Pozitív gondolkodás

Tegnap 19.10 órakor indultam el kocsival a Haller utcától a gerinctornáról és Feriékhez a Bosnyák tér közelébe 20.15 óra körül érkeztem. Fantasztikus, hogy két ünnep között micsoda kibaszott forgalom volt. Nem szeretem a tömeget, de elviselem, de amit a hétköznapi sofőrök csinálnak azt általában nagyon nehezen tolerálom. Számomra az egyik legdühítőbb, hogy nagyon jól tudja, hogy le akar kanyarodni, de az egyenes sávban előremegy és a legelején bekéredzkedik. Én egyébként szinte mindenkit beengedek, ha látom, hogy nem a tolakodásról van szó, ill. ha nagyon agresszív akkor beengedem, mert nekem nem éri meg a szerelőhöz meg rendőrségre járnom 4 méter miatt.
Feriéket megkértem, hogy hagy durrogjam ezt el náluk és aztán minden rendben lett. :-)
Némi beszélgetés után kiderült számomra, hogy Ferinek sok panaszkodni valója van, amit meg is értek, mert marha sokat dolgozik a SOTE-n, mint belgyógyász és mint kutatóorvos. Azaz napi 12 órákat + havonta 2x ügyel + otthon is  végzi a kutatói munkát. (Mindebből az állásából + paraszolvenciából is csak nehezen fizetik ki a lakás, 40 m2 és az autótörlesztést Suzuki) Azt mondja, hogy mire hazaér már csak aludni van kedve semmi máshoz. Erős vérnyomásproblémái vannak, utálja az embereket, ingerlékeny. Nincs szelep, amivel csökkenthetné a nyomást csak a párja. István is közszolga és örül, hogy nem rúgták ki a minisztériumból, de neki legalább van egy kis ideje magára, de Feri kitöréseit nehezen tudja kezelni. Átbeszéltük a lehetőségeit, de sokra nem jutottunk. A 2 órából amit ott voltam, 1 órát csak ők beszéltek, de én nem bántam, mert talán ezzel is tudtam segíteni egy kicsit. Egyébként nagyon kedvelem Ferit, mert egy nagyon tehetséges kutatóorvos, és egyben nagyon lelkiismeretes orvos. (és ráadásul jó szeretőm volt :-) )
Az egészből számomra az volt a tanulság, hogy lám nekem milyen jó életem van, hisz megvan a munkám, amiért ugyan nem vagyok oda, de jól és elég szabadon megélek belőle, vannak jóbarátaim (lett egy testvérem is ;-) ), értelmes, fontos szabadidős munkám (Iroda), hobbijaim (tánc, túra), tanulok németül, néha utazgathatom is. Szégyellem magam, hogy néha kesergek az életemen. Megpróbálok pozitívabban gondolkodni. :-)

A mélységből felfelé

Azt hiszem ez a karácsony elég simán ment az előző évekhez képest. 24.-én elmentem a kondizni, mert már csak akkor volt nyitva. Rohadt meleg volt a decemberhez képest, de azt gondoltam, hogy talán kitart másnapig és akkor majd milyen jó lesz a Margitszigeten futni. Kora délután elmentem édesanyámért az üzletbe és a Szt. Gellért plébánia (ahol édesapám hamvai vannak) érintésével hazaérkeztünk. Ő főzött, én meg a műfenyővel babráltam, azaz összeraktam. Jókívánság SMS-ek oda-vissza. Miután feldíszítette a fát elvoltunk, mindenki a saját szobájában, mígnem úgy döntöttünk, hogy jöjjön Jézus. Mennyből az angyal + csillagszórók. Szimbolikus ajándékok, majd hidegtálas vacsora, némi beszélgetés. Utána értem el a mélypontot. Tulajdonképpen utálom a karácsonyt, ami semmit sem jelent nekem, és csak édesanyám miatt játszom végig a darabot. Igazából nem nagyon tudok neki mit mondani, amit ha van isten nem biztos, hogy meg tud bocsátani nekem. De ez az igazság. Számomra egy kiüresedett, unalmas, tartalmatlan nap. Macs esti SMS-e lökött némit a dolgon, éreztem, hogy gondol rám. Innen lassan felfelé. 
Másnap futás a Margitszigeten -40 C, sűvító szél, de nekem jót tett. 1 órára jöttek Tiborék, megebédeltek, 1 óra felszínes csevegés. Este munka az Irodában kellemes meglepetésekkel. :-)
Vasárnap túra Börzsönyben a Vándormásokkal, sok Flow-val a szép, csendes, havas tájon. Kevés beszélgetés Maccsal, aki furcsálja hallgatásom, de nem kérdez rá. Talán jobb is. Este vacsora Zsoltnál, ahol már teljesen jól érzem, magam, Carmen sziporkázik, és lenyűgözi a többieket. Alex búcsú SMS-e: Ha legközelebb nálunk lesz vacsora, hozd magaddal Carment, nagyon szimpatikus. :-)

A búcsúban

Eljött a búcsútáncest is. Délután még gyorsan kiszidoloztam Csaba ajándékát, a gravírozott névjegykártyatartót és aláírtam a köszönőkártyát. Persze hármat el is rontottam azonnal. Mikor fél 8 körül megérkeztünk Péterrel, még alig voltak. Elkezdtem a stresszelést, hogy vajon ki tudom-e osztani majd titokban a kártyákat. Szerettem volna hogy Csabának tényleg meglepetés legyen. Mire fél kilenc körül Margaríta megérkezett már elég jól álltam a kiosztásban és a pénz beszedésével is, de ez azzal járt, hogy össze-vissza kellett rohangálnom, hogy mindenki megkapja és alá tudja írni. Ráadásul Laci felhívott, hogy ő hozza a tortát, de menjek le az épület elé mert fogalma sincs, hogy jó helyen jár-e, és hogy gondoskodjak annak elrejtéséről. Végülis sikerült becsempésznünk a tortát és a büfésnéninél biztonságba is helyeznünk. Táncközben aranyos jelenetet láttam, mert Csaba Andrása (akivel nekem is sikerült táncolnom és leszúrnom, hogy elveszi tőlünk Csabát :-) ) felkapta Macsot és 5-6 kört forgatta a levegőben mint a kisgyereket, miközben együtt nevettek. :-)
Végül eljött az átadás pillanata. Margaríta mondott egy kis beszédet az ő számomra kedves akcentusában, aztán Csaba ügyetlenül babrált a díszdobozzal és a névjegykártyatartóval. Átadták a tortát, meghatódva megköszönt mindent. Gyorsan elsőként odamentem hozzá átadni a kártyát, hogy elindítsam a folyamatot, ami aztán be is indult. (Némileg zavart, hogy ekkor azok is kértek kártyát, akik most nem is jártak hozzá, és nem is szálltak be az ajándékba, de azt gondoltam, hogy legyünk nagyvonalúak.)
Számomra legmeghatóbb a táncest vége volt, mikor megtapsoltuk Csabát és végül ütemes vastapsban állt percekig közöttünk. Ezért a pillanatért érdemes volt ott lennem.
Az öltözködés után aztán Macsnál is eltört a mécses, amit a szokásosan ügyetlen módon kezeltem. (András leülhetsz, megint egyes!)
A táncest után még Krisztivel beültünk iszogatni és átbeszéltük a táncot, a csoportot, a jövőt. Mindketten elég bizonytalannak látjuk a továbbiakat. Kérdéses a csoport összetarthatósága, Margaríta elkötelezettsége a hobbiórák terén. Beszélgettünk még a karácsonyról és a szilveszterről, amikor megint sikerült beletenyerelnem valamibe és Krisztát is megríkatnom. (Már be is írtam magamnak Tanárnő!)

Oranje

Annyira megszerettem az új túrahátizsákomat, hogy már a kondiba is azt vittem. Tulajdonképpen imádom. Az csak hab a tortán, hogy kétfajta narancsszín van rajta, de találtam sok kis zsebet rajta, van túrabottartó, meg rájöttem, hogy a 4 literes fenékzseb összenyitható a 24 literes főtartállyal és akkor az alul lévő tiszta ruhadarabokra nyugodtan rá lehet pakolni a használtat és alulról ki lehet húzni az újat anélkül, hogy a használtat fel kéne túrni. Zseniális! Felül van egy 4 literes felső tartály is. Mivel női hátizsák, ezért vékony vállra is jó mint az enyém. A háttámla remekül merevít, a derékpántokon van kis zseb is. Meg persze van esőköpenye is, amit Macs mutatott meg. A hálózsákot viszont inkább a felső zseb feletti rész helyett valahova alulra rögzíteném, mert akkor a csípőm alját is védené valami.
Vennem kell még egy esőnadrágot a farmer fölé, meg egy meleg vízálló kesztyűt is. Lehet, hogy hálózsákot is, mert a régit nem találom. Szerencse, hogy az éves bevételünk tűrhetően sikerült, így a vásárlással nincs gondom.
Izgatottan várom a hótalpas túrát Maccsal és a többiekkel az Alacsony-Tátrában, kicsit izgulok, hogy bírni fogom-e, de bízom magamban! Sose voltam ilyenen, de ez egy kellemes kalandnak ígérkezik számomra. Véletlenül találtam egy hegyi menedékházas képet, amit azonnal elmentettem háttérképként, így mindig előttem van a rám váró kaland képe. :-))

Ingerültség

Mostanában ingerült vagyok. A munkámban nem engedhetem meg magamnak az ingerültséget, és a barátaimat sem akarom megbántani, hisz vétlenek ez ügyben. Ismét elkezdtem a számat rágni, ami nálam a szorongás jele. A szorongás egyik forrása lehet, hogy jön a karácsonyi-szilveszteri  időszak, amikor általában unatkozni szoktam, és bár a mostani mozgalmasabbnak tűnik, az eddigi rossz tapasztalatok bizonytalanná tesznek.  Ha unatkozom, akkor agyalok, és ha ezt teszem, akkor túl sok megválaszolatlan kérdés merül fel bennem, az életemmel kapcsolatban. Évközben a sok program nem hagy időt a lappangó gondolatoknak, de erre az időre a világ elcsendesül, és nincsenek ingerek számomra. Dühös vagyok magamra, mert nem tudom ezt kellően kezelni, és mert gyengének bizonyulok. A tüneti kezelés nem megoldás. Lehet, hogy előbb kell visszamennem a Doktornőhöz, mint terveztem.

Alterego

Szombaton eleget tettem Olgi unszolásának és Carmennel együtt elmentünk velük az Alteregoba. Az estét Olginál kezdtük, aki nagyon aranyos és lelkes házigazdának bizonyult, számomra külön vett száraz bort is. Fejébe vette, hogy mindenképp le fog itatni, gondolom azért, mert szerinte egyébként nem vagyok elég laza. Hiába magyarázom neki, hogy 4 deci után én halott vagyok, nem hisz nekem. Este kilencre kellett volna mennünk, de csak fél 10-re mentünk oda. Fél egyig voltunk nála, ahol több csoportban beszélgettünk. Összesen 7 voltunk, köztük Berci az egyik melegbár tulajdonosa, akit kedvelek, bár bizonyos dolgokban nem passzolunk. :-) 12 körül már nem éreztem jól magam, mert untam az üldögélést és a felszínes csevegést. Persze tudom, hogy ez én vagyok és mások könnyedébben veszik ezt. Végre megérkeztünk az Alteregoba, ahol hatalmas tömeg és füstfelhő várt. Mondtam Carmennek, hogy remélem nem találkozunk ismerősökkel. Persze 1 perc múlva feltűntek Tiborék a ruhatárnál, majd még egy perc múlva összetalálkoztunk Robival a táncos ismerősünkkel. Enyhén spicces volt, de ez nem akadályozta meg, abban, hogy alaposan megfogdossa a fenekem. Persze nem esett rosszul. :-) Tele volt a hely nyunyókákkal, akik fel s le rohangáltak, meg félmeztelenül táncoltak. Nem mondom, hogy nem tetszettek, csak se bátorságom, se kedvem nincs szóba állni velük. Félek a visszautasítástól és persze bájcsevegni sincs kedvem velük. Így persze szex sincs, de erre a szauna tökéletesen megfelel, más meg tőlük nem hiányzik. Némi vergődés után átmentünk a tánctérbe, ahol nekikezdtünk a vonaglásnak. Azt találtam, hogy mióta társastáncolok, azóta a diszkótánc még annyira sem érdekel, mint előtte. Nincs koreográfia, nincsenek modulok. Valszeg szükségem van némi rendszerre, keretre ahhoz, hogy táncoljak. Ettől még nem vetem meg a diszkót, csak nem érdekel. Kicsit még beszélgettem Tibor egyik barátjával Janival, kérdezősködtem a komáromiakról, ittam egy narancsjuicet! és még lötyögtem egy kicsit, aztán kettő óra körül úgy döntöttem, hogy ebből ennyi  elég, hazamegyek. Úgy láttam Carmen sincs oda mindezért, úgyhogy együtt taxiztunk haza.  Lehet, hogy Olgiék megsértődtek, de nem volt kedvem tovább ott unatkozni.

A falka

Ma este megbeszélés után elmentünk iszogatni az Irodai kollégákkal. Jól elbeszélgettek sok minden témáról mint egyes filmek, színdarabok, könyvek, amelyek számomra ismeretlenek vagy kevésbé ismertek voltak. Nem feltétlenül azért mert hülye vagy műveletlen vagyok, hanem mert más világok, más érdeklődési körűek. Ugyanazt éreztem, mint amit a versenytáncosok között, hogy nem tartozom közéjük (fajtársuk vagyok, de nem az ő fajtájuk). De hova tartozom? A régi közegemet lassan elhagyom, nincs már igazi kötödésem oda, szereztem újakat, de az új közegeimbe sem tudok maradéktalanul becsatlakozni, adoptálni magam (utastárs vagyok, de nem utitárs). Hogy ez mennyire az én hibám, vagy mennyire a közegek adottsága, ez nagy kérdés. Mindenhova tartozom egy kicsit, de igazából sehova sem.
Legyen hát így, talán így akarja a sors. Követni fogom a falkát, vadászom is majd velük, de éjjel nem alszom köztük.

Hatszoros öröm

Szerdán egészen szerencsés táncnapom volt. Először is pontosan érkeztem meg a standard órára, azaz nem veszítettem egyetlen percet sem. Másodszor kevesen voltak az órán, így volt hely a standard gyakorlására, nem kellett nagyon figyelnem, hogy kire lépek rá. A tömeg nagyon szokott irritálni, mert nem tudom a széles mozdulataimat véghezvinni, és utálok másokat még csak véletlenül is megütni. Harmadszor Macs széles mosollyal és jókedvvel fogadott, ill. kedélyesen viselte a standardes bénázásomat, meg csupa pozitívumot sugárzott felém. Ennek köszönhetően csak pianoban hisztériáztam a ballépéseimen. Negyedszer a latinon nagyon szépen rumbáztuk a sliding doors mindkét változatát, sőt még vezetni is megpróbáltam, bár mérsékelt sikerrel. Ötödször az utolsó gyakorlásoknál Csaba párcserét rendelt el és én végülis vele kerültem párba! (később kiderült, hogy Macs viszont annyira nem járt jól a párcserével :-( )
Epilógikusan hatodszor: beültünk Maccsal a WestBalkanba és egy jót beszélgettünk, ill. talán a 4 deci bor ellenére is normálisan tudtam fogalmazni! :-))))

Gondolatok a későkről

Vasárnap 10 órára beszéltem meg Péterrel, hogy eljön és elvisszük a szerdáról még itt maradt dolgait. Utána nekem a kondiba kellett mennem, mert egy exemmel megbeszéltem. Negyed 11-kor telefonált, hogy most indul Budáról és kell neki 30 - 40 perc. Persze csak 11-re érkezett, amikor is kiderült, hogy a ruháit még azóta sem csomagolta be bár erre több napja is lett volna. Elkezdtem vadul gondolkodni mint rendesen, hogy hogyan tudom a helyzetet megoldani, úgy hogy mindenkinek jó legyen. Aztán eszembe jutott, hogy miért is kéne nekem a helyzetet megoldanom, mikor nem miattam alakult ki. Úgyhogy szépen otthagytam Péter csomagolni és tudtam, hogy kb. 3 órát fog várni mire visszajövök, de leszartam. Remek érzés volt!
Pontosan úgyanezt játszotta egy exem velem anno. Mindenhonnan elkéstünk volna, ha nem találok ki mindenféle dolgot, vagy stresszelve sietek, hogy ne vagy csak egy kicsit késsünk. És persze én szégyelltem magam a dolgokért a többiek előtt. Ha semmiér, de már csak ezért is érdemes volt szakítanom velük. Azt gondolom, hogy akik krónikusan elkésnek azok tulajdonképpen kifejezik, hogy nem érdekli őket a partnerük.  Nem becsülik annak idejét és érzéseit. Ezek az emberek, akik azt mondják, hogy ne izgasd magad a késésért, de ha az ő érdekük, akkor persze sietni kell. Ez ügyben nem csak az a hibás aki késik, hanem aki ezt hagyja nekik, azaz én. El kell döntenem, hogy az adott személy fontos-e számomra, s ha nem, akkor nyugodtan sértődjön meg.

Anorexia

Szombaton reggel nekiindultunk a nagy, 16 km.-es Zebegényi túrának Maccsal. Szükséges is ilyen túrákon részt vennem, mert fel kell készülnöm a januári szlovákiai hótalpas túrára, amit nagyon várok már, mert kíváncsi vagyok, hogyan fogom bírni, meg biztos nagyon szép és érdekes lesz. Vártam ezt a túrát is, mert lehetséges volt, hogy eljön rá Macs egy Stella nevezetű barátnője, aki a hótalpas túrán is részt fog venni és jó lett volna megismerni előbb, de sajnos nem jött. A túra elején elég kis hóban mentünk, patakon keltünk át, a fákon már nem volt hó, amit sajnáltam, mert jobban szeretem, ha a fák is havasak és nem olyan kopaszok. A túra közepén azonban egy szakaszon felkapaszkodtunk egy 200 m-es emelkedőn, ahol a hó olyan 20 cm.-es lehetett és a fák ágain a jég szikrázóan csillogott. A tetőn állt egy terméskőből épült kilátó, amelyre teljes felületen ráfagyott a víz és úgy nézett ki mint a jégtündér által elvarázsolt vár. Ez a rész különösen szép volt.

Maccsal sok mindenről beszélgettünk többek között kiderült, hogy ő komolyan anorexiásnak gondol engem és, hogy én ezt nem gondolom magamról azt a betegségtudatom hiányának tudja be. Meglepődtem mert eddig azt hittem, hogy csak tréfából említi meg néha, nem éreztem aggodalmat tőle ez ügyben. Most viszont mivel szavára adok, el kellett gondolkodnom. Az étkezéseimből valóban elhagytam a reggeli péksüteményt és a kenyeret, ami 2 kiló súlycsökkenést eredményezett, eltűnt a hasamról a zsírréteg (amit az intenzív, rendszeres mozgás sem tudott eltüntetni), de sajnos az arcom is beesett mivel már eddig sem volt máshol zsírfelesleg rajtam. Teljesítménycsökkenést, fáradságot nem tapasztaltam magamon. Elolvastam az anorexiáról és tüneteiről írtakat, de ezek egyike sem jellemző rám:

• testsúlycsökkenés (Testtömegindex 17,5 alatt), melyet a beteg saját maga ér el a táplálékfelvétel csökkentésével, diuretikumok, étvágycsökkentők, hashajtók használatával valamint excesszív sportolással
• fokozott félelem az elhízástól
• nők esetében a menstruáció elmaradása (talán ez :-) )
• a beteg testképe torzult, mások testét reálisan meg tudja ítélni, magát nem
• előjele lehet a testsúly 10%-ának elvesztése két héten belül.

A dilemma viszont adott, mert ha visszahízom, akkor ugyan jobb lesz az arcom, de visszajön a férfiakra jellemző sörhasszerű képződmény, amit nem igazán viselek el. Egyenlőre tanácstalan vagyok.

Veszteség

Tegnap este a táncóra végén Csaba bejelentette végleges távozását a magyar tánctanításból. :-(( Nem mondom, hogy teljesen váratlanul ért, hiszen egyes táncismerőseimmel, már egy ideje találgattuk, hogy mi fog történni azután, hogy Csaba párja András már egy ideje Németországban él, van ott munkája, lakása. Várható volt, hogy Csaba utánamegy ha lehet, hisz akkor együtt lehetnek, sok ismerőse van ott, a táncoktatásból simán meg tud élni, jobb körülmények között. Valljuk be őszintén, hogy az itteni keresete több mint méltatlan volt egy olyan formátumú ember számára mint ő, aki szívvel-lélekkel csinálta a tanítást. Szerintem embertelen kitartással és erőbedobással végezte ezt hosszú évekig (egyszer bele is rokkant egy kis időre). Jelentős örökséget hagy majd maga után, ami nem tárgyakban, hanem emberek tudásában marad meg. Mennyivel több ez a szememben! Ő az alfája a magyar azonosnemű táncnak, sokan kezdtek a kezei alatt és lettek jó táncosok/versenytáncosok.
Nagyon fog hiányozni, bár ez nem egy teljes elveszítés, mert ígérete szerint fog még jönni haza néha, de mivel nem tartozom a belsőbb köreihez, ezért kevésbé valószínű, hogy sokat fogok vele találkozni. :-(
Természetesen megértem a motivációit, és mivel nagyon szeretem csak csupa jót tudok kívánni neki.
Gyászomban persze én magamat gyászolom, hiszen elveszítem az életem egy részét, mert Csaba és táncórái ezek lettek. Hétről-hétre, hónapról-hónapra és évről-évre együtt éltünk, még ha csak laza szálakon is. Persze azt is tudom, hogy mindent és mindenkit el fogok veszíteni kit/mit előbb, kit/mit később és ez fel is kavar néha, de ez most közel csapott be.
Margaríta továbbviszi a csoportokat, ami remek, de tudjuk, hogy az már egy másik történet lesz. Újabb kérdések vetülnek fel a tánccal, csoportokkal, legfőképpen Maccsal és Carmennel kapcsolatban. Vajon mit hoz a jövő év a táncos életemben?

Hádész birodalma

Szombaton Imi, vasárnap Berci mondta le a vacsorameghívásomat. Kissé elkenődtem, de bosszúból úgy döntöttem, hogy akkor alászállok az erkölcstelenség fülledt barlangjába a Szauna 69-be. Meglepetésként ért, hogy a pokol bugyraiban már bankkártyával is lehet fizetni! Hát már ide is betört a kereskedőszellem. :-) Mondhatni, hogy sokan voltak, számomra már szinte beláthatatlanul. Ilyenkor nehezen tudom kiválasztani kire érdemes vadászni, mert annyian mászkálnak fel s alá. Én is ki-be járkáltam a kabinok és a gőz között (szaunázni már szaunáztam a kondiban), mert sehol sem találtam a helyem. Az első gőzös alkalommal megtalált egy 25 év körüli kellemes, ámde erőszakos srác vastag és hosszú farokkal és rám startolt. Első két alkalommal elküldtem, de miután nem találtam senkit sehol, néhány kurván kívül, ezért harmadszorra már megadtam magam és nekiálltam a szopásnak némi közönség előtt. Igen jól eset félév szüzesség után. Nem hagyta végigcsinálni, a kabinokba sem akart átmenni, valszeg mert még másokat is ki akart próbálni, így kénytelen voltam beljebb menni a sötétbe, ahol felismertem egy másik lehetséges partnert. Ő ugyan kézzel engedte, de mást nem, ill. engem próbált volna, de én csak a megfelelő izgalmi állapotban tudok jól produkálni, így ez is abbamaradt. Mindenesetre kellemes élménnyel távoztam Hádész birodalmából. :-)

Update: ma együtt ebédeltem kedvenc lelkipásztorommal és kiderült, hogy az én távozásom után fél órával érkezett meg oda téríteni. :-)))

Loreley Gilmore

Pénteken megvettem a Szívek szállodája című sorozat 2. évadját DVD-n. Imádom ezt a sorozatot. A főszereplő Loreley a független egygyermekes nő, aki fiatalos, bohém, kicsit őrült és tele van jó mondásokkal. Mindazon tulajdonságokkal rendelkezik amiket én is birtokolni szeretnék. Szívesen kipróbálnám milyen nőnek lenni, ha lenne gyerekem inkább lányt szeretnék, fiatalos szeretnék maradni, és nem lenne rossz ha vicces és sziporkázó lennék. :-) De Loreley legfontosabb tulajdonságai mégis, hogy teljesen önálló, igazából mélyen gondolkodó és érző, sokat hezitáló és hibázó, alapvetően jóindulatú és mindig elbukó típus pont mint én. :-)
Loreley édesanyja Mrs. Gilmore (a keresztnevét nem tudom) pedig egy rohadt jó figura, akinek iszonyúan jó a fanyar humora, és a látszólagos érzéketlensége alatt ott az érzések tömege. (Erről az jut eszembe, hogy Tibor azt mondta, hogy szerinte nincsenek bennem érzések, én meg azt mondom, hogy nagyon is sok van csak nagyon kevés embernek és nehezen tudom kimutatni. Autsch!)
Az egész film pörgős, nagyon szarkasztikus és egyben tele van érzésekkel és lappangó fontos gondolatokkal barátságról, családról, kapcsolatról, szeretetről, és életigenlésről. Fantasztikus a nagymama és anya harca az unoka szeretetéért és a film humoros körítése.

Bemutatóra szóló váltó

Szerdán megbeszélés volt az Irodában. Itt hallottam egy érdekes és egyben mélyen igaz gondolatot, hogy a bibliai megbocsátás görög fordításban egyben adósság elengedés is jelentheti, azaz, ha valaki megbántott az tartozik neked (bocsánatkéréssel, a szeretet hiányával, stb.), és ha haragszol rá akkor továbbra is tartozik neked. Ha meghal, akkor már hiába várod a kifizetést. Ha megbocsátasz, akkor végleg elengeded az adósságot, képszerűen eltéped a kezedben tartott váltót.
Elgondolkodtam, hogy kinek a váltói vannak nálam. Bátyámé, Exemé, Péteré. Exemét szerintem már sikerült eltépnem, nem haragszom, értem a lépéseinek motivációit és ráadásul nekem is vannak nála váltóim. Valszeg vissza kéne váltanom őket. Péterét talán majd, ha végleg elköltözik és egy új kapcsolatot alakítok ki vele. A bátyámét még tartogatom, bár tényleg teljesen feleslegesen. Viszont olyan biztonságot nyújt, hogy nálam van. Mindig be tudom mutatni, ha szükséges.

Zörög a haraszt

Tibor vasárnap kondi közben bogarat ültetett a fülembe, mert véleménye szerint Zsolt lelkileg rossz állapotban van. Kevés a fizetése, az új helyén is zaklatják, felélte a tartalékait, és egyébként is rossz évet zár. 2 hete nem találkoztam Zsolttal és szombatra is hívott inni, de a táncest miatt nem mentem. Megindult a lelkiismeret furdalásom és gyorsan felhívtam, hogy hétfőn találkozzunk a Minisztériumban (Mystery bár). A hívás végén csak megkérdeztem, hogy van-e aggódni valóm miatta, de azt a választ kaptam, hogy nem tudja miért lehetne. Ez kissé megnyugtatott, de egyébként is gusztustalanul optimistának ismerem, és csodálkoztam is volna rajta, ha a kétségbeesés ledöntötte volna. Hétfőn jókedvűen fogadott és már a beszélgetés kezdetén közölte, hogy tudja, ki van a dologban, és miért. Nos a magyarázat, hogy eléggé be volt rúgva mikor Tiborral beszélgetett, így nemcsak, hogy panaszkodott (ami nem jellemző) hanem még csókolgatta is a nyakát. :-)
Persze nem vagyok teljesen hülye, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, így elképzelhető, hogy mostanában Zsolt inkább szebbre festi a dolgokat, mint valójában, de ezekről mélyebben beszélgetni csak akkor tudunk, ha ezt ő is akarja. :-(

Interjúrészlet

Kérdező: - András, ha a halál utáni életről szóló vallási lehetőségek közül kellene választanod, melyik számodra a legszimpatikusabb?
András: - Hm... ...talán az, hogy mindig újraszületek, addig amíg tökéletessé nem válok...  ...aztán jöhet a nirvánás cucc!  :-)

Salsaelőny nálam!

Szombat estére készültem késő délután. A Facebook-ot nézegettem, mikor Imi hirtelen rámírt, hogy megyek-e a táncestre? Mondtam, hogy igen, de csak 7-ig tudok ott lenni, mert át kell mennem a Szimpozionba egy bemutatkozó előadásra, amit én szervezek. Azt írta, hogy sajnálja, mert a táncesten táncolni szeretett volna velem. Ez jól esett. Megnyugtattam, hogy 9-re visszaérek, amit elégedetten vett tudomásul. 18.10-re értem a helyszínre, ahol már folyt a Mambo tanítás. Gyorsan ledobtam a cuccaimat és csatlakoztam Macshoz. Egész gyorsan beletanultunk, mert egyrészt nem volt nehéz, másrészt a tánctanárnő Ági jól adja elő a dolgot. Vicces és kedves, bár nem húzza az időt az biztos. Nekem nagyon szimpatikus volt, bár én már próbáltam nála órát. (Csak Csaba meg ne tudja!) Szépen egyenként szakaszokra bontva, ismételgetve végigvettük a sort úgy, hogy végül hibátlanul végigcsináltuk Maccsal, aki közben folyamatosan fikázta magát. Persze teljesen jól levezette a figurát! Ráadásul közöltem vele, hogy visszajövök a táncestre, mert Imi is szeretné. Meg is jegyezte, hogy az Imi miatt bezzeg visszajövök, de neki még azt mondtam, hogy nem biztos. Autsch!
Negyed 8-kor gyorsan átszaladtunk a Szimpozionba, ahol végighallgattuk az előadást (közben Tibor is megjelent a fiújával az azt követő könyvbemutatót meghallgatni), majd vissza a táncestre, de most vittük magunkkal Lacit is egy Irodai munkatársunkat, akit Macs és én is kedvelünk. Régen versenyszerűen táncolt, de már régen nem teszi. Most viszont Macs unszolására engedett és eljött. Táncoltam vele egy-két fordulót, de számomra valahogy teljesen idegennek tűntek a mozdulatai és a figurái. Végül is le tudtam követni, de nem éreztem a kapcsolatot közöttünk, mint Maccsal.
Szerencsére a táncest közben felfedeztem, hogy Imi nem nagyon tud salsázni, mert az nem versenytánc, így nem is tanulják. Viszont így megnyugodhattam, hogy legalább ebben én jobb lehetek nála, hamár minden más táncban minden alkalommal porig alázom magam, ha vele táncolok. És plusz megbeszéltem vele egy szombati vacsoraestét! Wow!

Tánctanársegéd

Tegnap ismét egy kellemes meglepetésben volt részem, mert a kezdő órán, ahol segíteni szoktam Csabának, egy nagyon kellemes arcú, helyes srácot (Tamás) találtam. Mivel teljesen kezdő volt Csaba úgy döntött, hogy hozzá oszt be. Ez természetesen jól eset, mert ezek szerint már látta, hogy jól bánok a kezdőkkel, meg persze a srác is tetszett. Szegénynek tényleg nehezen is ment, mert eddig csak gyerek korában táncolt, de azóta nem. Ehhez képest egész gyorsan betanulta a számára ismeretlen koreográfiákat és ami miatt teljesen levett a lábamról, hogy folyamatosan mosolygott rám. De ez nem olyan zavarodott mosoly volt, hanem őszinte. Persze folyamatosan dícsértem (ahogy minden kezdőt), hogy önbizalmat öntsek belé. Mikor Csaba felvetette a párcsere lehetőségét Tamás megjegyezte, hogy ő nagyon elégedett a partnerével, így nem ragaszkodik a cseréhez. Végül végig együtt táncoltunk. Megkérdeztem, hogy jövő héten lesz-e szerencsém hozzá, de sajnos azt mondta, hogy ő csak a következő kurzusban tervez majd jönni. :-(
Egyébként azt gondolom, hogy tényleg jól tudok bánni a kezdőkkel, mert már páran elmondták közülük, hogy velem szeretnének táncolni, ha lehet. Szívesen segítek Csabának, mondta is hogy jöjjek mindig, mert szükség van rám. Lehet, hogy egyszer majd tánctanársegéd leszek?

Unsere Liebste Lehrerin

Ma reggel némettanárnőnk Susanne (persze eredeti nevén Zsuzsanna), mint mindig vidáman érkezett meg hozzánk. Azt imádom benne, hogy mindig jókedvű és bizakodó (és még csinos is). Még a legrosszabb esetben is - azaz nincs házink és egyébként is fáradtak/nyűgösek/hisztisek vagyunk - töretlen optimizmussal vezeti az órát. Most   elmondta, hogy ugyan az előttünk lévő németóra, amit egy MÁV tisztviselőnek tart (egymás között csak MÁVos Bácsinak hívjuk) elmaradt, mert az lemondta. Ez sem igazán törte le, sőt aggódott, hogy az biztos még mindig beteg a bácsi. Végtelen optimizmusa mellett, lelkes, és aranyosan, kicsit gurgulázva nevet. Én csupa jót tudok csak elképzelni róla.
A mai nap eljutottunk a müncheni látogatásom 2. napjához, majd annak estéjéhez, ahol megjegyeztem, hogy biztosan tudni akarja-e mit történt akkor? Mivel azt mondta, hogy persze, ezért elmeséltem kalandomat a meleg szaunában diszkréten kihagyva a 4 db. 50-es férfi gruppenszexét. Szeretem ugyan zavarba hozni, de ezt már sok(k)nak gondoltam volna. :-) Viszont elmesélhettem, hogy megnéztem az Edelheiss nevű medvebárt, és ennek kapcsán elmagyarázhattam mit is jelent gay-ül a maci. Aranyosan csodálkozott, de jól vette. Teljesen toleráns és érdeklődő a meleg világ iránt. Büszke vagyok rá!

Kocsmai konfliktus

Tegnap eléggé kellemetlen szituációba keveredtünk Maccsal a Mysteryben. Beültünk az egyik asztalhoz egymás mellé, mert szemben már ültek néhányan (Dávid és Olgi is) és videojátékoztak. Többek között egy kissé italos számomra ismeretlen férfi is. Macs maga mellé rakta az övtáskáját a földre, és nyugodtan italoztunk. Egy idő után azonban észrevette, hogy nincs mellette a táska és elkezdtük keresni, mire a férfi jelezte, hogy azt ő rakta el az ülésre, mert útban? volt. Macs szóvá tette, hogy azért legalább szólhatott volna, mire az agresszíven közölte, hogy kétszer is szólt, és örüljünk, hogy a földről felszedte és biztonságba? helyezte, és egyébként is minek reklamálunk? Mindketten meglepődtünk a válaszon. Én személy szerint mindig megijedek az agressziótól (nevezhetjük egyszerűen gyávaságnak is), bár ennek az esetnek okait érteni vélem. Nem hiszem, hogy a férfi rosszindulatból vette volna el a táskát, de arról nekünk nem szólt (elfelejtette, nem tartotta fontosnak, stb.), és mikor ezzel szembesült, akkor védekezésképpen támadásba lendült. Végülis inkább fizettünk és távoztunk, miközben Macs nekem sajnálkozott az eseten, amiről ő nem is tehetett. Az eset kapcsán azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet ezeket a szituációkat jól megoldani? Mivel én konfliktuskerülő vagyok (ez az egyik rossz tulajdonságom a sok közül), valószínűleg megpróbáltam volna tréfával elvenni a dolog élét. A további vitának valszeg semmi értelme sem lett volna, mert a konfliktus csak tovább eszkalálódott volna, minden pozitív eredmény nélkül. Persze az embernek tudomásul kell vennie, hogy a Mystery tulajdonképpen egy kocsma, ahol az emberek alkohollal oldódni próbálnak és van akinél ez az agresszióját hozza ki. Sajnos láttam már ott ennél durvább jelenetet, bár az az előző vezetés alatt volt.

bad standard - great latin

A mai standardem VZs-vel ismét katasztrófálisan sikerült. Kedvencemmel a slowfoxxal kezdtünk, amit a legkevésbé tudok, sőt a ritmusában is borzasztóan  belegabajodok számomra teljesen idegen. Csak sajnálni tudtam VZs-t. Egész jól viselte, a vergődésemet. Próbáltam menteni a menthetőt, és tőlem szokatlan módon kedves voltam! Csaba természetesen látta a bénázást, de nem volt sok ideje a támogatásra. A tangó már jobban ment így VZs is jobban érezhette magát. Mivel Macsot ma este nélkülöznöm kellett :-(, így latinra is maradt. Latinból először salsáztunk, amiben VZs sok, általam nem ismert figurát tudott. Azért sikerült lekövetnem. Utána viszont rumbát vettünk, méghozzá egy olyan figurát, amit nyáron tanultunk és most jól kielemeztük, ill. technikáztuk. Szerintem marha jól sikerült, nagyon jól ment. Ebben a figurában (a nevéről fogalmam sincs) igazán buzisan tudok a karommal mozogni és ez elégedettséggel tölt el. Kriszti mindig megpróbál visszatartani, hogy ne túlozzam el, én meg mondom neki, hogy: kedvesem, én buzi vagyok, legalább itt hagy éljem ki! Ezen általábban szívből együtt nevetünk. A végére nagyon jó hangulatom lett, és teljesen elmerültem a figurában. Csaba a végén megjegyezte, hogy a latinban már teljesen más voltam. :-))))
Ráadásul Carmennel hazafelé megállítottak a rendőrök és én már tudtam, hogy szopni fogok (de cseppet sem fogom élvezni) , mert sosem hordom a kurva személyigazolványomat és meg fognak büntetni 30.000-re, de alighogy elkezdtem előkaparni a forgalmit + jogosítványt, szólt a rendőr, hogy menjünk tovább. Bepattantak a kocsiba és továbbhajtottak. Valszeg hívásuk volt. Megúsztam, bár elterveztem, hogyha meg akarnak büntetni, akkor odafordulok Carmenhez és bűnbánóan azt mondom: - Ne haragudj szívem, sajnos ezt elszúrtam, de azért megveszzük azt a kiságyat valahogy! Hátha a rendőr megsajnál. Mire nem jó egy táncpartnernő! :-)

Egy kellemes meglepetés

Péntek este bent üldögéltem az Irodában, a statisztikával bíbelődtem, mikor egyszer csak csenget a kaputelefon. Felvettem és Imi volt az, bejött a számlákért. Annyira megörültem neki, ráadásul aznap volt a névnapja. (Ha tudtam volna, hogy bejön, vettem volna neki valamit). Vidáman elbeszélgettünk Katarról, ahol nyaralt, a munkáról, amit most kapott és Münchenről. Ha kettesben vagyunk akkor mindig jól érzem magam vele, csak az állhat közénk, (amire Macs hívta fel a figyelmemet)hogy kapcsolatunk kezdetén úgy érezhette, hogy többet akarok a barátságnál, így kicsit játszmássá váltunk. Ez talán tudat alatt így is volt, de mégse. Viszont én kedvességből és bohóckodásból hevesen udvarolni szoktam (pl. Robinak is, Csaba atyának is, stb.), de belátom, hogy ez megzavarhatja a célszemélyeket. Most azonban már nagyon kellemetlen erről beszélni, mert a világért sem akarom Imit megsérteni, mert egy kedves, aranyos, értelmes, jószívű fiú. Majd még gondolkodom rajta.
Mindenesetre megbeszéltük, hogy majd valamikor elmegyünk együtt, vagy többen vacsorázni, még az idén. És szombat este meg megnézzük a Szimpozion Klubban, mert ott fellépnek a táncpartnerével.

Standard and Latin

Tegnap standarden VZs-vel táncoltam. Azt hiszem egyre jobban tudok vele táncolni. Persze még nem érzem teljesen a stílusát, de azt hiszem meg fogom szokni. Kicsit talán erőszakosan gyakoroltat, de ha neki ez kell akkor én nem állok ellent. :-) Meg igazából azért vagyunk ott. Egyébként szimpatikus és támogató a viselkedése, így jobban felengedek. Most már sokat viccelődünk és ez jó. Szerintem lassan ő is megkedvel, és bár ő alapból egy nyitott személyiség, de szerintem csak egy bizonyos határig. Sajnos standardben sokat bénázok (sose tanultam igazán), és ezért nem győzök elnézést kérni tőle, amit nagyvonalúan kezel.
Csaba nagyon komolyan magyaráz és mi komolyan figyelünk. Ezt kb. 1 óráig tudom csinálni és onnan kezdődik a szétesés. Mire Macs megérkezik a latinra teljes a dezorientáltságom, azaz elvétem a lépéseket, szegény nem tudja letáncoltatni velem a figurákat. Ilyenkor hevesen magát okolja én meg győzködöm, hogy dehogy. A különbség közte meg köztem, hogy ő spontán vezető, én meg  figuraközpontú követő vagyok. Azaz Macs imád sok figurát és ráadásul kombinálva vezetni hanyagabb technikával, én pedig a szabályozott, tömbbökben, szakaszokban gondolkozom - mint a versenytáncosok - részletekbe menően. Ennek ellenére ha rákoncentrálok kitalálom mit akar, és szépen le tudom követni. Ilyenkor elégedettség ül ki az arcára és én meg ennek szívből örülök.
Miért szeretek követni? Mert átadom magam és a másikra figyelek.

Home, sweet home

Vasárnap reggel is remek időre ébredtem Münchenben. Reggeli után 10 órakor check out-oltam a szállóból átgurultam a Hauptbahnhofra és begyömöszöltem a bőröndömet az egyik poggyászmegőrzőbe. Bementem a belvárosba és sétálgattam még az előző napokban kihagyott utcákon, beültem a dómban és egy másik templomban éppen folyó misére, hallgattam az orgonát és a "meine liebe Schwestern und Brüder im Gott"-ot. Még fel tudtam menni a St. Peter tornyába, ahonnan gyönyörű kilátás tárult a városra és a bajor alpokra. Indulás előtt eljutottam a szombaton kinézett Löwenbräu Keller kerthelyiségébe, ahol megittam az utolsó müncheni sörömet. 13.17 órakor elindult a vonat a hosszú útra. Most ugyan 2. osztályon utaztam, de ez is teljesen elfogadható volt. A kaját ugyan nem hozták az üléshez, de ugyanazt ehettem a büfében és legalább mozogtam is.  20.39-re érkeztem a Keletibe, de már elég nyűgös voltam (ráadásul Macs is üzent, hogy nincs valami jól). Itthon jó volt látni, hogy a Keleti tiszta csikk és szeméttenger, a Hauptbahnhofon minden teljesen tiszta. Home, sweet home!
Utazási tanulságok:
Kényelmes a vasút (főleg az 1. osztály), marha jó, hogy közel a szálloda és a belváros, de 7 óra utazás az sok(k).
Lelki tanulság:
Meg tudtam csinálni. Minden gördülékenyen ment, kár volt aggódni. Persze, ha nem muszáj nem megyek egyedül, de meg tudom oldani. Hiányzott az élmények azonnali megosztása. (A német szaunák sem jobbak a magyarnál)

Talán

"Talán eltűnök hirtelen, mint erdőben a vadnyom."

Német szauna

Másnap beboot-olás után kivánszorogtam a WC-re, ahol egy kedves vendég sikeresen odahányt a helyiség sarkába. Vajon miért nem tudnak az emberek egy ponton megállni?
Viszont olyan szépen sütött a nap, hogy úgy döntöttem, hogy reggeli után megnézem a nymphenburgi kastélyt. Úgy láttam, hogy nincs is nagyon messze, így nekiindultam gyalog. Hát mégsem volt olyan közel, mert jó 50 percet gyalogoltam míg odaértem, de mivel jó volt az idő nem zavart. A kastély és a kert hatalmas, az osztrákok elbújhatnak a Schönbrunn-jukkal nyugodtan. A kertben még napoztam is egy kicsit, majd visszasétáltam a belvárosba, ahol kinéztem magamnak egy kerthelyiséges Löwenbräu Keller-t a későbbiekre. Láttam még Führerünk parádézó helyét a Königplatz-ot, aztán hazacammogtam. Késő délután még elmentem az egyetemekhez, ahol megtaláltam azt az egyetemi aulát ahol Sophie Scholl a Hitler ellenes röpiratokat ledobta az emeletről. A Scholl testvérek és néhány társuk alapította meg 1943-ban a Fehér Rózsa mozgalmat, amely a nácik ellen passzívan harcolt. Végül mindannyiukat kivégezték, de bátor ellenállásuk nem maradt teljesen nyomtalan. (Film is készült) Sophie Scholl az a nő, akire felnézek bátorságáért és tettrekészségéért! Az egytem előtti teret Geschwister Scholl Platz-nak hívják.
Este elindultam az M54 szaunába, bár már nem maradt 16 Eurom sem készpénzben sem a devizakártyámon, de reménykedtem, hogy csak lehet (más) kártyával is fizetni. És igen: bár az első kísérlet az AMEX-el nem sikerült (viszont a félvér pultos fiúnak nagyon tetszett), a VISA bejött így beléphettem a német erkölcstelenség barlangjába. Hát számomra nem sok babér termett ott! 4 db. 50-60 éves úriember és 1 db. 35 körüli fickó tartózkodott ott. Senki sem volt az esetem, így maradt a szaunázás. Maga a hely átlagos, a szokásos finn szauna+gőz+sötétszobák. Mikor utoljára körbejártam még láttam ahogy a 4 úriember csoportszexel és a 35-ös fickó ülve nézi őket, de ez sem hozott lázba, úgyhogy átmentem a Kr@ft Art-ba, ahol éppen Halloween Partyt tartottak és épphogy befértem. Egy sör után lassan elfogott a szociofóbiám, ezért otthagytam a hangulatos ámde zsúfolt helyet. Futtában még benéztem az Edelheiss nevű helyre, ahol tényleg macik szórakoztak, ahogy az internet is jelezte, de mivel nem vagyok egy medvefan inkább nem próbálkoztam.
Nade így is élménydúsan feküdtem le aznap este.

Münchner Eins

Nos, müncheni utazásom miértjeiről már nyilatkoztam, most íme maga az út:

Pénteken hajnalban indultam. Mielőbb rajta akartam lenni a vonaton, mert aggódom, hogy lekésem/nem találom/akármi közbejön/ stb. Tudom ez beteges, de így érzek. Valszeg ha már sokat utaztam akkor ez elmúlik. Tehát 6.45-re már a vonaton voltam. Az 1. osztály nagyon kényelmes, tiszta és modern. Kényelmes bőrszék, digitális kijelzők (mindenféle információkkal, Bécsig magyarul is), praktikus asztalok, stb. Talán csak a WIFI hiányzik, de az talán a Prémiumon sincs, ha jól tudom. Természetesen szerencsém volt és az utaskísérők között volt magyar is, így nekem megint nem kellett németül beszélnem. :-) A helyem a személyzet mellet volt. A magyar szakaszon biztonsági őr is van (sokat mondó ez). A magyar kalauzok hangosak és ordenárék, az osztrákok és a németek udvariasak voltak. Az út hosszú volt (7óra), viszont Bécstől a táj szép, Salzburgtól pedig jöttek a hegyek és a hegyi tavak! Összesítve: a vonattal meg voltam elégedve.

Münchenben 14.47-kor (8 perc késés Deutsche Bahn!)leszállva a remek napsütés mellett, meghökkentett a tömeg, ami szinte kizárólag négerekből, arabokból, törökökből állt. Angelának igaza van, ha aggódik Németországért! Átverekedtem magam a tömegen és a közeli utcában megtaláltam a szállást. A recepción egy csinos fiatalember elmagyarázta németül a tudnivalókat (főleg WIFI), mert angolul nem engedtem neki! A szálló először kopottasnak, tűnt, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak az első benyomás. A szobám kicsi volt, minimalista, de tiszta és rendezett. Minden működött benne (kifejezetten utálom, mikor nem égnek a lámpák, nem jó a konnektor, stb.-stb.). Sajnos WC és fürdő csak az emeleten volt, de ez nem okozott problémát. Amint lecuccoltam azonnal elindultam a városba, mert ki akartam használni a remek időt. Körbe is jártam az Altstadt egy részét, bementem a dómba, és felmentem a tornyába is. Megtaláltam a piacot is, ahol végre ehettem egy Münchner Würstchen mit Semmeln-t is. :-) Természetesen felkerestem a Hofbräukellert is (egy kellemes kis téren van), de inkább vele szemben ültem ki egy sörre. Ettől persze jól elálmosodtam, és miután megnéztem kívülről még néhány Sehenswürdigkeit-et hazaballagtam. Imádkoztam, hogy fűtsenek a németek, mert a szlovákok és a magyarok ilyenkor még véletlenül sem! (ezek fűtöttek) Azt terveztem, hogy alszom egyet és utána belevetem magam a müncheni meleg életbe, de 9-kor elaludtam és csak másnap fél 7-kor tudtam magamhoz térni és akkor is csak elmentem a mosdóba, majd visszaaludtam és 10 környékén boot-oltam be.

Lámpásom Ő!

Szerdán és csütörtökön is találkoztam Maccsal. Mindkétszer kettesben voltunk, mert szerdán senki sem akart velünk jönni, csütörtökön meg eleve úgy beszéltük meg. Órákat beszélgetünk egy bor vagy egy tea mellett úgy hogy számomra fel sem tűnik az idő csak már mikor késő van. Néha annyi kérdésem van, hogy Macs válaszai közben újabbak és újabbak jönnek elő, és úgy kell visszafejtenem a fonalat, ha eggyel végeztünk. Lehetséges, hogy az őrületbe kergetem ezekkel. Próbálok egyértelmű és tiszta gondolatmenetű lenni, de ez nem mindig sikerül. Soxor kell megmagyaráznom mire gondolok tulajdonképpen. Annyira jó, hogy (sötét)gondolataimat és ötleteimet valaki objektíven vissza tudja jelezni és nem kell magamban forgatni. Lámpásom Ő, hogy ne kelljen a hideg sötétben tapogatóznom!
(Volt bölcs segítőm már, csak sajnos több mint 3 éve meghalt...   ... és talán pótolhatatlan)
A teaházban csak úgy tudtunk leülni, hogy egymás mellé egy dupla karosszékbe. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy egy idő után levette a cipőjét és törökülésbe felém fordulva beszélt tovább. Ez metakommunikáció?

Teaház vs. melegbár

Tegnap délután teaházba vittem Carment, mert szerettem volna beszélgetni vele a táncbeli és egyéb problémáinkról. A Mozaik teaházba mentünk a Király utcába, ahol legkedvesebb némettanárnőmmel is voltam régebben. Gondoltam, hogy egy nő szereti az ilyen helyeket. (Tudom Macs, sztereotípia...) Bementünk és felmentünk a galériára, ahol már sokan voltak, de azért még volt hely és leültünk. Carmen már itt fanyalogni kezdett, hogy sokan vannak, meg nem is tud a sok tea közül választani. Végül hosszas keresés és válogatás után választottam neki gyümölcsteát, magamnak meg zöldet. Miközben teázgattunk beszélgettünk a táncról és az ahhoz fűződő viszonyáról. Most az gondolja, hogy a mélyponton túl van, és jobban fog menni. Sajnos én ebben nem hiszek, mert a jelenlegi állapotot csak egy átmeneti javulásnak gondolom, az eredeti probléma nem oldódott meg, de persze azt sem tudom, hogy pontosan mi az. Beszélgettünk arról is, hogy keddenként amikor számunkra gyengébb csoportban vagyunk, akkor a technikára fogunk figyelni. Ekkor felvetette, hogy ő nem tudja mire kellene figyelnie, közben privátórán együtt tanultuk meg ezeket. A teaválasztástól kezdődően azt érzékeltem, hogy kettőnk között az "igen, de" című játszma folyik és nincs itt az ideje a segítő beszélgetésnek.
Elmentünk még órát nézni neki a Westendbe, mert ott meg akartam neki mutatni a kedvenc FOSSIL női karórámat, amit egyszer meg is fogok venni magamnak és nem érdekel, hogy női. Nagyon tetszett neki, majd ő is olyat fog venni, ha meglesz a pénze rá
Mikor felvettettem, hogy ha van kedve jöhet velem a Mysterybe, azonnal igent mondott, így átmentünk oda. Amint beléptünk felderült és elmondta, hogy mennyire tetszik neki a füstös bár. Rendeltünk bort és nemsokára megérkezett Zsolt, akivel vígan és közvetlenül elcsevegett. Mire Ödön is megérkezett már a legjobb formáját adta! A két helyen történt viselkedés között ég és föld volt a különbség. Nagy kérdés, hogy ez a helyekről vagy a személyekről szólt-e, azaz a teaház vs. melegbár, vagy András vs. Zsolt. :-)

Olgi megállapításai

Péntek estére Olgi meghívott magához. A telefonba azt mondta, hogy egy táncos játékgépet kapott, amit szívesen kipróbálna velem. A csali az volt, hogy salsázni is lehet vele. Szívesen mentem egyébként is, hiszen Olgit kedvelem, mert kedves és közvetlen. Nos, a gép tulajdonképpen egy négyzetekre osztott szönyeg, amelyben elektronikus érzékelők vannak és a számítógéphez és/vagy a TV-hez köthető. A készülékek biztosítják a zenét (salsa persze nem volt) és az instrukciókat, a szönyegen pedig táncolni,ugrálni kell a képernyőn látható módon. A képernyőn nyilak mutatják, melyik négyzetbe kell lépni. Előre, hátra, jobbra, balra lehet lépni egy lábbal, ill. ugrani kétlábbal. Lehet, hogy elsőre könnyűnek tűnik, de amikor egyre több nyíl jelenik meg a zene alatt, az ember elveszíti a fonalat és csak idétlenül téblábol. Azon kívül, hogy jól kiugrálja magát valaki, még koncentrálni is megtanítja. Két szőnyeg is volt, így közösen is tudtunk táncolni, bár nem egymással, hanem egymás ellen. Persze Dáviddal együtt jól lealáztak, de nem bántam nagyon, meg nekikis jól esett a győzelem. :-)
Kicsit iszogattunk is, és ismét nem álltam meg két decinél, ami hazafelé meg is éreztem. Jól elbeszélgettem Olgival, aki két érdekes dolgot is mondott velem kapcsolatban: 1. Nem tudja behatárolni, hogy domináns, vagy passzív személyiség vagyok.-e? Ez megerősíti androgün személyiségembe való hitemet, azaz, hogy ilyen és olyan is tudok lenni. 2. Mellém egy ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező személyt tudna elképzelni. Azaz nekem kiegyensúlyozott dominanciájú kapcsolatra van szükségem. Úgy gondolom, ha szükséges bármikor át tudom venni az irányítást és bármikor szívesen átadom azt.
Nos, androgün férfiak, nők jelentkezzetek!

Nagycsoportos kommunikáció

Tegnap is egy ici-picit előrébb léptem a nagycsoportos kommunikációban. Egy értekezleten vettem részt, ahol 12-en voltunk. Tudni kell rólam, hogy kb. 5-6 fő feletti csoportban a résztvevők számának növekedésével párhuzamosan csökken annak lehetősége, hogy megszólalok. Ilyenkor átfordulok teljesen megfigyelőbe, és kizárólag akkor tudok megszólalni, ha kérdeznek, vagy közvetlenül/közvetve felkérnek. Hatványozottan igaz ez, ha a csoport ismeretlen személyekből áll. Ilyenkor nem szorongok ugyan, csak egyszerűen valami gát megállít. Hosszú ideje birkózom ezzel, sokáig utáltam magam ezért, mostanában elfogadom és csak vágyakozom a jobb kommunikációra. Érdekes tény, hogy munkámból kifolyólag 20-30-40 tagú csoportok gyűlését vezetem le, és előtt adok elő, ami nem okoz különösen nagy feszültséget számomra (persze, ha éppen nem ellenségesek: akkor fél Xanax) A mostani értekezleten csupa ismerős és számomra kedves ember volt jelen, akiktől nem kellene tartanom, a megszólalás mégsem ment, míg végül mégis erőt vettem magamon és sikerült talán némi értelmes hozzászólást kinyögnöm. Persze nem volt jelentős hozzászólás, de nekem egy kicsi siker volt.
Jól tudom, hogy sosem leszek jó előadó vagy egy társaság középpontja és nem is biztos, hogy ez nagyon szükséges, de jó lenne némi készségre szert tenni, hogy könnyebb legyen az életem. Ezzel együtt azért kielégítőnek találom a személyi kommunikációmat. :-)

Nagy utazás

Hétfőn véglegesen eldőlt, hogy megyek Münchenbe a hónap végén 3 napra. Múlt pénteken némi tépelődés után, döntöttem és lefoglaltam egy müncheni szállást és megvettem a Münchenben szóló vonatjegyet (railjet, yes!). Egyedül megyek. Miért? Mert azon kevés barátom, aki számításba jöhetne, annak vagy nincs pénze, vagy ideje, vagy 2 in 1. De a hiba nem bennük van, hanem nekem van olyan kevés ismerősöm akik közül csak találnék valakit. Mindegy azt hiszem nem sírdogálnom kell, hanem lépnem. Bevallhatom, hogy félek, hogyan fogom viselni az egyedül utazást, amikor nincs kire támaszkodnom, amikor nincs kivel megosztanom az élményeimet. Ez az út a "ne szarj be András, hanem csináld meg amit elterveztél" című program. Azt gondolom, hogy nem vállaltam nagyon nehezet, és nem fogom tudni magam rosszul érezni. Nappal végignézem a Sehenswürdigkeiteket, és este buziskodok egy kicsit a bárokban vagy a szaunákban.. Mit veszíthetek?

Szombati buli

Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtök este Tibor felhívott, hogy gondjai vannak az új barátjával éshogy a szombat esti bulira elhozná, hogy mondjak véleményt róla. Azt elmondtam neki, hogy maximum az első benyomásomat tudom majd elmondani, de mélyanalízist ne várjon. Ehhez képest a 7 órás kezdés helyett 10 órára érkeztek meg, én pedig ilyenkor már szedelődzködni szoktam, mert kb. eddig az időpontig jut el a társaság arra az alkoholtelítettségi fokra, mikor már nincs értelmes társalgás. (meglepőmódon most ez nem így volt) Emiatt a sráccal egyáltalán nem tudtam beszélni, ill. még csak benyomást sem tudtam szerezni róla. Azt gondolom a dolog Tibornak sem volt fontos, a csütörtöki hívása csak ventillálás lehetett.
Azt vettem viszont észre, hogy Gábor  - Alex volt lakótársa - tényleg többet iszik mint régebben. Ma is spiccesen érkezett, és a szokásosnál is agresszívabb volt, amit én nehezen kezelek. Valszeg valamit erősen kompenzál ezzel, de ez a viselkedés engem nagyon zavar, viszont nem szeretnék ezért nem járni a társaságba. Valamit ki kell találnom ez ügyben.
Persze egy jó ideje a társaságunk már csak felületes beszélgetéseket folytat, igazán fontos dolgokról maximum Zsolttal szoktunk néha-néha beszélgetni. Ezért is kezdem el már régen új társaságot, barátokat keresni, de mostanáig csak jó ismerősöket találtam és csak egy barátot. Ennek oka valszeg az én szociópátiám, ami ellen eddig hiába küzdöttem.

Randi

Csütörtökön végre nagy nehezen összejött a randim a 35 éves férfivel. A Paracelsusba mentünk le végül is a Nagyvárad téren. Nagyon sok randimat szerveztem már oda, erre kiválóan alkalmas. Szimpatikus, értelmes a fickó, elfogadhatóan néz ki, de azt hiszem ahhoz ez kevés, hogy tartós kapcsolatba kezdjek vele. Csak olyannal kezdek majd, aki elindít bennem valamit. (pl. Gergő a Pocokból elindított bennem valamit, de huszonvalahány éves, mi a faszt csináljak vele?) Ma chateltem vele, szerintem ezt ő is érzi, mert felületesek voltunk és egyikünk sem erőltette a további találkozást. Azt mondtam neki a randin, hogy elfogadtam, hogy talán egyedül maradok. Azt kérdezte, hogy felkészültem rá? Azt mondtam, hogy igen. De mégsem. Félek.

A Hisztis András című műsor

Szerdán standard órára utazva a metrón sms-t kaptam VZs-től, hogy mégis tud jönni az órára. Mikor leszálltam felhívtam és mondtam neki, hogy mivel múlt héten azt mondta, hogy nem tud jönni én már megbeszéltem Maccsal, hogy helyettesíti. VZs nem örült neki, de elfogadta. 5 percre rá Macs telefonált, hogy késni fog, meg fáradt. Vázoltam neki, hogy éppen most közöltem a rossz hírt VZs-vel, így továbbra is várom. Azt gondoltam, hogy jót tenne Macs lelkének, ha standardezhetne, mert igazából azt szeret, és már nem is akartam tovább kavarni. Végül 5 perc késéssel megérkezett Macs. A pillantásából láttam, hogy fáradt és nyűgös. A bemelegítés alatt leült a székre és a kezébe temette az arcát. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megfogtam volna a kezét, hogy érezze vele vagyok. De persze nem mertem, mert féltem, hogy ezt úgy veszi, hogy gyengének tartom és akkor ellen fog állni. Most már azt gondolom, hogy legközelebb mégis meg fogom tenni, mert azt szeretném, hogy tudja, hogy figyelek rá. Nem tudom, érzi-e, hogy fontos számomra.
A standarden eltökélt arccal koncentrálva gyakorolta a számára új lépéseket (eddig csak követett standardet), ilyenkor legszívesebben homlokon csókolnám, de persze ezt aztán végképp nem merem. Nyugodtan tűrte a párban végrehajtott csetlésemet-botlásomat, a következő latinon pedig igyekezet pszichésen támogatni, mikor a szarul sikerült jive forgásaim miatt lassan elindult a hisztis András című műsor. :-)  Látszhatott rajtam a gond, mert Csaba elindította az "András nincs semmi baj" és az "András ez teljesen rendben volt" nyugtató varázsmondatokat, kevés sikerrel. (Valszeg két pofon sokkal jobban hatna.)
Végül mindannyian fáradtan, de jókedvűen távoztunk, tehát megérte a 3 óra flow.

Olgi első lépései

Tegnap délután Olgi Dávid barátnője (hetero) eljött megnézni a tánciskolánk kezdő kurzusát, melyen én segítő vagyok. Naivan azt hitte, hogy majd csak leül és végignézi a műsort. Én persze már a meghívásakor tudtam, hogy semmi esélye rá, mert én is és Csaba is presszionálni fogjuk, hogy álljon be. Hosszan szabadkozott, hivatkozott arra, hogy nincs tánccipője, ill. fogadkozott, hogy táncóra után nagyon meg fog verni. Ez utóbbi érdekes lenne, mert Olgi kb. 150 cm. magas,40 kg.-os lány. :-) Csabának jeleztem, hogy jobb lesz, ha csak velem táncol, mert így is eléggé izgul a tánc miatt. Persze természetesen jólérezte magát, tetszett neki a chachacha és a jive, a rumba nem annyira, de jó hangulatban távozott és nekem jól esett, hogy ismét egy embernek örömet okoztam annak,akit kedvelek. Talán elültettem egy magot benne a társastánchoz.
A tánc után beültünk a teaházba, ahol Maccsal is voltunk már. Itt Dávid csatlakozott hozzánk és eltöltöttük az időt, amíg el kellett indulnom a saját kurzusomba.

Mozi

Szombaton délután Maccsal megnéztük a Nők férfiak nélkül című iráni filmet. A film eléggé szürrealisztikus volt, és ami igazán zavart benne az az, hogy két sodra is volt a filmnek az egyik az iráni katonai puccs, a másik a 4 női főszereplő élete. A kettő kavargott a filmben, ráadásul a 4 nőnek az élete, álmai is.Valszeg eléggé földhözragadt vagyok és ezért gondolom azt, hogy egy filmnek legyen fő mondanivalója, mesélnivalója, hogy egy egész legyen. Az, hogy szürrealisztikus az nem zavar, mert az a film (címére nem emlékszem) is nagyon tetszett, amelyikben egy megölt kislány a föld és a mennyország között reked, és ott is nagyszabású, furcsa képeket adtak. Nem beszélve az Eredet című filmről, ami ugyancsak csapongó, de egy történet. Egyébként mostanában nagyon megindult nálam ez a női vonal, azaz sok minden női dolog érdekel.:-) Biztosan azért van, mert idáig nagyon kevés közeli női ismerősöm volt és érdekel az életük, meg hogy hogy éreznek, mit gondolnak. Ez biztos perverz egy meleg férfitől. ;-)
Mozi után Maccsal beültünk egy teaházba (ez sem sűrűn fordul elő velem), ahol nem volt hajlandó nekem segíteni a 12.000 fajta tea közül való választásában, így a zöldteák közül csukott szemmel választottam. :-)
Kicsit beszélgettünk, mikor is elővett 25 Eurót és elémrakta: - Itt a tartozásom!
Meglepődtem, mert kicsit úgy hangzott mintha így hangzott volna: - Itt a koszos pénzed ne!
Fogtam a pénzt és ledobtam az asztalra valami hasonlóval, amire Macs teljesen bevörösödött és szabadkozni kezdett. Persze tudom, hogy nem így gondolta csak hülyén jött ki. Viszont aranyos volt ahogy belepirult. Végülis elütöttük egy viccel:- Magyarország (Macs), én így szeretlek!

Szobabérlet

Hosszas vergődés után 1 hónappal meghosszabbítottam Péter szobabérletét nálunk. Igazából szinte biztos vagyok benne, hogy teljesen feleslegesen teszem, mert nem fog semmi sem történni, de megnyugtat, hogy én mindent esélyt megadtam. Kemény feltételeket szabtam, de rákényszerültem erre. Péter most halk és szorgalmas, de már késő. Rossz tapasztalataim vannak, és nem bízom benne. Nem is akarok segíteni, csak lehetőséget nyitok. Hogy jutottunk idáig? Az elején beleadtam mindent, de rá kellett jönnöm, hogy élethelyzetünk, tapasztalatunk fényévekre van egymástól és csak nagyon nagy energiabefektetés által lehetnénk egy szintem. Tévedtem, viselem a következményeit, de itt a vége. Hiába jön jól ki anyámmal, hiába jó a bérleti díj, hiába jó a nyelvtanulás megosztva, november 30 a határidő. Addig is betartatom a szabályokat: a szobám csak az enyém, a bérleti díj (ami mélyen baráti) nem halasztható, a németóra díja nem halasztható. Lehet, hogy sokak szemében geci vagyok, de nem érdekel.

Carmen

Tegnap beszéltem táncpartneremmel Carmennel és egyre jobban aggódom miatta. Mindig is éreztem/tudtam, hogy vannak problémái, de szeptember óta folyamatosan kedvetlen a táncban is, meg az utána tartott borozáskor is. Tegnap is azt tapasztaltam, hogy táncóra elején még jókedve volt, majd alatta teljesen elment a kedve és egyre passzívabb lett. Ilyenkor csak kényszeredetten mosolyog, de látom, hogy szenved. Borozás közben végül elmondta, hogy csak a kedvemért jár és már nyár óta gondolkodik, hogy teljesen abbahagyja. Azzal indokolja, hogy nem tanulunk újat és nem látja a fejlődést. Eddig közös célunk volt, hogy megtanuljunk szépen táncolni, ne csak a figurákat tudjuk. Nagyon valószínű, hogy jóval mélyebb gyökerei vannak ennek a kedvetlenségnek és ezért nincs semmihez sem kedve, de ezekről a dolgokról még érintőlegesen sem hajlandó beszélni. Minden ilyen próbálkozást elhárít, nem hisz a pszichikai segítségben. Végülis úgy döntöttem, hogy küldök egy e-mailt Linának, aki terápiás csoportokat vezet - köztük csak nőit is - , hogy vajon részt vehet-e valamelyiken. Ha a válasza pozitív, akkor még Carment is meg kell győznöm, hogy próbálja meg. Valszeg nehéz lesz. Lassan már csak felesleges idő és pénzköltés vele a tánc. Még küzdök érte.

Szauna

Vasárnap este kb. 1 év után lementem a Szauna 69-be. Sok minden nem változott azóta. Beültem a finn szaunába, majd aztán megírtam a köszönő e-mailt Csabáéknak a társalgóban lévő számítógépen. Aztán ismét a szauna jött. Most is beültek azok akik bejönnek és miután megnéztek 2 perc múlva kimennek, mit sem törődve a szaunázás szabályaival. Mindenkit megnéztem szaunázás közben és kiválasztottam egy indiai kinézetű fiatal srácot. Ilyennel még sosem volt dolgom. Átmentem a kabinokhoz és vártam. Megfordultak ott sokan, az indiai is, meg néhány jóalakú, de a többség nem volt megfelelő. Némi várakozás után az india srác többször is megkerült, de mikor kezdeményeztem nála egy simogatással, akkor nem reagált hanem továbbment, így hoppon maradtam. Később kinéztem egy szemüveges srácot, de mikor egy ismerősével megállt mellettem stirölni meg beszélgetni, kiderült, hogy egy nagyképű fasz. Mivel más nem tetszett, így inkább hazamentem szex nélkül. Régebben ez bántott volna, de ma már örültem a szaunázásnak is. Nem akarok olyannal szexelni aki nem tetszik.

Tánctábor és tanulságai

Hosszan írhatnék az egri tánctáborról, de nem teszem. Elég legyen annyi, hogy jól szervezett volt, és jó csapat jelent meg ott. Én és szerintem mindenki jól érezte ott magát. Csak hála és köszönet illeti Csabát és Helént. Helénnel nem sokat beszéltem, de az a kevés is nagyon megfogott. Nagyon vagány, de egyben kedves és őszinte nőt ismertem meg benne.
Általában a táncórákon érezni szoktam a flow érzést, ami annyit tesz, hogy a táncra öszpontosítok, és minden más megszűnik körülöttem. Kegyelmi állapot ez. Most szinte minden alkalommal ezt éreztem.
A táncba bele tartozik a partnerem is, ilyenkor nagyon öszpontosok rá is, szinte minden rezdülését figyelem próbálom kitalálni a gondolatait is. Az gondolom, hogy a tánc kettőnkről szól. Kommunikálunk minden szinten, néha verbális kommunikáció alatt is. Jól-rosszul.
Jelen esetben ez a partner Macs volt. Ismerem már, azt hiszem kb. tudom mikor mit gondol, érez. Tudom mikor nyűgös, fáradt, élénk, érdeklődő, szeretetteli. És mikor telik be nála a pohár, ilyenkor próbálok tompítani, de nem mindig tudok. Az egyik ilyen alkalom akkor jött el mikor B. Peti a folyamatos fényképezésével nagyon felzaklatta Macst, aki kifakadt és én csak tehetetlenül álltam mellettük mint a sóbálvány. Rém kellemetlen volt számomra, mert nem tudtam feloldani a konfliktust, ami talán jobb kommunikációval elkerülhető lett volna. A pillanat elmúlt, és fél órával később láttam, ahogy Macs egy közös tánccal zseniálisan feloldja az egészet. Marha kíváncsi vagyok, hogy ezt tudatosan vagy tudat alól teszi?
Talán legfontosabb tanulsága számomra a tábornak a tánccal kapcsolatban az, hogy a szerepcsere, azaz vezető és követő szerepet cserél mindkettőnk számára érdekes, és izgalmas. Ráadásul a két szerep dupla annyi figurációt tartalmaz személyenként. Próbáltam ezt Maccsal megbeszélni, de látszólag nem vette az adást. Majd később ismét megpróbálom.

Futás

Hajnalba érkeztünk meg Bécsből. A végén már tényleg fáradt voltam, de reggel menni kellett futni a SPAR Maratonra. Aludtam úgy 4 órát, de végül is elég volt. Elfordultam Macsért és sikerült elég közel leparkolnom a versenyhelyszínhez. Felvettük a rajtszámunkat, majd elmentünk a chipért. A chipfelvétel során derült ki, hogy 1000 Ft. a kaució. Szerencsére Macs kisegített. Már ekkor elkezdett esni, egyre jobban. Miután leadtuk Macs hátizsákját körbenéztünk a versenyhelyszínen, de aztán gyorsan bementünk az egyik nagy sátorba, és onnan néztünk ki az esőbe. Macs biztatott, hogy egyre jobban esik, ennek nagyon örültem, mert nekem nem volt esőkabátom.:-) Mire végre elindult a rajt szerencsére már csak szitált és a futás közben nem zavart. Szerintem jó ütemben futottunk, de lehet, hogy Macsnak kicsit gyors volt, ám hősiesen állta a sarat. Sajnálom, hogy nem figyeltem rá és lehet, hogy rossz volt neki. Meg is jegyezte, hogy nyugodtan fussak gyorsabban, de elhárítottam, hogy én vele szeretnék futni. Én nem akarom legyőzni őt! Megfogadtam magamban, hogy sokkal jobban fogok rá figyelni, hogy az ütem mindkettőnknek jó legyen.
Végül is lefutottuk a 7 km.-t és boldogan átvehettük a SPAR ajándékcsomagját: egy banánt, két csokit, egy zacskó chipset, egy ásványvizet, és egy flakon hajbalzsamot!

Bécsi táncverseny

Szombaton fárasztó, de egyben izgalmas napom volt. Maccsal és Péterrel Bécsbe mentünk megnézni a meleg táncversenyt, amellyen részt vettek Imiék is. A verseny délelőtt 11 órakor kezdődött, így úgy döntöttem, hogy elég 8 órakor elindulni. Persze megint rosszul gondoltam, mert csak 12 órára értünk oda. Sajnos mindig túl feszesen számolom az utazási időket, így sokszor nem érek pontosan ahova szeretnék és ez flusztrálni szokott. Most ez nem volt olyan nagy probléma, mert mint végül kiderült elég lett volna kora délután odaérni, mert a magyar versenyzők csak akkor indultak B kategóriában. Mindegy most már ezt is tudjuk. A helyszín Bécs külvárosa volt, de az épület, terem és a szervezés teljesen rendben volt. Nagyon jó hangulatú és látványos volt a verseny, a résztvevők nagyon ügyesek és motiváltak voltak. Irigyeltem őket. A verseny alatt mindenki ide-oda rohangált ami számomra zavaró volt, mert mindig helyezkednem kellett, hogy rendesen lássak. A magyar versenyzők ügyet sem vettettek ránk, kivéve Imit, aki aranyosan odajött hozzánk többször is beszélgetni. Ez nekem nagyon jól esett. Persze megértem, hogy a verseny izgalmában és feszültségében nem tudtak másra figyelni, meg mi idegenek vagyunk nekik, bár Macs szerintem nem. Lehet,hogy csak én lihegem megint túl. Most azt gondolom, ha valaha versenyezni fogok, akkor nem fogok hozzájuk tartozni. Minden esetre tisztelem őket az elhivatottságukért.
A verseny szünetében a gyakorlók közé beálltunk Maccsal tangózni. Annyira be voltam szarva, hogy szegény alig tudott vinni magával, de hősiessen vonszolt magával körbe a táncparketten. Többször is elrontottam a lépést, úgyhogy eléggé röhejesek lehettünk. Szerencsére a második szünetben chachacha volt, amit jobban tudok és addigra összeszedtem a bátorságomat. Minden esetre megvolt az első közös fellépésünk mint queer pár. :-) Szegény Macsot teljesen kikészítem ezzel a queer pár dologgal.
A bálban sikerült többször is táncolnunk és műsorként láttunk idős brit melegeket táncolni. Én csak remélem, hogy ebben a korban ilyen fitt leszek. Végül volt egy vidám körtánc amiben állandóan párt kellett váltanunk. Kicsit butus volt, de nekem tetszett a közvetlenség, amivel mindenki táncolta. Péterrel is sikerült egy-kettőt táncolni bár eléggé húzoldozott,de aztán jól érezte magát.

BKV baleset

Tegnap elgondolkodva mentem felfelé az Arany János utcai metrófeljáró mozgólépcsőjén, mikor egyszer csak elémzuhant egy idős hölgy a felső lépcsőfokok egyikéről. Kissé megijedtem, de a mellettem álló nő azonnal kapott a néni után és kiabálni kezdett, hogy állítsák le a mozgólépcsőt, amit egy lentről jövő fiatalember meg is tett. Megfogtuk a nénit, nehogy lejjebb csússzon a lépcsőn, de a férje már ott is termett és elkezdte felráncigálni. Csak annyit tudtam mondani, hogy nem biztos hogy jelen esetben ez egy jó ötlet, habár fejjel lefelé sem maradhat sokáig. Mindenesetre feltoltuk ülő helyzetben a férje meg egy fiatalabb férfi segítségével miközben megláttam, hogy csupa vér a lépcsőfok és mivel én is segítettem a felültetésben nekem is sikerült a cipőmre meg a nadrágomra némi vérfoltot szerezni. A metroügyeletes jópár perc múlva jelent csak meg és nem láttam valami nagy izgalmat rajta, de megnyugtatott minket, hogy már hívták a mentőket. A néni férje sem volt igazán aggódó, inkább ingerült. Nekem az jutott eszembe, hogyha én is együtt élnék mondjuk 30 éve valakivel akkor én is ennyire aggódnék csak? Nem félteném, hogy elveszítem?
Kicsit még toporogtam a helyszínen aztán elindultam a másik lépcsőn felfelé, mert azt gondoltam, hogy amit tudtam megtettem, fontoskodni, meg sápítozni egyébként is utálok.
Bent a Minisztériumban - ami egy kocsma - Zsoltnak meg Vikinek elmeséltem az esetet, de nem okoztam nagy izgalmat vele.

Ölelős latin

A tegnapi tánckurzusom rosszul kezdődött, mert azt hittem, hogy VZs-vel fogok tudni standardezni. Persze hülye voltam, mert igazából nem beszéltük meg, csak beszéltünk róla, hogy neki sincs párja erre a kurzusra, meg nekem sincs, és majd akkor lehet, hogy ketten. Már akkor megemlítette, hogy nem is fog jönni most, mert Hollandiában lesz, de ezen én nagyvonalúan átsiklottam. A facebookon írtam neki, hogy továbbra is felajánlkozom, nem is válaszolt, de én azt gondoltam, hogy majd tánc előtt megbeszéljük. Hát nem tettük. Kicsit vergődtem az órakezdés előtt fel s alá, mert akartam is táncolni meg nem is, de aztán úgy döntöttem, hogy majd csak a latinon Maccsal. Csaba a tánctanár nem is értette igazán, hogy mi a gondom, de aztán már nem volt ideje a magyarázkodásomat hallgatni, mert kezdődött az óra. Szerencsére előrelátó módon magammal hoztam az Iroda kulcsát, így átmenetem egy kicsit adatrögzíteni, meg gondoltam, hogy ott lesznek akik ma szolgálatban vannak, és velük majd beszélgetni tudok. Az Irodában még voltak egy páran a két szolgálatoson kívül (mi a faszt keresnek még ilyenkor is ott?), úgyhogy csak egy félreeső géphez jutottam és ráadásul az anyagokra is várnom kellett, így a 1,5 óra helyett jó, ha fél órát dolgoztam, a többi internetezés és némi beszélgetés. A latin kezdetére átsurrantam, ahol még javában tartott a standard. Leültem és beszélgetni próbáltam a szervező lánnyal, de túl hangos volt a zene. Mire vége lett megérkezett Macs. Fáradtnak és nyűgösnek láttam. Na ez is jól kezdődik, gondoltam. Elkezdtünk bemelegíteni, majd az idő folyásával Macs kezdett feloldódni, míg végül már mosolygott is. A figurák alatt folyton a szemébe néztem, amit ő valszeg nehezen viselt, mert oda-oda pislogott rám, aztán gyorsan elkapta a tekintettét. Végül is a tanított chachacha figurát sikeresen abszolváltuk az óra végére, és némileg elégedettek voltunk. Azt mondtam Macsnak, hogy úgy látom már jobb a kedve, mondta, hogy igen, erre én, hogy remélem, hogy ebben részem volt. Erre hirtelen megölelt, ami számomra hihetetlenül jól esett. Nem sokan ölelnek meg, amiben valszeg én vagyok a hibás, de ebbe most nem megyek bele. 
Végül is vidámabban indultunk haza, így én erre a tegnapi napra 4 pontot adok! ;-)

A kezdet

Nos, most jutottam el addig, hogy meg merjem tenni az első lépéseket.
Mitől félek? 
A nyilvánosságtól, hogy a belső dolgaimat kiadom. De a bloggolásnak ez a lényege, nem?
Hogy esetleg másoknak akaratomon kívül ezzel ártok.  Ez már nyomósabb érv. Csak remélem, hogy nem fogok ilyen hibát elkövetni.
Most talán meg kéne magyaráznom, hogy miért meleg hobbytáncos a cím?
Mert mindkettő a lényem egy fontos része. Meleg vagyok és hobbyból társastáncolok. Fiúkkal és lányokkal is. Lányokat vezetni, fiúkat követni szeretem. Ezért is vagyok androgün. Nem testi értelemben, azaz nem vagyok lányos alkatú, habár vékony az vagyok. Inkább azt gondolom pszichésen megvan bennem mindkét nemből valamennyi, de egyikből sem vagyok teljes. 
Most vajon ez azt jelenti, hogy nem vagyok se fiúnak, se lánynak jó vagy azt, hogy multifunkciós vagyok? Jelenleg azt gondolom, hogy az utóbbi. Abban a hitben élek, hogy mindkét nemből a jót használom. Lehet ez nagyképűség? Lehet. De így gondolom most.


Nem hiszem, hogy most azonnal mindent meg kellene magyaráznom, majd a bejegyzések során kiderülnek a dolgok.