) A további rendezvényekkel kapcsolatban számomra kissé nyugtalanító, hogy a biztonsági őrök pontosan azok az elhízott, kényszervállalkozó kinézetű férfiak voltak, akik a nagyképűségen kívül semmi máshoz sem értenek, viszont olcsók.
A rajtkapuépítése mellett Gina - a főszervezőlány - már régi ismerősként üdvözölt, mert tegnap a regisztrációkor tőle kaptam meg a felvilágosítást a helyszínnel kapcsolatban. Megnyugtatott, hogy remek helyen parkolok, ill. kinyitotta nekem a férfiöltözőt (én voltam az első versenyző 6.45-kor), majd rohant tovább szervezni, de azért megbeszéltük, hogy az a neonáci, aki ilyen korán felkel, és kijön ide az isten háta mögé, az megérdemli, hogy kicsit utálhasson minket. :-)
Beregisztráltam, megkaptam a KÉK rajtszámomat (107) + ásványvízet, majd elmentem átöltözni. A 8 órás kezdés, ugyan csúszott egy negyedórát, de végül úgy kb. 30 férfi és 5 egész! nő állt be a rajthoz (A beszélgetésekből úgy gondoltam, hogy egyedül vagyok magyar, de aztán kiderült, hogy hárman voltunk). Érdekes módon a versenyzők 95%-a 40 év felettinek látszott, ezek szerint a fiatal buzik sportja nem a futás! :-)
A pálya jobb volt mint a rotterdami, mert nagyrészt talajon vezetett és fák között (2 kör), így nem igazán éreztem a meleget, sőt azt gondolom, hogy nagyon jó időt futhattam. Hogy mennyi lett ez az azért nem biztos, hogy ki fog derülni, mert a második kör után, mikor nagy nyugalommal kiálltam (a félmaratonosoknak 4 kör volt), akkor azt láttam, hogy a kiállók közül mindenkinek FEHÉR rajtszáma van! Gyorsan megtámadtam Ginát - hogy csak nem rossz rajtszámot kaptam? - ám kiderült, hogy hát persze, így csak besoroltak az előttem befutó után. :-(
Ezek után meglátogattam az ígért medencét, ami 25 méteres volt és rá volt írva: MÉLYVÍZ - CSAK ÚSZÓKNAK! Belemenve kiderült, hogy az egyik végén kb. 80 cm, a másik végén kb. 160 cm mély. :-) A vize egyébként marha hideg volt, így csak kétszer néhány hosszt bírtam úszni, de a melegben ez is nagyon jól esett.
Végül is azt gondolom, hogy egy kellemes fitness-wellness délelőttöt töltöthettem Csillebércen.
Köszönöm FRIGO!
A rajtkapuépítése mellett Gina - a főszervezőlány - már régi ismerősként üdvözölt, mert tegnap a regisztrációkor tőle kaptam meg a felvilágosítást a helyszínnel kapcsolatban. Megnyugtatott, hogy remek helyen parkolok, ill. kinyitotta nekem a férfiöltözőt (én voltam az első versenyző 6.45-kor), majd rohant tovább szervezni, de azért megbeszéltük, hogy az a neonáci, aki ilyen korán felkel, és kijön ide az isten háta mögé, az megérdemli, hogy kicsit utálhasson minket. :-)
Beregisztráltam, megkaptam a KÉK rajtszámomat (107) + ásványvízet, majd elmentem átöltözni. A 8 órás kezdés, ugyan csúszott egy negyedórát, de végül úgy kb. 30 férfi és 5 egész! nő állt be a rajthoz (A beszélgetésekből úgy gondoltam, hogy egyedül vagyok magyar, de aztán kiderült, hogy hárman voltunk). Érdekes módon a versenyzők 95%-a 40 év felettinek látszott, ezek szerint a fiatal buzik sportja nem a futás! :-)
A pálya jobb volt mint a rotterdami, mert nagyrészt talajon vezetett és fák között (2 kör), így nem igazán éreztem a meleget, sőt azt gondolom, hogy nagyon jó időt futhattam. Hogy mennyi lett ez az azért nem biztos, hogy ki fog derülni, mert a második kör után, mikor nagy nyugalommal kiálltam (a félmaratonosoknak 4 kör volt), akkor azt láttam, hogy a kiállók közül mindenkinek FEHÉR rajtszáma van! Gyorsan megtámadtam Ginát - hogy csak nem rossz rajtszámot kaptam? - ám kiderült, hogy hát persze, így csak besoroltak az előttem befutó után. :-(
Ezek után meglátogattam az ígért medencét, ami 25 méteres volt és rá volt írva: MÉLYVÍZ - CSAK ÚSZÓKNAK! Belemenve kiderült, hogy az egyik végén kb. 80 cm, a másik végén kb. 160 cm mély. :-) A vize egyébként marha hideg volt, így csak kétszer néhány hosszt bírtam úszni, de a melegben ez is nagyon jól esett.
Végül is azt gondolom, hogy egy kellemes fitness-wellness délelőttöt töltöthettem Csillebércen.
Köszönöm FRIGO!
2012. június 20., szerda
Turmstein avagy a félelem lajtorjája update
Ismét Ausztriába ment a csapat (Macs, Sztell, Livi és én), ahol egy Kienthalhütte (1416 m) nevű helyhez túráztunk fel. Nagyon meleg volt így a hüttében én és Sztell ettünk egy nagyon finom sütőtöklevest (soha nem ettem még), ill. mindannyian ittunk némi hűsítő italt.
Rövid pihenő után aztán Livi ajánlása nyomán elindultunk megmászni a menedékház melletti Turmstein nevezetű sziklát ( B. fokozatú klettersteig), ami úgy 20-25 méterre magasodik a ház és a hegy oldala fölé. Én mentem elöl, utánam Macs majd Livi. Az első 5 méter könnyű láncos-kapaszkodós mászás volt, ami nem igazán különbözött a műfalmászástól így biztosan indultam, azonban ezután egy jó 4 méter magas, függőleges szakasz következett, ahol a sziklába beépített vaslépcsőkre (trepni) kellett (ráadásul nagyokat) lépni, melyek valamilyen oknál fogva csak vékony kerettel rendelkeztek, úgyhogy nem nyújtottak igazán jó támaszt. Némi nehézség árán, de feljutottam a szakasz végére, ahol viszont a sziklára tapadva kellett nagy mélység felett átmászni egy peremre. Itt kezdtem csak el igazán félni, és itt mondta Livi is, hogy ő most visszafordul. Hiába kérleltük, hogy várja meg a peremen míg visszaérkezünk, ő hajthatatlan volt (mint általában), pedig aggódtunk, hogy a függőleges szakaszon mi lesz vele.
Végül Maccsal ketten másztuk fel a szikla tetejéig, ahol csodás körpanoráma várt minket. Kicsit kilihegtük magunkat, én meg megpróbáltam megnyugtatni magam, hogy ép bőrrel le tudok mászni a függőleges szakaszon, hisz lefelé mindig nehezebb, mint felfelé. Visszafelé a peremen már láttuk, hogy Livi biztonságban leérkezett, ami ez megerősítette bennem, hogy élve lejuthatok. Kétszer is neki kellett indulnom a lemászásnak, mert mindig jött valaki felfelé. Harmadszorra már akadály nélkül másztunk lefelé, ami könnyebben ment mint gondoltam, de ennek ellenére végig bennem volt a félsz, addig, míg csak mindketten a talajon nem álltunk.
Biztos sokan felesleges hősködésnek, vagy kockázatvállalásnak gondolják amit tettem, de nekem szükségem volt annak a megerősítésére, hogy van bátorságom legyőzni a félelmemet, ill. ezen korlátaimat.
Rövid pihenő után aztán Livi ajánlása nyomán elindultunk megmászni a menedékház melletti Turmstein nevezetű sziklát ( B. fokozatú klettersteig), ami úgy 20-25 méterre magasodik a ház és a hegy oldala fölé. Én mentem elöl, utánam Macs majd Livi. Az első 5 méter könnyű láncos-kapaszkodós mászás volt, ami nem igazán különbözött a műfalmászástól így biztosan indultam, azonban ezután egy jó 4 méter magas, függőleges szakasz következett, ahol a sziklába beépített vaslépcsőkre (trepni) kellett (ráadásul nagyokat) lépni, melyek valamilyen oknál fogva csak vékony kerettel rendelkeztek, úgyhogy nem nyújtottak igazán jó támaszt. Némi nehézség árán, de feljutottam a szakasz végére, ahol viszont a sziklára tapadva kellett nagy mélység felett átmászni egy peremre. Itt kezdtem csak el igazán félni, és itt mondta Livi is, hogy ő most visszafordul. Hiába kérleltük, hogy várja meg a peremen míg visszaérkezünk, ő hajthatatlan volt (mint általában), pedig aggódtunk, hogy a függőleges szakaszon mi lesz vele.
Végül Maccsal ketten másztuk fel a szikla tetejéig, ahol csodás körpanoráma várt minket. Kicsit kilihegtük magunkat, én meg megpróbáltam megnyugtatni magam, hogy ép bőrrel le tudok mászni a függőleges szakaszon, hisz lefelé mindig nehezebb, mint felfelé. Visszafelé a peremen már láttuk, hogy Livi biztonságban leérkezett, ami ez megerősítette bennem, hogy élve lejuthatok. Kétszer is neki kellett indulnom a lemászásnak, mert mindig jött valaki felfelé. Harmadszorra már akadály nélkül másztunk lefelé, ami könnyebben ment mint gondoltam, de ennek ellenére végig bennem volt a félsz, addig, míg csak mindketten a talajon nem álltunk.
Biztos sokan felesleges hősködésnek, vagy kockázatvállalásnak gondolják amit tettem, de nekem szükségem volt annak a megerősítésére, hogy van bátorságom legyőzni a félelmemet, ill. ezen korlátaimat.
2012. június 2., szombat
Biztonságok
A többnapos Gazsi túrán át kellett mennünk egy olyan falun, ahol nagyrészt mélyszegénységben élő cigányok laktak. Gazsi figyelmeztetett mindenkit, hogy viselkedjünk normálisan és ne adjunk lehetőséget, hogy a falusiak bármit is provokációnak vehessenek és így belénk kössenek.
A meleg miatt Macs könnyedebben öltözött, így szexisebben is nézett ki, ami miatt úgy érezte, hogy esetleg provokációnak teheti ki magát. A falu szélén futott a kisvasút vágánya, ahová az egyik srác befordult, hogy majd azon megy tovább és nem a falun keresztül. Macs is befordult a srác után és szorosan követni kezdte. Ekkor én nagyon megbántódtam, mert azt láttam, hogy Macs nem mellettem keres menedéket, hanem másnál.
Utólag értékelve, azt gondolom, hogy Macs ösztönösen az erősebb és biztonságosabb személynél keresett menedéket, és ez a tudattalan választása helyes volt, mert valószínűleg az én 60 kg.-os testfelépítésem nem jelent annyi elrettentő erőt mint a magas fiatal srácé.
Tanulság, hogy ne legyek önző és akarjak kétes biztonságot nyújtani, csak azért, hogy az egomnak ez megfeleljen.
Ettől még persze fáj az a tény, hogy ugyan az érzelmi biztonságot meg tudom, a gazdaságit meg meg tudnám adni a páromnak (ha igényelné), de a fizikális biztonságot már nem.
A meleg miatt Macs könnyedebben öltözött, így szexisebben is nézett ki, ami miatt úgy érezte, hogy esetleg provokációnak teheti ki magát. A falu szélén futott a kisvasút vágánya, ahová az egyik srác befordult, hogy majd azon megy tovább és nem a falun keresztül. Macs is befordult a srác után és szorosan követni kezdte. Ekkor én nagyon megbántódtam, mert azt láttam, hogy Macs nem mellettem keres menedéket, hanem másnál.
Utólag értékelve, azt gondolom, hogy Macs ösztönösen az erősebb és biztonságosabb személynél keresett menedéket, és ez a tudattalan választása helyes volt, mert valószínűleg az én 60 kg.-os testfelépítésem nem jelent annyi elrettentő erőt mint a magas fiatal srácé.
Tanulság, hogy ne legyek önző és akarjak kétes biztonságot nyújtani, csak azért, hogy az egomnak ez megfeleljen.
Ettől még persze fáj az a tény, hogy ugyan az érzelmi biztonságot meg tudom, a gazdaságit meg meg tudnám adni a páromnak (ha igényelné), de a fizikális biztonságot már nem.
2012. május 27., vasárnap
Genderizmus
A május 17.-i Homo- és Transzfóbia Napján tartott előadáson értettem meg a homo-, és transzfóbiák eredetét, azaz a genderfóbiát. A lényeg, hogy az emberek azért utálják a melegeket és a transzokat, mert nem illenek bele a társadalom bináris (kétpólusu) társadalmi (és egyben biológiai, hisz nem tudja szétválasztani) nem szerkezetébe. A melegek (férfiak és nők) ugyan biológiailag férfiak és nők ám eltérő szexuális preferenciáikkal rendelkeznek, amitől így a társadalom megítélése szerint mégsem tekinthetőek normális férfinak vagy nőnek (a meleg férfi ezért inkább nőiesnek tűnik, a meleg nő inkább férfiasnak), de legalább a kifejeződésük (öltözködés, viselkedés, stb.) nagyrészt hasonló az elvárthoz. Nehezebb a helyzet a transzneműekkel, akik még a kifejeződésben is jelentősen különbözhetnek, hacsak nem tudnak megtévesztően hasonulni valamelyik nemi pólushoz.
Tekintettel arra, hogy a magyar többségi társadalom patriarchát (azaz jó esetben csak elnyomja, rossz esetben meg is veti a nőket, a feminin életformát), és mivel a nőkhöz sorolja az egész LMBTQ közösséget, ezért az egésznek csak a nemek teljes (kulturális, mentális, gazdasági, stb.)egyenlősége vethet véget, amikor nőnek lenni már nem hátrány és/vagy nem szégyen (férfi létedre úgy viselkedsz, mint egy nő!) Ezt a harcot a feminizmus kezdte, de szerintem a feminizmus már nem tudja a csak nőmozgalom bélyeget leszedni magáról és megfelelő hívást adni a haladóbb szellemű férfiaknak. A megoldás a Genderizmus (queer elmélet), a bipoláris nemszerkezet felbontója.
Tekintettel arra, hogy a magyar többségi társadalom patriarchát (azaz jó esetben csak elnyomja, rossz esetben meg is veti a nőket, a feminin életformát), és mivel a nőkhöz sorolja az egész LMBTQ közösséget, ezért az egésznek csak a nemek teljes (kulturális, mentális, gazdasági, stb.)egyenlősége vethet véget, amikor nőnek lenni már nem hátrány és/vagy nem szégyen (férfi létedre úgy viselkedsz, mint egy nő!) Ezt a harcot a feminizmus kezdte, de szerintem a feminizmus már nem tudja a csak nőmozgalom bélyeget leszedni magáról és megfelelő hívást adni a haladóbb szellemű férfiaknak. A megoldás a Genderizmus (queer elmélet), a bipoláris nemszerkezet felbontója.
2012. május 6., vasárnap
Szivárvány Pár
Szombaton Macs a Szivárvány Családokról tartott előadást egy főiskolán. Az jutott eszembe, hogy ha azokat a családokat, amelyek nem heteronormatívak (azaz két mama, papa vagy neadjisten mindezek együtt) Szivárvány Családnak hívjuk, akkor a nem hetonormatív párokat hívhatnánk SZIVÁRVÁNY Párnak (már csak azért is mert az LMBTQ emberek közös jele a szivárvány). Ez szerintem egy kedves és találó elnevezés. :-)
A fentiek alapján én is Szivárvány Párt alkotok Maccsal, mert mi igazán nem vagyunk heteronormatívak, még ha külön (biológiai)neműek is vagyunk. Nem gondolkodunk/viselkedünk/élünk átlagosan, de természetesen nem nézzük le, akik így tesznek (én néha sajnálkozom). Sajnos sokan gondolják még úgy, hogy mi egy hetero pár vagyunk már és szerintem csak hosszú küzdelem árán tudjuk majd bebizonyítani, hogy nagyon is tévednek. Őszintén szólva azért rosszul esik, hogy Macs tizen-x, én pedig mintegy 3 éve teszek a LMBTQ közösségért, és még ennek a mozgalmár része sem tud egy queer (bocsánat: szivárvány) párral mit kezdeni. :-(
A fentiek alapján én is Szivárvány Párt alkotok Maccsal, mert mi igazán nem vagyunk heteronormatívak, még ha külön (biológiai)neműek is vagyunk. Nem gondolkodunk/viselkedünk/élünk átlagosan, de természetesen nem nézzük le, akik így tesznek (én néha sajnálkozom). Sajnos sokan gondolják még úgy, hogy mi egy hetero pár vagyunk már és szerintem csak hosszú küzdelem árán tudjuk majd bebizonyítani, hogy nagyon is tévednek. Őszintén szólva azért rosszul esik, hogy Macs tizen-x, én pedig mintegy 3 éve teszek a LMBTQ közösségért, és még ennek a mozgalmár része sem tud egy queer (bocsánat: szivárvány) párral mit kezdeni. :-(
2012. április 25., szerda
Fejlődéslélektanom
HZs-vel kb. 15 éve találkoztunk, most azonban véletlenül igen. Ő még
Pálként ismert, de Zsolttól már hallotta, hogy megváltoztattam azt, ill.
hogy megváltoztam, csak nem tudta pontosan, hogyan. Most a külsőt
láthatta :-) Megkérdezte, hogy miben változtam meg belül. Nem gondoltam,
hogy ilyen nehéz ezt megfogalmazni, és hogy ilyen nehéz magunkat
kívülről látni, főleg, ha a változás hosszú évek alatt megy lassan,
fokozatosan végbe.
Tehát mikor úgy 15 éve használni kezdtem az András nevet, az akkor még csak azt jelentette, hogy szakítani szeretnék az addigi életemmel, azaz nem akarok unalmasan belesimulni a hetero társadalomba, nem akarok úgy élni, ahogy a környezetem/családom elvárja tőlem. Ez akkor még csak egy igényt jelentett, amit akkor csak részben tudtam megvalósítani, azaz csak fokozatosan próbálni az igazi meleg életemet megélni: meleg barátok, némi közösségi élet, szórakozás, társkeresés. Miközben éltem hetero Pál életemet, elkezdtem élni titkos meleg András életemet. E kettősség belül nagyon zavart, és persze jelentősen megnehezítette az életemet. Harmadik jelentősebb párkapcsolatom alatt nyitottam a család felé, ami némileg könnyebbé tette a mindennapokat. Az igazi változás kezdete azonban az azonos nemű társastáncba járáshoz köthető. Itt kerültem be egy élő közösségbe, ahol némileg tovább szocializálódhattam, hisz addig csak párban vagy csak baráti körben működtem melegként. Következő jelentős lépés felkészülésem a Második Alapítványba történő belépésre. A felkészítés alatt döbbentem rá, hogy eddig milyen lassan haladtam, és mennyire távoli még a cél: azaz, az a vágyam, hogy tényleg nyitott, fejlődőképes személy legyek. Nehezen, de telve reményekkel mentem el pszichoterápiára. Itt mentálisan sokat fejlődtem, önreflexív lettem, de 1 év után a terapeutával együtt úgy láttuk, hogy a továbbfejlődésnek ez már nem útja. Közben a Második Alapítványnál jutottam a hétköznapi emberekhez képest jelentősen másként gondolkodó emberek közösségébe. Ennek hatására lettem empatikus, közösségibb ember és kezdtem el az átlaghoz képest másként vélekedni az emberi kapcsolatokról.
Végül elért a nagy szerelem is. Páromban megtaláltam, azt az embert akire felnézhetek, akit tisztelhetek, akiről gondoskodhatom, aki további szellemi fejlődésem és fizikális erőnlétem megtartásának indikátora. Nem motorja, mert nem támaszt követelményeket, hanem csak példát mutat. A kapcsolatunk másik előnyös hozadéka, hogy arra ösztönöz, hogy jó társa legyek valakinek, aki párjául fogadott. Megpróbálom a lehető legjobb párkapcsolatot kialakítani, hogy boldogságot tudjak adni, és kapni.
Vajon sokat fejlődtem? Remélem HZs, ha ismét jobban megismer, majd elmondja. :-)
Tehát mikor úgy 15 éve használni kezdtem az András nevet, az akkor még csak azt jelentette, hogy szakítani szeretnék az addigi életemmel, azaz nem akarok unalmasan belesimulni a hetero társadalomba, nem akarok úgy élni, ahogy a környezetem/családom elvárja tőlem. Ez akkor még csak egy igényt jelentett, amit akkor csak részben tudtam megvalósítani, azaz csak fokozatosan próbálni az igazi meleg életemet megélni: meleg barátok, némi közösségi élet, szórakozás, társkeresés. Miközben éltem hetero Pál életemet, elkezdtem élni titkos meleg András életemet. E kettősség belül nagyon zavart, és persze jelentősen megnehezítette az életemet. Harmadik jelentősebb párkapcsolatom alatt nyitottam a család felé, ami némileg könnyebbé tette a mindennapokat. Az igazi változás kezdete azonban az azonos nemű társastáncba járáshoz köthető. Itt kerültem be egy élő közösségbe, ahol némileg tovább szocializálódhattam, hisz addig csak párban vagy csak baráti körben működtem melegként. Következő jelentős lépés felkészülésem a Második Alapítványba történő belépésre. A felkészítés alatt döbbentem rá, hogy eddig milyen lassan haladtam, és mennyire távoli még a cél: azaz, az a vágyam, hogy tényleg nyitott, fejlődőképes személy legyek. Nehezen, de telve reményekkel mentem el pszichoterápiára. Itt mentálisan sokat fejlődtem, önreflexív lettem, de 1 év után a terapeutával együtt úgy láttuk, hogy a továbbfejlődésnek ez már nem útja. Közben a Második Alapítványnál jutottam a hétköznapi emberekhez képest jelentősen másként gondolkodó emberek közösségébe. Ennek hatására lettem empatikus, közösségibb ember és kezdtem el az átlaghoz képest másként vélekedni az emberi kapcsolatokról.
Végül elért a nagy szerelem is. Páromban megtaláltam, azt az embert akire felnézhetek, akit tisztelhetek, akiről gondoskodhatom, aki további szellemi fejlődésem és fizikális erőnlétem megtartásának indikátora. Nem motorja, mert nem támaszt követelményeket, hanem csak példát mutat. A kapcsolatunk másik előnyös hozadéka, hogy arra ösztönöz, hogy jó társa legyek valakinek, aki párjául fogadott. Megpróbálom a lehető legjobb párkapcsolatot kialakítani, hogy boldogságot tudjak adni, és kapni.
Vajon sokat fejlődtem? Remélem HZs, ha ismét jobban megismer, majd elmondja. :-)
2012. április 9., hétfő
Aranykor
Mikor a mai nap hazaértem, délután 5 óra körül lefeküdtem és csak 4 óra mély alvás után tértem magamhoz. A mostani és a közeli hétvégék is fizikailag kimerítettek (meg valszeg a következők is), azonban szükségem van ezekre az ingerekre, mert azt érzem most kell pótolnom az előző életciklusomban felgyülemlett nagy lemaradásomat. Az utolsó két évben fokozatosan növekedett feladataim és tevékenységeim (munka-önkéntesség-hobbik-utazás) száma és úgy látom, még nincs vége...
Ez párhuzamosságot mutat, azzal az esettel, hogy hosszú ideig a meleg férfiak átlagához képest kevés szexuális kapcsolatom volt, míg aztán egy relatíve rövid időszakban megéltem az eddigi összes 70%-át. Miután úgy éreztem, hogy bepótoltam, azután szépen visszaálltam az eredeti állapotba. (Másik példa az éjszakai diszkózás.)
Azt remélem, hogy a 40-es éveim lesznek az életem aranykora, amikor minden beáll egy kényelmes arany középútra, ahol megtalál a megelégedettség (és megtart az egészség). Nem vágyom több pénzre, több hatalomra, vagy több szexre, csak több értékre. Ha ezt megélem a következő 10 évben, akkor már nem kell tovább itt lennem, és megélnem a bizonyosan eljövő (fizikai és szellemi) leépülésemet.
Ez párhuzamosságot mutat, azzal az esettel, hogy hosszú ideig a meleg férfiak átlagához képest kevés szexuális kapcsolatom volt, míg aztán egy relatíve rövid időszakban megéltem az eddigi összes 70%-át. Miután úgy éreztem, hogy bepótoltam, azután szépen visszaálltam az eredeti állapotba. (Másik példa az éjszakai diszkózás.)
Azt remélem, hogy a 40-es éveim lesznek az életem aranykora, amikor minden beáll egy kényelmes arany középútra, ahol megtalál a megelégedettség (és megtart az egészség). Nem vágyom több pénzre, több hatalomra, vagy több szexre, csak több értékre. Ha ezt megélem a következő 10 évben, akkor már nem kell tovább itt lennem, és megélnem a bizonyosan eljövő (fizikai és szellemi) leépülésemet.
2012. március 27., kedd
Make love, not war!
Néha a katonaságról álmodom, úgymint tegnap éjjel is. Nincs vonzódásom az egyenruhához, így az álom szexuális töltetét már ki is zárhatjuk. :-) Az álmok általában arról szólnak, hogy újra és újra visszakényszerítenek a honvédséghez, ahol tehetetlenül várom, hogy a szolgálati időm leteljen, miközben teljesen tudatában vagyok annak, hogy már réges-régen teljesítettem a szolgálatot, így nincs joguk ismét besorozni. A tegnap éjjeli álmom részleteire sem emlékszem, de valószínűleg nem is ez a lényeges. Visszaemlékszem viszont, hogy besorozásomhoz mennyiben járult hozzá a görcsös ragaszkodásom a hagyományos férfi ideálhoz. A hadkiegen az orvosi vizsgálat alkalmasnak talált (bár majdnem súlyhatár alatt voltam), azonban az egyik orvos megkérdezte, hogy szerintem bírni fogom-e a terhelést? Azt mondtam, hogy mindent kibírok, amit a többiek, ami persze marhaság volt, hiszen 60 kilósan, nem tudtam volna 50 kilós cementes zsákokat emelgetni, a szokásos honvédségi építkezésen, vagy 30 kilós géppuskát vonszolni kilométereken át. Persze végül nem a fizikai megterhelés miatt, vagy a úgynevezett szivatás miatt lett trauma számomra, hanem a primitív életkörülmények és az ugyanilyen emberi viselkedés miatt (debil sorkatonák + mentálisan-morálisan leamortizált tisztikar).
Mindezt az 1 év számomra teljesen felesleges procedúrát megúszhattam volna, ha nem akarok erősnek, bátornak látszani és mondjuk bevállalom a polgári szolgálatot.
Néha eszembe jut, hogy továbbra is fenn áll annak veszélye, hogy idióta politikusok és/vagy primitív néptömegek akarata miatt veszélyeztetnem kell az életemet, vagy testi épségemet. Lehet, hogy egyesek ezt gyávaságnak tekintik, nekem viszont csak egy életem van és azt is ép testben és lélekben akarom leélni, ill. soha többet nem akarom, hogy értelmetlen és veszélyes dolgokat rám kényszerítsenek.
Ezért is tüntettek a mai neofasiszta rezsim ellen!
Mindezt az 1 év számomra teljesen felesleges procedúrát megúszhattam volna, ha nem akarok erősnek, bátornak látszani és mondjuk bevállalom a polgári szolgálatot.
Néha eszembe jut, hogy továbbra is fenn áll annak veszélye, hogy idióta politikusok és/vagy primitív néptömegek akarata miatt veszélyeztetnem kell az életemet, vagy testi épségemet. Lehet, hogy egyesek ezt gyávaságnak tekintik, nekem viszont csak egy életem van és azt is ép testben és lélekben akarom leélni, ill. soha többet nem akarom, hogy értelmetlen és veszélyes dolgokat rám kényszerítsenek.
Ezért is tüntettek a mai neofasiszta rezsim ellen!
2012. március 11., vasárnap
.ppt
1 hónapig készítettem elő egy 20 perces prezentációs előadást a Második Alapítványról. Sosem csináltam még ilyet, úgyhogy már előre rettegtem, hogy tényleg meg tudom-e csinálni, ill. hogy elő tudom-e majd adni sok ember előtt. Elkészítettem a prezentációt, majd a szövegemet is. Az előadás előtt egy héttel bemutattam Macsnak és Ráhelnek, akik jónak találták, bár szerintem elfogultak voltak velem szemben. Az előadás előtt 3 órával még egyszer a saját szobámban előadtam. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy a falnak beszélek, de muszáj volt meggyőződnöm, hogy elő tudom adni. (Megjegyzem, hogy munkámból adódóan általában 10-40 létszámú közgyűléseket tartok, de úgy érzem az teljesen más)
Eljött a nagy nap, kiderült, hogy kb.10 fős hallgatóságnak kell csak előadnom, ami kissé megnyugtatott. Minden technikát beállítottam, mikor először kiderült, hogy az előttem kezdődő egyik előadó helyett is elő kellene adnom, de ezt Macs nagylelkűen átvette. A második meglepetés akkor ért, mikor az első előadó 20 perc helyett 40 percet beszélt (unalmasan) és csak az utána következő 10 perces előadás után (mely tartalmazott gondolatokat az enyémből) következhettem én. Addigra már eléggé ideges lettem. Mikor viszont elkezdtem, akkor megszállt valami nyugalom, igaz ennek ellenére egy mondatban azért sikerült majdnem belekavarodnom, s csak nehezen keveredtem ki belőle. Mindent összevetve azt hiszem sikerült megfelelően leadnom az anyagot és most úgy érzem, hogy megtettem az első lépést ahhoz, hogy további előadásokat csináljak majd a közeljövőben számomra fontos témákról. :-)
Eljött a nagy nap, kiderült, hogy kb.10 fős hallgatóságnak kell csak előadnom, ami kissé megnyugtatott. Minden technikát beállítottam, mikor először kiderült, hogy az előttem kezdődő egyik előadó helyett is elő kellene adnom, de ezt Macs nagylelkűen átvette. A második meglepetés akkor ért, mikor az első előadó 20 perc helyett 40 percet beszélt (unalmasan) és csak az utána következő 10 perces előadás után (mely tartalmazott gondolatokat az enyémből) következhettem én. Addigra már eléggé ideges lettem. Mikor viszont elkezdtem, akkor megszállt valami nyugalom, igaz ennek ellenére egy mondatban azért sikerült majdnem belekavarodnom, s csak nehezen keveredtem ki belőle. Mindent összevetve azt hiszem sikerült megfelelően leadnom az anyagot és most úgy érzem, hogy megtettem az első lépést ahhoz, hogy további előadásokat csináljak majd a közeljövőben számomra fontos témákról. :-)
2012. február 26., vasárnap
Reprodukciós és háztartási munka hátrány
A patriarchátus felszámolásának az egyik fő lépése a nők reprodukciós hátrányának felszámolása kellene hogy legyen.
A társadalom azt mondja, hogy nagyon fontos a gyerekszülés és -nevelés hisz ez biztosítja a túlélését. Ennek szinte minden hátrányát a nők viselik, úgymint: megtörik a karrierpályájuk (évekre kiesnek a szakmájukból, nem tudnak továbbtanulni, stb.), elesnek a szokásos jövedelmüktől (jelentős gazdasági függésbe kerülnek), kockáztatják az egészségüket. A társadalom elvárja ezt tőlük, de cserébe szép szólamokon kívül (szent anyaság, stb.) szinte alig ad valamit. A minimum elvárható lenne ezért, hogy olyan fizetést kapnak, mint amennyit eddig keresetek (de minimum a magyarországi átlagfizetés), szülést-folyamatos orvosi kontrollt (hálapénz nélkül), munkába való visszatérés segítése (ingyenes bölcsöde-óvoda).
A második fő lépés, hogy a férfiakban tudatosuljon, hogy a háztartási munka egy munka, amiből mindkét félnek ki kell vennie a részét, mert nem várható el egy nőtől, hogy saját munkája mellett ezt is csak ő lássa el. Az arányoknak pedig fele-felének kell lennie.
Amíg ezek nem teljesülnek, addig minden emancipációs szólam csak képmutatás.
A társadalom azt mondja, hogy nagyon fontos a gyerekszülés és -nevelés hisz ez biztosítja a túlélését. Ennek szinte minden hátrányát a nők viselik, úgymint: megtörik a karrierpályájuk (évekre kiesnek a szakmájukból, nem tudnak továbbtanulni, stb.), elesnek a szokásos jövedelmüktől (jelentős gazdasági függésbe kerülnek), kockáztatják az egészségüket. A társadalom elvárja ezt tőlük, de cserébe szép szólamokon kívül (szent anyaság, stb.) szinte alig ad valamit. A minimum elvárható lenne ezért, hogy olyan fizetést kapnak, mint amennyit eddig keresetek (de minimum a magyarországi átlagfizetés), szülést-folyamatos orvosi kontrollt (hálapénz nélkül), munkába való visszatérés segítése (ingyenes bölcsöde-óvoda).
A második fő lépés, hogy a férfiakban tudatosuljon, hogy a háztartási munka egy munka, amiből mindkét félnek ki kell vennie a részét, mert nem várható el egy nőtől, hogy saját munkája mellett ezt is csak ő lássa el. Az arányoknak pedig fele-felének kell lennie.
Amíg ezek nem teljesülnek, addig minden emancipációs szólam csak képmutatás.
2012. február 22., szerda
Gender problémák
A szombati teadélelőttön értelmezési vitába keveredtem Bandival egy felmérési ív kapcsán. A felmérésben az alábbi "nemek" közül lehetett választani:
Az egész arra késztet, hogy besoroljam magam: genderqueer - férfi - bi -androgün
Habár a queer éppen azt hangsúlyozná, hogy ne soroljuk be magunkat, ez nekem biztonságot nyújt. :-)
- férfi
- nő
- transzférfi
- transznő
- interszexuális
- egyéb
- társadalmi nem: nő - genderqueer - férfi - transz
- biológiai nem: nő - interszexuális - férfi
- szexuális orientáció: hetero - bi - homo - aszexuális
- nemi kifejeződés: feminin - androgün - maszkulin
Az egész arra késztet, hogy besoroljam magam: genderqueer - férfi - bi -androgün
Habár a queer éppen azt hangsúlyozná, hogy ne soroljuk be magunkat, ez nekem biztonságot nyújt. :-)
2012. február 17., péntek
Kαληνύχτα! és ¡buenas noches!
Kriszti hívott a régi salsa iskola farsangi bulijára, és szerencsére el is tudtam menni. Péntek 9 órakor kezdődött, de akkor még jórészt csak a szervezők voltak ott, viszont így legalább szinte csak a mienk volt a parkett és nyugodtan át tudtuk venni a lépéseket. Kb. negyedéve hagytam ott az iskolát, de úgy láttam nem sokat tanultak azóta, vagy csak Kriszti nem tudta előadni. Mindenesetre jót táncoltunk (sőt bachata oktatás is volt), amíg aztán 10 óra környékére teljesen be nem telt a terem. (Sok lány öltözött macskának, köztük Kriszti is :-))
Viszont többször kinéztünk a szomszédos terembe ahol görög táncház volt, ami nekem nagyon tetszett, nagyon jó volt a zene és érdekesek a táncok, persze a lépések számomra követhetetlenek. A táncsor egyszer még a folyosóra is kikígyózott! :-) Egy ideig hiába győzködtem partnernőmet, hogy álljunk be közéjük mígnem a harmadik bekukkantásnál elszánta magát és beálltunk - igaz csak külön - a táncba. Szerencsére egy viszonylag lassú táncba álltunk be, így gyorsan megtanultuk a lépéseket és szépen keringtünk mi is a többiekkel, akik közben vígan hujjogtak. Voltak közöttük görögök is, mert az egyik résztvevő bácsi így köszönt el a másiktól:
- Kalinyikta!
Viszont többször kinéztünk a szomszédos terembe ahol görög táncház volt, ami nekem nagyon tetszett, nagyon jó volt a zene és érdekesek a táncok, persze a lépések számomra követhetetlenek. A táncsor egyszer még a folyosóra is kikígyózott! :-) Egy ideig hiába győzködtem partnernőmet, hogy álljunk be közéjük mígnem a harmadik bekukkantásnál elszánta magát és beálltunk - igaz csak külön - a táncba. Szerencsére egy viszonylag lassú táncba álltunk be, így gyorsan megtanultuk a lépéseket és szépen keringtünk mi is a többiekkel, akik közben vígan hujjogtak. Voltak közöttük görögök is, mert az egyik résztvevő bácsi így köszönt el a másiktól:
- Kalinyikta!
2012. február 12., vasárnap
ανδρόγυνο ψυχή és a társadalom
A mai nap panaszkodtam a magyar társadalomra és azt az elképzelésemet osztottam meg, hogy szívesen elhagynám az országot. Egyre több ismerősöm fogja magát és megy ki külföldre minimum évekre, de inkább mindörökre. Elegük van a magyarországi gazdasági helyzetből és a lelki sivárságból. Én úgy érzem, hogy jelenleg a társadalom már vagy legalább 10 éve egy helyben a topog és az én életemben nem fog kinőni a provincializmusból. Lehetek én szép és jó, de ha kilépek az ajtómon, a gazdasági nyomoron kívül, mentális nyomort látom. Örülhetek, hogy lám én milyen felvilágosult és modern gondolkodású vagyok (egy lámpácska a sok közül), és megpróbálhatok tenni a többiekért, ha hagyják.
Látszólag remekül beilleszkedem a társadalomba, hisz reggel elmegyek dolgozni, adózom, szelektíven gyűjtöm a szemetet, indexelek sávváltáskor (és ha még gyereket is csinálnék, akkor ki is tüntetnének.)
Gondolkodtam, hogy vajon-e (németül: ob) azért utálom társadalmunkat, mert patriarchális, azaz férfiközpontú és én mint genderqueer ebből aztán nagyon durván kilógok (-nék, már ha tudnának róla), vagy csak szimplán kommunikációfogyatékos vagyok? Azt hiszem mindkettő, csak fogalmam sincs van-e összefüggés a kettő között (bár remek mentség lenne az első a másodikra nézve)?
Kétségtelen, hogy nagy hátrányokkal indulok a fiatal/jól képzett/idegen nyelvet beszélő/itthon egzisztenciával (tehát veszíteni valóval) nem rendelkezőkkel szemben a külföldre való költözésnél.
Így marad, hogy kilépek az ajtón és megpróbálom csak a jót meglátni.
Látszólag remekül beilleszkedem a társadalomba, hisz reggel elmegyek dolgozni, adózom, szelektíven gyűjtöm a szemetet, indexelek sávváltáskor (és ha még gyereket is csinálnék, akkor ki is tüntetnének.)
Gondolkodtam, hogy vajon-e (németül: ob) azért utálom társadalmunkat, mert patriarchális, azaz férfiközpontú és én mint genderqueer ebből aztán nagyon durván kilógok (-nék, már ha tudnának róla), vagy csak szimplán kommunikációfogyatékos vagyok? Azt hiszem mindkettő, csak fogalmam sincs van-e összefüggés a kettő között (bár remek mentség lenne az első a másodikra nézve)?
Kétségtelen, hogy nagy hátrányokkal indulok a fiatal/jól képzett/idegen nyelvet beszélő/itthon egzisztenciával (tehát veszíteni valóval) nem rendelkezőkkel szemben a külföldre való költözésnél.
Így marad, hogy kilépek az ajtón és megpróbálom csak a jót meglátni.
2012. február 10., péntek
Jane Eyre
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is fogok romantikus regényt olvasni és azt meg végképp nem, hogy könnyekig meg fogok hatódni rajta. Ma mégis ezt tettem, mert mikor Jane végül visszatér lélekben és testben megkínzott volt szerelméhez, azt nagyon meghatóan írja le a szerzőnő. A művet most nem elemzem, legyen elég hogy számomra az igaz, önzetlen és kitartó szerelemről szól, amely sok megpróbáltatás után teljesedik csak be. Szeretném hinni, hogy az enyém is az, bár én nem vagyok (csak szeretnék) annyira megingathatatlan és bátor teremtés lenni, mint Jane Eyre.
Ha visszagondolok, jónéhány filmen meghatódtam már, (sőt egy családtagom elvesztése miatt is sírtam, de igazán fájdalmasan és keservesen csak a szerelem miatt tettem ezt nem is oly rég.) Egy így szocializálódott ember mint én, jobb esetben magában meghatódik, de semmiképp sem hullat könnyeket (és már csak akkor sír ha valami nagyon fáj).
Már látom, ahogy régi ismerőseim megütköznek és csóválják a fejüket. Mi lett Andrásból?
Nem változott semmi, minden ott volt benn, csak most már néha van bátorságom embernek lenni.
Ha visszagondolok, jónéhány filmen meghatódtam már, (sőt egy családtagom elvesztése miatt is sírtam, de igazán fájdalmasan és keservesen csak a szerelem miatt tettem ezt nem is oly rég.) Egy így szocializálódott ember mint én, jobb esetben magában meghatódik, de semmiképp sem hullat könnyeket (és már csak akkor sír ha valami nagyon fáj).
Már látom, ahogy régi ismerőseim megütköznek és csóválják a fejüket. Mi lett Andrásból?
Nem változott semmi, minden ott volt benn, csak most már néha van bátorságom embernek lenni.
2012. február 4., szombat
Rosszkedvünk telét
Nem vagyok kifejezetten depressziós alkat, de életemet ciklikusan végigkíséri egy múló rosszkedv. Ez a depresszív hangulat kb. kéthavonta utolér, lenyom, majd egy-két nap múlva távozik, de a háttérben ott várakozik a következő alakalomra. Régen ezt azzal magyaráztam, hogy túl sokat unatkoztam, voltam egyedül, túl sok időm volt kínzó gondolatokkal foglalkozni, vagy magamat lesajnálni. A terápia során a doktornő célokat, tevékenységeket kerestetett velem, hogy ezek majd segítenek. Mostanra életemben gyökeres fordulat állt be, nincs időm unatkozni, keveset vagyok egyedül, sok és szerteágazó tevékenységet folytatok, sportolok, van társaságom. A rosszkedv azonban továbbra is menetrendszerűen jön és megy mint egy menstruáció. Hol erősebb, hol gyengébb mentális tüneteket okoz, szimpla rosszkedvtől az életuntságon át az erős szorongásig. Haragszom magamra, mert a felettes énem nyafogásnak titulálja mindezt.
Mostanában sokszor eszembe jut az a távoli ismerősöm, akinek látszólag mindene megvolt: jó munkája, kedves párja, charme-os kinézete, stb. és végül mégis a halált választotta (persze nem tudom tettének igazi okát). Nem tartok itt, de félek, hogy egyszer én is eljuthatok ide.
Mostanában sokszor eszembe jut az a távoli ismerősöm, akinek látszólag mindene megvolt: jó munkája, kedves párja, charme-os kinézete, stb. és végül mégis a halált választotta (persze nem tudom tettének igazi okát). Nem tartok itt, de félek, hogy egyszer én is eljuthatok ide.
2012. január 26., csütörtök
Mes Femmes
Az Orczy kertben futottam ma, mert sötétedés előtt nem jutottam volna ki a Margit-szigetre. A futópálya közepén zárt focikispálya található, melyen gyerekek játszottak, miközben egy napközis tanárnő erélyesen és számomra agresszíven igazgatta őket. Erről futás közben eszembe jutott, hogy amíg nem ismertem közelről leszbikusokat, addig azt hittem, hogy azok egytől-egyig agresszív, férfiutánzó és -gyűlölő nők. Aztán mikor egyre többet ismertem meg, azt tapasztaltam, hogy nagytöbbségük kedves, jóindulatú, érzelemgazdag személyiség. Lehet, hogy csak szerencsém van, de egy kezemen meg tudom számolni hány butch-csal találkoztam, akik számomra pont férfias viselkedésük miatt nem szimpatikusak. Az én általam ismert leszbikusok inkább femme-ek, akik azért az átlagos nőnél önállóbbak, öntudatosabbak, vagányabbak. (Kétszeres [nő és leszbikus] hátrány ellenére is helytállnak.) Mégis ezt mind egyfajta lágysággal teszik. Nem erővel törnek előre, hanem ésszel. (Erre jó példa a falmászás. Én erőből húzom fel magam a falra, Lívi ügyes technikával kúszik fel. Én így gyorsan elfáradok, amikor ő még vígan mászik.)
Talán mindezekért szeretem jobban a leszbikus, mint a hetero nőket.
Talán mindezekért szeretem jobban a leszbikus, mint a hetero nőket.
2012. január 24., kedd
Mordor
Némi viszontagságos repülőutazás után megérkeztünk Maccsal Tenerifére. Az idő mindennap szinte tökéletes, szép napsütés, némi felhővel, esetleg vízpermettel eső helyett. A város (La Orotava) szép, a szállás kellemes, Mamfred az osztrák szállásadó gemütlich (kedélyes) és a végtelenségig segítőkész. Sok túra, gyönyörű tájak, kedves emberek, relatív olcsóság. Borzasztó állapotú bérelt Peogeot 106-os (behorpadt ajtó, nem zárható csomagtér, néha válthatatlan sebváltó), és hétüléses Nissan csere kisbusz. :-)
Vasárnapra tűztük ki a Teide (3750 m) csúcsának megmászását. A hegy és környéke kietlen, zord, de mégis szép, tele különböző színű, árnyalatú kövekkel, és sziklákkal. Beszereztük az engedélyt, mert a csúcsra csak korlátozott számban engednek fel túrázókat. Macs nagyon lelkesedett, én egyre kevésbe. Fáradt lettem a sok mozgástól, és ilyen magasságban már hideget vártam. Macs egyedül is ment volna (én felvonóval mehettem volna), azonban megrémültem ettől a lehetőségtől, és végül vele tartottam. Féltettem, de inkább csak önzőségemben.
A Teidén aznap hét ágra sütött a nap. 3000 méterig teljesen rendben voltam, aztán lassan rám tört a rosszullét. Hevesen dobogott a szívem, nehezen kaptam levegőt. Meg kellett állnom. Aztán egyre többször. Lassan, aprókat lépdeltem mint egy lassított felvétel. Macs már nagyon aggódott és vissza akart fordulni. De ezt én már nem engedhettem meg magamnak. Nem tehettem meg vele, hogy még a menedékházig sem jutunk fel. Lassan felvonszoltam magam a házba (3250 m), ahol egy rosszkedvű hegyimentő oxigénpalack helyett a leereszkedést ajánlotta. Kb. fél óra alatt magamhoz tértem és lassan visszaereszkedtünk.
Azt hiszem sajnos ismét megbuktam önzetlenségből és ha Macs meg is tudott bocsájtani, én magamnak aligha.
Vasárnapra tűztük ki a Teide (3750 m) csúcsának megmászását. A hegy és környéke kietlen, zord, de mégis szép, tele különböző színű, árnyalatú kövekkel, és sziklákkal. Beszereztük az engedélyt, mert a csúcsra csak korlátozott számban engednek fel túrázókat. Macs nagyon lelkesedett, én egyre kevésbe. Fáradt lettem a sok mozgástól, és ilyen magasságban már hideget vártam. Macs egyedül is ment volna (én felvonóval mehettem volna), azonban megrémültem ettől a lehetőségtől, és végül vele tartottam. Féltettem, de inkább csak önzőségemben.
A Teidén aznap hét ágra sütött a nap. 3000 méterig teljesen rendben voltam, aztán lassan rám tört a rosszullét. Hevesen dobogott a szívem, nehezen kaptam levegőt. Meg kellett állnom. Aztán egyre többször. Lassan, aprókat lépdeltem mint egy lassított felvétel. Macs már nagyon aggódott és vissza akart fordulni. De ezt én már nem engedhettem meg magamnak. Nem tehettem meg vele, hogy még a menedékházig sem jutunk fel. Lassan felvonszoltam magam a házba (3250 m), ahol egy rosszkedvű hegyimentő oxigénpalack helyett a leereszkedést ajánlotta. Kb. fél óra alatt magamhoz tértem és lassan visszaereszkedtünk.
Azt hiszem sajnos ismét megbuktam önzetlenségből és ha Macs meg is tudott bocsájtani, én magamnak aligha.
2012. január 5., csütörtök
Különös szilveszter
Semmi kedvem sem volt a szokásos szilveszterhez a baráti társaságban, ahol csak beszélgetünk és iszunk addig, amíg a többség rendesen be nem rúg, és elkezdik egymás tapperolni, vagy egy diszkós helyre ahol vadidegenek között kell vonaglani. Épp ezért örültem, hogy Macs azt javasolta, hogy ünnepeljünk a LABRISZ irodában. Én pedig azt, hogy éjfélre menjünk haza.
8 óra körül érkeztünk a helyszínre, ahol már 15-20 leszbikus és Kate legkisebb fia tartózkodott. Egy részük beszélgetett, a másik részük társasjátékozott. Bennünket is hívtak a játékba, úgyhogy Macs beállt játékosnak, én meg játékvezetőnek.
A játék befejezése után kb. 11 óráig beszélgettünk (nagy örömömre Krisztina is megjelent), majd a nagyteremben csináltak egy négycikkes kört textildarabokból, köré mécseseket raktak és mi körbeültük. Mint kiderült a kör a 2011. évet, a négy körcikk pedig a négy évszakot szimbolizálta. A körbe ülők - ha akarták - az év során velük történt fontos dolgokról mesélhettek és utána egy-egy mécsest is meggyújthattak. Voltak akik beszéltek, de voltak akik nem. Én beszélni szerettem volna annak ellenére, hogy nagyon féltem ilyen nyilvánosság előtt magamról beszélni. Mire hozzám ért a sor már nagyon izgultam. Végül sikerült elmondanom, hogy a 2011. évemet egyetlen, de folyamatos fontos történése van: az, hogy megtaláltam a párom és az, hogy vele vagyok. Elmeséltem, hogy együtt voltunk a portugál camihnon és, hogy milyen nehéz, de milyen nagy élmény azzal együtt menni az úton, akit szeretünk.
Lehet, hogy életem Maccsal olyan lesz mint a Camihno, ahol nehéz, és könnyű pillanatokat értünk meg felváltva, ahol sírtam és nevettem is, ahol fájdalom és boldogság is jelen volt, de szerencsére a másodikak mindig jelentős túlsúlyban. Ha az életben is ilyen arányok lesznek, akkor boldog életem lesz mellette.
Elégedetten jöttem el a partyról, mert az olyan csendesen jó hangulatú volt, és mert minden félelmem ellenére egy csoport idegen előtt el tudtam mondani - még ha csak saját suta szavaimmal is - , hogy mennyire szeretem Őt!
8 óra körül érkeztünk a helyszínre, ahol már 15-20 leszbikus és Kate legkisebb fia tartózkodott. Egy részük beszélgetett, a másik részük társasjátékozott. Bennünket is hívtak a játékba, úgyhogy Macs beállt játékosnak, én meg játékvezetőnek.
A játék befejezése után kb. 11 óráig beszélgettünk (nagy örömömre Krisztina is megjelent), majd a nagyteremben csináltak egy négycikkes kört textildarabokból, köré mécseseket raktak és mi körbeültük. Mint kiderült a kör a 2011. évet, a négy körcikk pedig a négy évszakot szimbolizálta. A körbe ülők - ha akarták - az év során velük történt fontos dolgokról mesélhettek és utána egy-egy mécsest is meggyújthattak. Voltak akik beszéltek, de voltak akik nem. Én beszélni szerettem volna annak ellenére, hogy nagyon féltem ilyen nyilvánosság előtt magamról beszélni. Mire hozzám ért a sor már nagyon izgultam. Végül sikerült elmondanom, hogy a 2011. évemet egyetlen, de folyamatos fontos történése van: az, hogy megtaláltam a párom és az, hogy vele vagyok. Elmeséltem, hogy együtt voltunk a portugál camihnon és, hogy milyen nehéz, de milyen nagy élmény azzal együtt menni az úton, akit szeretünk.
Lehet, hogy életem Maccsal olyan lesz mint a Camihno, ahol nehéz, és könnyű pillanatokat értünk meg felváltva, ahol sírtam és nevettem is, ahol fájdalom és boldogság is jelen volt, de szerencsére a másodikak mindig jelentős túlsúlyban. Ha az életben is ilyen arányok lesznek, akkor boldog életem lesz mellette.
Elégedetten jöttem el a partyról, mert az olyan csendesen jó hangulatú volt, és mert minden félelmem ellenére egy csoport idegen előtt el tudtam mondani - még ha csak saját suta szavaimmal is - , hogy mennyire szeretem Őt!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)