Némi viszontagságos repülőutazás után megérkeztünk Maccsal Tenerifére. Az idő mindennap szinte tökéletes, szép napsütés, némi felhővel, esetleg vízpermettel eső helyett. A város (La Orotava) szép, a szállás kellemes, Mamfred az osztrák szállásadó gemütlich (kedélyes) és a végtelenségig segítőkész. Sok túra, gyönyörű tájak, kedves emberek, relatív olcsóság. Borzasztó állapotú bérelt Peogeot 106-os (behorpadt ajtó, nem zárható csomagtér, néha válthatatlan sebváltó), és hétüléses Nissan csere kisbusz. :-)
Vasárnapra tűztük ki a Teide (3750 m) csúcsának megmászását. A hegy és környéke kietlen, zord, de mégis szép, tele különböző színű, árnyalatú kövekkel, és sziklákkal. Beszereztük az engedélyt, mert a csúcsra csak korlátozott számban engednek fel túrázókat. Macs nagyon lelkesedett, én egyre kevésbe. Fáradt lettem a sok mozgástól, és ilyen magasságban már hideget vártam. Macs egyedül is ment volna (én felvonóval mehettem volna), azonban megrémültem ettől a lehetőségtől, és végül vele tartottam. Féltettem, de inkább csak önzőségemben.
A Teidén aznap hét ágra sütött a nap. 3000 méterig teljesen rendben voltam, aztán lassan rám tört a rosszullét. Hevesen dobogott a szívem, nehezen kaptam levegőt. Meg kellett állnom. Aztán egyre többször. Lassan, aprókat lépdeltem mint egy lassított felvétel. Macs már nagyon aggódott és vissza akart fordulni. De ezt én már nem engedhettem meg magamnak. Nem tehettem meg vele, hogy még a menedékházig sem jutunk fel. Lassan felvonszoltam magam a házba (3250 m), ahol egy rosszkedvű hegyimentő oxigénpalack helyett a leereszkedést ajánlotta. Kb. fél óra alatt magamhoz tértem és lassan visszaereszkedtünk.
Azt hiszem sajnos ismét megbuktam önzetlenségből és ha Macs meg is tudott bocsájtani, én magamnak aligha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése