Péntek reggel gépre raktam édesanyámat és unokahúgomat. A rosszmájúak kedvéért tisztázandó: a Párizsba menő repülőre. :-) Én jobban izgultam, mint ők, pedig édesanyám 100 éve egyszer (Leningrád-Moszkva Tour), unokahúgom pedig soha sem repült. A becsekkolásnál édesanyám még kikérdezte a szerencsétlen földi MALÉV alkalmazottat, hogy a DEDALON-t vajon mikor kell bevenni? Mondtam is húgomnak, hogy a Zeppelin az biztos jobban hullámzott akkor, mint a mostani gép fog. :-)
Miután sikeresen megszabadultam a rokonságomtól már csak a vacsorával kellett igazából foglalkoznom - mivel kihasználva az üres lakást, mind péntek, mind szombat estére vacsoravendégeket hívtam.
Az első turnus: Macs, Sztell, Krisztina és Imi. A 18 órás kezdetre természetesen sehogy sem álltam, ráadásul Sztell 10 perccel még előbb is érkezett, mert kocsival nem tudta rendesen kiszámolni az érkezést. Mind Krisztina, mind Macs pontosan érkezett, de Imi megmentette a helyzetet, azzal hogy bejelentette, késni fog, amit rendesen be is tartott, mert kb. fél 7-re érkezett meg. A többi vendég nem bánta a késést, de a bort szigorúan azonnal felnyitottuk. Imi érkezése után nem sokkal tálaltam a paprikás krumplit, ami szerintük jó lett, de szerintem meg túl paprikás, bár én mindig szorongok, hogy hogyan fog sikerülni a főztöm. Szerencsére Macs készített süteményt, így a étkezés mérlege biztosan pozitív lett. :-)
Végül is a bor megtette jótékony hatását (igaz Sztell gyógyszerszedés miatt nem ihatott) így mindenki elég szabadszájúan beszélt (na persze így már érthető, hogy miért is nem akarom, hogy édesanyám otthon legyen ilyenkor). Természetesen sorra került a leszbikus és a meleg szex is, sőt érintőlegesen a szaunás kalandjaim is. :-)
Engem viszont az érdekelt igazán, hogy Krisztina - aki 7 évig élt Hollandiában -, milyen különbségeket lát a két ország, társadalom között. Elmondta, hogy szerinte a hollandok sokkal nyitottabbak a dolgokra, de egy bizonyos ponttól már nem engednek közelebb magukhoz. Számára ez kicsit furcsa volt. Végül mégis hazatért és azt mondja, hogy itthon van otthon, ami akár pozitív példa is lehet számomra.
Az én félelmem - mint ahogy már egyszer írtam -, hogy itt bezárva Magyarországba lassan belém ivódik ennek az országnak és társadalmának provincialitása, szűklátókörűsége. Sokfelé látom ezt és ez elkeserít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése