Mostanában figyeltem fel, hogy úgy érzem, hogy az az energia és törődés, amit a környezetembe invesztálok nagyrészt továbbáramlik és csak egy kicsi része áramlik vissza felém. Erre legjobb példa Carmen és Ödön esete:
Jó ideje Carmen mellett állok (erőm szerint), mind fizikai, mind mentális segítséggel, amire tényleg nagy szüksége van. Történt, hogy néhány hete Ödön (saját hibájából) balesetet szenvedett. Mi barátai egyszerre kezdtünk neki a segítségnek, de közülünk Carmen a legjobban (főzés, vásárlás, beszélgetés, stb.). Ez a segítő mozzanat mindkettőjük számára előnyös, mert Carmen addig sem szenved a munkanélküliség tudata miatt, ill. Ödön is szépen gyógyul. Ennek az eszemmel mind nagyon örülök, mégis tüske van bennem, hogy azt az energiát, amit én adtam, azt az az ember kapja meg, aki engem érzéketlennek és szeretet nélkülinek tart.
Küzdök ez ellen az érzés ellen, épp ezért olvasom most a falamon Szent Pál idézetet:
„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet
nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a
maga hasznát."
Nehéz.
Amikor valaki nem viszonozza azt a törődést, amit mástól kap, olykor azért teszi, mert nem képes rá. Vagy egyáltalán nem képes adni semmit, mert olyan fizikai és lelki állapotban van, vagy konkrétan olyat nem tud adni, amivel a másikért tehet valamit. Kármen most csak olyasmikkel tudja a törődést viszonozni, mint mondjuk levesfőzés, amire Ödönnek szüksége van, neked viszont nincs. Lehet, hogy konkrét segítség szintjén olyasmit, amivel érted tehet valamit, most nem képes nyújtani.
VálaszTörlés