Szóbeli dicséret

Hosszan kicsöng.
Isten: - Halló!
András: - Helo, András vagyok! Már azt hittem nem vagy ott.
Isten: - Gondolod?
András: - Na persze, hülyeség... Nos csak azért hívtalak, mert nagyon hálás vagyok a vasárnapi dologért.
Isten: - Miért is?
András: - Dehát úgyis tudod.
Isten: - Hát persze, de neked kéne elmondanod.
András: - Mint egy terápián?
Isten: - Valahogy úgy.
András: - Oké. Vasárnap este volt egy jó  kis vesegörcsöm. Nagyon megijedtem, de az Angyal ott volt végig mellettem, és végig szorította a kezem. Azon gondolkodom kérhetek-e többet ennél?
Isten: - És mit gondolsz?
András: - Talán nem.
Isten: - Hm... És most már hiszel?
András: - Nos...  ... őszintén szólva még nem.
Isten: - Kár.
András: - Mindenesetre nagyon hálás vagyok és fogalmam sincs, hogy meg tudom-e  hálálni valaha is neki.
Isten: - Majd meglátjuk. Most viszont mennem kell, mert eszembe jutott valami. Pusz.
András: - Pusz.
Lerakják a telefont.
Isten: - Mihály! (...semmi...)  Mihály! (...semmi...) Mihály! Hol van mászkál megint ez az ebadta!
Mihály: - Igen Főnök?
Isten: - András angyala egész jól halad a sráccal, nem?
Mihály: - Szerintem is, bár a srác egy kicsit fafejű.
Isten: - Lehet, de most az angyalról van szó. Kapjon egy szóbeli dicséretet.
Mihály: - Értem. Az finom lesz.