Pozitív gondolkodás

Tegnap 19.10 órakor indultam el kocsival a Haller utcától a gerinctornáról és Feriékhez a Bosnyák tér közelébe 20.15 óra körül érkeztem. Fantasztikus, hogy két ünnep között micsoda kibaszott forgalom volt. Nem szeretem a tömeget, de elviselem, de amit a hétköznapi sofőrök csinálnak azt általában nagyon nehezen tolerálom. Számomra az egyik legdühítőbb, hogy nagyon jól tudja, hogy le akar kanyarodni, de az egyenes sávban előremegy és a legelején bekéredzkedik. Én egyébként szinte mindenkit beengedek, ha látom, hogy nem a tolakodásról van szó, ill. ha nagyon agresszív akkor beengedem, mert nekem nem éri meg a szerelőhöz meg rendőrségre járnom 4 méter miatt.
Feriéket megkértem, hogy hagy durrogjam ezt el náluk és aztán minden rendben lett. :-)
Némi beszélgetés után kiderült számomra, hogy Ferinek sok panaszkodni valója van, amit meg is értek, mert marha sokat dolgozik a SOTE-n, mint belgyógyász és mint kutatóorvos. Azaz napi 12 órákat + havonta 2x ügyel + otthon is  végzi a kutatói munkát. (Mindebből az állásából + paraszolvenciából is csak nehezen fizetik ki a lakás, 40 m2 és az autótörlesztést Suzuki) Azt mondja, hogy mire hazaér már csak aludni van kedve semmi máshoz. Erős vérnyomásproblémái vannak, utálja az embereket, ingerlékeny. Nincs szelep, amivel csökkenthetné a nyomást csak a párja. István is közszolga és örül, hogy nem rúgták ki a minisztériumból, de neki legalább van egy kis ideje magára, de Feri kitöréseit nehezen tudja kezelni. Átbeszéltük a lehetőségeit, de sokra nem jutottunk. A 2 órából amit ott voltam, 1 órát csak ők beszéltek, de én nem bántam, mert talán ezzel is tudtam segíteni egy kicsit. Egyébként nagyon kedvelem Ferit, mert egy nagyon tehetséges kutatóorvos, és egyben nagyon lelkiismeretes orvos. (és ráadásul jó szeretőm volt :-) )
Az egészből számomra az volt a tanulság, hogy lám nekem milyen jó életem van, hisz megvan a munkám, amiért ugyan nem vagyok oda, de jól és elég szabadon megélek belőle, vannak jóbarátaim (lett egy testvérem is ;-) ), értelmes, fontos szabadidős munkám (Iroda), hobbijaim (tánc, túra), tanulok németül, néha utazgathatom is. Szégyellem magam, hogy néha kesergek az életemen. Megpróbálok pozitívabban gondolkodni. :-)

A mélységből felfelé

Azt hiszem ez a karácsony elég simán ment az előző évekhez képest. 24.-én elmentem a kondizni, mert már csak akkor volt nyitva. Rohadt meleg volt a decemberhez képest, de azt gondoltam, hogy talán kitart másnapig és akkor majd milyen jó lesz a Margitszigeten futni. Kora délután elmentem édesanyámért az üzletbe és a Szt. Gellért plébánia (ahol édesapám hamvai vannak) érintésével hazaérkeztünk. Ő főzött, én meg a műfenyővel babráltam, azaz összeraktam. Jókívánság SMS-ek oda-vissza. Miután feldíszítette a fát elvoltunk, mindenki a saját szobájában, mígnem úgy döntöttünk, hogy jöjjön Jézus. Mennyből az angyal + csillagszórók. Szimbolikus ajándékok, majd hidegtálas vacsora, némi beszélgetés. Utána értem el a mélypontot. Tulajdonképpen utálom a karácsonyt, ami semmit sem jelent nekem, és csak édesanyám miatt játszom végig a darabot. Igazából nem nagyon tudok neki mit mondani, amit ha van isten nem biztos, hogy meg tud bocsátani nekem. De ez az igazság. Számomra egy kiüresedett, unalmas, tartalmatlan nap. Macs esti SMS-e lökött némit a dolgon, éreztem, hogy gondol rám. Innen lassan felfelé. 
Másnap futás a Margitszigeten -40 C, sűvító szél, de nekem jót tett. 1 órára jöttek Tiborék, megebédeltek, 1 óra felszínes csevegés. Este munka az Irodában kellemes meglepetésekkel. :-)
Vasárnap túra Börzsönyben a Vándormásokkal, sok Flow-val a szép, csendes, havas tájon. Kevés beszélgetés Maccsal, aki furcsálja hallgatásom, de nem kérdez rá. Talán jobb is. Este vacsora Zsoltnál, ahol már teljesen jól érzem, magam, Carmen sziporkázik, és lenyűgözi a többieket. Alex búcsú SMS-e: Ha legközelebb nálunk lesz vacsora, hozd magaddal Carment, nagyon szimpatikus. :-)

A búcsúban

Eljött a búcsútáncest is. Délután még gyorsan kiszidoloztam Csaba ajándékát, a gravírozott névjegykártyatartót és aláírtam a köszönőkártyát. Persze hármat el is rontottam azonnal. Mikor fél 8 körül megérkeztünk Péterrel, még alig voltak. Elkezdtem a stresszelést, hogy vajon ki tudom-e osztani majd titokban a kártyákat. Szerettem volna hogy Csabának tényleg meglepetés legyen. Mire fél kilenc körül Margaríta megérkezett már elég jól álltam a kiosztásban és a pénz beszedésével is, de ez azzal járt, hogy össze-vissza kellett rohangálnom, hogy mindenki megkapja és alá tudja írni. Ráadásul Laci felhívott, hogy ő hozza a tortát, de menjek le az épület elé mert fogalma sincs, hogy jó helyen jár-e, és hogy gondoskodjak annak elrejtéséről. Végülis sikerült becsempésznünk a tortát és a büfésnéninél biztonságba is helyeznünk. Táncközben aranyos jelenetet láttam, mert Csaba Andrása (akivel nekem is sikerült táncolnom és leszúrnom, hogy elveszi tőlünk Csabát :-) ) felkapta Macsot és 5-6 kört forgatta a levegőben mint a kisgyereket, miközben együtt nevettek. :-)
Végül eljött az átadás pillanata. Margaríta mondott egy kis beszédet az ő számomra kedves akcentusában, aztán Csaba ügyetlenül babrált a díszdobozzal és a névjegykártyatartóval. Átadták a tortát, meghatódva megköszönt mindent. Gyorsan elsőként odamentem hozzá átadni a kártyát, hogy elindítsam a folyamatot, ami aztán be is indult. (Némileg zavart, hogy ekkor azok is kértek kártyát, akik most nem is jártak hozzá, és nem is szálltak be az ajándékba, de azt gondoltam, hogy legyünk nagyvonalúak.)
Számomra legmeghatóbb a táncest vége volt, mikor megtapsoltuk Csabát és végül ütemes vastapsban állt percekig közöttünk. Ezért a pillanatért érdemes volt ott lennem.
Az öltözködés után aztán Macsnál is eltört a mécses, amit a szokásosan ügyetlen módon kezeltem. (András leülhetsz, megint egyes!)
A táncest után még Krisztivel beültünk iszogatni és átbeszéltük a táncot, a csoportot, a jövőt. Mindketten elég bizonytalannak látjuk a továbbiakat. Kérdéses a csoport összetarthatósága, Margaríta elkötelezettsége a hobbiórák terén. Beszélgettünk még a karácsonyról és a szilveszterről, amikor megint sikerült beletenyerelnem valamibe és Krisztát is megríkatnom. (Már be is írtam magamnak Tanárnő!)

Oranje

Annyira megszerettem az új túrahátizsákomat, hogy már a kondiba is azt vittem. Tulajdonképpen imádom. Az csak hab a tortán, hogy kétfajta narancsszín van rajta, de találtam sok kis zsebet rajta, van túrabottartó, meg rájöttem, hogy a 4 literes fenékzseb összenyitható a 24 literes főtartállyal és akkor az alul lévő tiszta ruhadarabokra nyugodtan rá lehet pakolni a használtat és alulról ki lehet húzni az újat anélkül, hogy a használtat fel kéne túrni. Zseniális! Felül van egy 4 literes felső tartály is. Mivel női hátizsák, ezért vékony vállra is jó mint az enyém. A háttámla remekül merevít, a derékpántokon van kis zseb is. Meg persze van esőköpenye is, amit Macs mutatott meg. A hálózsákot viszont inkább a felső zseb feletti rész helyett valahova alulra rögzíteném, mert akkor a csípőm alját is védené valami.
Vennem kell még egy esőnadrágot a farmer fölé, meg egy meleg vízálló kesztyűt is. Lehet, hogy hálózsákot is, mert a régit nem találom. Szerencse, hogy az éves bevételünk tűrhetően sikerült, így a vásárlással nincs gondom.
Izgatottan várom a hótalpas túrát Maccsal és a többiekkel az Alacsony-Tátrában, kicsit izgulok, hogy bírni fogom-e, de bízom magamban! Sose voltam ilyenen, de ez egy kellemes kalandnak ígérkezik számomra. Véletlenül találtam egy hegyi menedékházas képet, amit azonnal elmentettem háttérképként, így mindig előttem van a rám váró kaland képe. :-))

Ingerültség

Mostanában ingerült vagyok. A munkámban nem engedhetem meg magamnak az ingerültséget, és a barátaimat sem akarom megbántani, hisz vétlenek ez ügyben. Ismét elkezdtem a számat rágni, ami nálam a szorongás jele. A szorongás egyik forrása lehet, hogy jön a karácsonyi-szilveszteri  időszak, amikor általában unatkozni szoktam, és bár a mostani mozgalmasabbnak tűnik, az eddigi rossz tapasztalatok bizonytalanná tesznek.  Ha unatkozom, akkor agyalok, és ha ezt teszem, akkor túl sok megválaszolatlan kérdés merül fel bennem, az életemmel kapcsolatban. Évközben a sok program nem hagy időt a lappangó gondolatoknak, de erre az időre a világ elcsendesül, és nincsenek ingerek számomra. Dühös vagyok magamra, mert nem tudom ezt kellően kezelni, és mert gyengének bizonyulok. A tüneti kezelés nem megoldás. Lehet, hogy előbb kell visszamennem a Doktornőhöz, mint terveztem.

Alterego

Szombaton eleget tettem Olgi unszolásának és Carmennel együtt elmentünk velük az Alteregoba. Az estét Olginál kezdtük, aki nagyon aranyos és lelkes házigazdának bizonyult, számomra külön vett száraz bort is. Fejébe vette, hogy mindenképp le fog itatni, gondolom azért, mert szerinte egyébként nem vagyok elég laza. Hiába magyarázom neki, hogy 4 deci után én halott vagyok, nem hisz nekem. Este kilencre kellett volna mennünk, de csak fél 10-re mentünk oda. Fél egyig voltunk nála, ahol több csoportban beszélgettünk. Összesen 7 voltunk, köztük Berci az egyik melegbár tulajdonosa, akit kedvelek, bár bizonyos dolgokban nem passzolunk. :-) 12 körül már nem éreztem jól magam, mert untam az üldögélést és a felszínes csevegést. Persze tudom, hogy ez én vagyok és mások könnyedébben veszik ezt. Végre megérkeztünk az Alteregoba, ahol hatalmas tömeg és füstfelhő várt. Mondtam Carmennek, hogy remélem nem találkozunk ismerősökkel. Persze 1 perc múlva feltűntek Tiborék a ruhatárnál, majd még egy perc múlva összetalálkoztunk Robival a táncos ismerősünkkel. Enyhén spicces volt, de ez nem akadályozta meg, abban, hogy alaposan megfogdossa a fenekem. Persze nem esett rosszul. :-) Tele volt a hely nyunyókákkal, akik fel s le rohangáltak, meg félmeztelenül táncoltak. Nem mondom, hogy nem tetszettek, csak se bátorságom, se kedvem nincs szóba állni velük. Félek a visszautasítástól és persze bájcsevegni sincs kedvem velük. Így persze szex sincs, de erre a szauna tökéletesen megfelel, más meg tőlük nem hiányzik. Némi vergődés után átmentünk a tánctérbe, ahol nekikezdtünk a vonaglásnak. Azt találtam, hogy mióta társastáncolok, azóta a diszkótánc még annyira sem érdekel, mint előtte. Nincs koreográfia, nincsenek modulok. Valszeg szükségem van némi rendszerre, keretre ahhoz, hogy táncoljak. Ettől még nem vetem meg a diszkót, csak nem érdekel. Kicsit még beszélgettem Tibor egyik barátjával Janival, kérdezősködtem a komáromiakról, ittam egy narancsjuicet! és még lötyögtem egy kicsit, aztán kettő óra körül úgy döntöttem, hogy ebből ennyi  elég, hazamegyek. Úgy láttam Carmen sincs oda mindezért, úgyhogy együtt taxiztunk haza.  Lehet, hogy Olgiék megsértődtek, de nem volt kedvem tovább ott unatkozni.

A falka

Ma este megbeszélés után elmentünk iszogatni az Irodai kollégákkal. Jól elbeszélgettek sok minden témáról mint egyes filmek, színdarabok, könyvek, amelyek számomra ismeretlenek vagy kevésbé ismertek voltak. Nem feltétlenül azért mert hülye vagy műveletlen vagyok, hanem mert más világok, más érdeklődési körűek. Ugyanazt éreztem, mint amit a versenytáncosok között, hogy nem tartozom közéjük (fajtársuk vagyok, de nem az ő fajtájuk). De hova tartozom? A régi közegemet lassan elhagyom, nincs már igazi kötödésem oda, szereztem újakat, de az új közegeimbe sem tudok maradéktalanul becsatlakozni, adoptálni magam (utastárs vagyok, de nem utitárs). Hogy ez mennyire az én hibám, vagy mennyire a közegek adottsága, ez nagy kérdés. Mindenhova tartozom egy kicsit, de igazából sehova sem.
Legyen hát így, talán így akarja a sors. Követni fogom a falkát, vadászom is majd velük, de éjjel nem alszom köztük.

Hatszoros öröm

Szerdán egészen szerencsés táncnapom volt. Először is pontosan érkeztem meg a standard órára, azaz nem veszítettem egyetlen percet sem. Másodszor kevesen voltak az órán, így volt hely a standard gyakorlására, nem kellett nagyon figyelnem, hogy kire lépek rá. A tömeg nagyon szokott irritálni, mert nem tudom a széles mozdulataimat véghezvinni, és utálok másokat még csak véletlenül is megütni. Harmadszor Macs széles mosollyal és jókedvvel fogadott, ill. kedélyesen viselte a standardes bénázásomat, meg csupa pozitívumot sugárzott felém. Ennek köszönhetően csak pianoban hisztériáztam a ballépéseimen. Negyedszer a latinon nagyon szépen rumbáztuk a sliding doors mindkét változatát, sőt még vezetni is megpróbáltam, bár mérsékelt sikerrel. Ötödször az utolsó gyakorlásoknál Csaba párcserét rendelt el és én végülis vele kerültem párba! (később kiderült, hogy Macs viszont annyira nem járt jól a párcserével :-( )
Epilógikusan hatodszor: beültünk Maccsal a WestBalkanba és egy jót beszélgettünk, ill. talán a 4 deci bor ellenére is normálisan tudtam fogalmazni! :-))))

Gondolatok a későkről

Vasárnap 10 órára beszéltem meg Péterrel, hogy eljön és elvisszük a szerdáról még itt maradt dolgait. Utána nekem a kondiba kellett mennem, mert egy exemmel megbeszéltem. Negyed 11-kor telefonált, hogy most indul Budáról és kell neki 30 - 40 perc. Persze csak 11-re érkezett, amikor is kiderült, hogy a ruháit még azóta sem csomagolta be bár erre több napja is lett volna. Elkezdtem vadul gondolkodni mint rendesen, hogy hogyan tudom a helyzetet megoldani, úgy hogy mindenkinek jó legyen. Aztán eszembe jutott, hogy miért is kéne nekem a helyzetet megoldanom, mikor nem miattam alakult ki. Úgyhogy szépen otthagytam Péter csomagolni és tudtam, hogy kb. 3 órát fog várni mire visszajövök, de leszartam. Remek érzés volt!
Pontosan úgyanezt játszotta egy exem velem anno. Mindenhonnan elkéstünk volna, ha nem találok ki mindenféle dolgot, vagy stresszelve sietek, hogy ne vagy csak egy kicsit késsünk. És persze én szégyelltem magam a dolgokért a többiek előtt. Ha semmiér, de már csak ezért is érdemes volt szakítanom velük. Azt gondolom, hogy akik krónikusan elkésnek azok tulajdonképpen kifejezik, hogy nem érdekli őket a partnerük.  Nem becsülik annak idejét és érzéseit. Ezek az emberek, akik azt mondják, hogy ne izgasd magad a késésért, de ha az ő érdekük, akkor persze sietni kell. Ez ügyben nem csak az a hibás aki késik, hanem aki ezt hagyja nekik, azaz én. El kell döntenem, hogy az adott személy fontos-e számomra, s ha nem, akkor nyugodtan sértődjön meg.

Anorexia

Szombaton reggel nekiindultunk a nagy, 16 km.-es Zebegényi túrának Maccsal. Szükséges is ilyen túrákon részt vennem, mert fel kell készülnöm a januári szlovákiai hótalpas túrára, amit nagyon várok már, mert kíváncsi vagyok, hogyan fogom bírni, meg biztos nagyon szép és érdekes lesz. Vártam ezt a túrát is, mert lehetséges volt, hogy eljön rá Macs egy Stella nevezetű barátnője, aki a hótalpas túrán is részt fog venni és jó lett volna megismerni előbb, de sajnos nem jött. A túra elején elég kis hóban mentünk, patakon keltünk át, a fákon már nem volt hó, amit sajnáltam, mert jobban szeretem, ha a fák is havasak és nem olyan kopaszok. A túra közepén azonban egy szakaszon felkapaszkodtunk egy 200 m-es emelkedőn, ahol a hó olyan 20 cm.-es lehetett és a fák ágain a jég szikrázóan csillogott. A tetőn állt egy terméskőből épült kilátó, amelyre teljes felületen ráfagyott a víz és úgy nézett ki mint a jégtündér által elvarázsolt vár. Ez a rész különösen szép volt.

Maccsal sok mindenről beszélgettünk többek között kiderült, hogy ő komolyan anorexiásnak gondol engem és, hogy én ezt nem gondolom magamról azt a betegségtudatom hiányának tudja be. Meglepődtem mert eddig azt hittem, hogy csak tréfából említi meg néha, nem éreztem aggodalmat tőle ez ügyben. Most viszont mivel szavára adok, el kellett gondolkodnom. Az étkezéseimből valóban elhagytam a reggeli péksüteményt és a kenyeret, ami 2 kiló súlycsökkenést eredményezett, eltűnt a hasamról a zsírréteg (amit az intenzív, rendszeres mozgás sem tudott eltüntetni), de sajnos az arcom is beesett mivel már eddig sem volt máshol zsírfelesleg rajtam. Teljesítménycsökkenést, fáradságot nem tapasztaltam magamon. Elolvastam az anorexiáról és tüneteiről írtakat, de ezek egyike sem jellemző rám:

• testsúlycsökkenés (Testtömegindex 17,5 alatt), melyet a beteg saját maga ér el a táplálékfelvétel csökkentésével, diuretikumok, étvágycsökkentők, hashajtók használatával valamint excesszív sportolással
• fokozott félelem az elhízástól
• nők esetében a menstruáció elmaradása (talán ez :-) )
• a beteg testképe torzult, mások testét reálisan meg tudja ítélni, magát nem
• előjele lehet a testsúly 10%-ának elvesztése két héten belül.

A dilemma viszont adott, mert ha visszahízom, akkor ugyan jobb lesz az arcom, de visszajön a férfiakra jellemző sörhasszerű képződmény, amit nem igazán viselek el. Egyenlőre tanácstalan vagyok.

Veszteség

Tegnap este a táncóra végén Csaba bejelentette végleges távozását a magyar tánctanításból. :-(( Nem mondom, hogy teljesen váratlanul ért, hiszen egyes táncismerőseimmel, már egy ideje találgattuk, hogy mi fog történni azután, hogy Csaba párja András már egy ideje Németországban él, van ott munkája, lakása. Várható volt, hogy Csaba utánamegy ha lehet, hisz akkor együtt lehetnek, sok ismerőse van ott, a táncoktatásból simán meg tud élni, jobb körülmények között. Valljuk be őszintén, hogy az itteni keresete több mint méltatlan volt egy olyan formátumú ember számára mint ő, aki szívvel-lélekkel csinálta a tanítást. Szerintem embertelen kitartással és erőbedobással végezte ezt hosszú évekig (egyszer bele is rokkant egy kis időre). Jelentős örökséget hagy majd maga után, ami nem tárgyakban, hanem emberek tudásában marad meg. Mennyivel több ez a szememben! Ő az alfája a magyar azonosnemű táncnak, sokan kezdtek a kezei alatt és lettek jó táncosok/versenytáncosok.
Nagyon fog hiányozni, bár ez nem egy teljes elveszítés, mert ígérete szerint fog még jönni haza néha, de mivel nem tartozom a belsőbb köreihez, ezért kevésbé valószínű, hogy sokat fogok vele találkozni. :-(
Természetesen megértem a motivációit, és mivel nagyon szeretem csak csupa jót tudok kívánni neki.
Gyászomban persze én magamat gyászolom, hiszen elveszítem az életem egy részét, mert Csaba és táncórái ezek lettek. Hétről-hétre, hónapról-hónapra és évről-évre együtt éltünk, még ha csak laza szálakon is. Persze azt is tudom, hogy mindent és mindenkit el fogok veszíteni kit/mit előbb, kit/mit később és ez fel is kavar néha, de ez most közel csapott be.
Margaríta továbbviszi a csoportokat, ami remek, de tudjuk, hogy az már egy másik történet lesz. Újabb kérdések vetülnek fel a tánccal, csoportokkal, legfőképpen Maccsal és Carmennel kapcsolatban. Vajon mit hoz a jövő év a táncos életemben?