Folyamatosan küzdök az énem sötét és gyáva része ellen. Csatákat nyerek ugyan, de a háború jelenlegi állása szerint továbbra is vesztésre állok...
Egy porcikám sem kívánta, hogy részt vegyek a mai workshopon, melyet Macs vezetett. Bár csak heten jöttünk össze, de persze idegesített, hogy interaktív lesz, azaz meg kell nyilvánulnom, ráadásul egy olyan témában, ami nem érdekel. A bevezető körkérdésre, hogy mit várok a beszélgetéstől sikerült egy olyan semmitmondó és zavaros választ adnom, amit én magam sem értettem, hisz egyébként tényleg semmit sem vártam ettől a beszélgetéstől, azon kívül hogy Macsnak talán létszámilag tudok segíteni. Nem kért rá közvetlenül, magam döntöttem a kialakult helyzet ismeretében. A beszélgetés felére egyáltalán nem tudtam figyelni, mert a szorongásomból kialakuló menekülési kényszeremet és mélyről jövő dühömet próbáltam megfékezni. A workshop végre lement és hazaindultunk, amikor Macs megpróbált rákérdezni, hogy hogyan éreztem magam. Ekkor megpróbáltam nagyon visszafogottan hárítani - ugyanis nem szerettem volna a saját frusztrációmból eredő dühöt rázúdítani arra, aki nem hibás ebben - , de szerintem érezte az erős indulatot bennem.
Miért mentem el mégis a workshopra? Kötelességtudatból, vagy szeretetből?
Azt hiszem szeretetből.
Miért írom le mindezt?
Mert muszáj kiadnom magamból.
Elbaszok ezzel mindent?
Igen.
Újra iszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése