Nagyon, talán túlságosan is sokáig éltem úgy, hogy szükségét éreztem, hogy érzéseimet rejtsem el. Ez odáig fokozódott, hogy a családomnak sem tudtam ezeket megmutatni (sőt talán ez ma is így van velük). Gyermekkorom végén, kamaszkorom elején voltak az utolsó igazán bensőséges megnyilvánulásaim, azután sokáig néma csend. Lassan belém fagytak az érzések, vastag (bádog)páncél vette körül őket, s csak benn, mélyen legbelül pislákoltak tovább a fények. Néha felizzottak, de nem lettek viszonozva az érzések, így ismét sötét lett belül. A barátaim egy része el is mondta, hogy érzéketlennek tartanak, és ez nagyon fájt, még ha ma már úgy gondolom, hogy az ő szemszögükből ez érthető volt. (Nem sokat láthattak a belsőmből.)
Jópár évvel (és kapcsolattal) ezelőtt kezdődött meg a lassú, és ráadásul csak részleges olvadás. Olyan párokat találtam, akiknek erős érzéseik voltak irántam és nekem is voltak irántuk, csakhogy ezek jóval gyengébbek voltak az övékénél. (Talán ezek az erős asszimmetriák vezettek igazából a szakításokhoz, és nem az általam konstruált egyéb hiányosságok.)
A Második Alapítvánnyal kezdődött minden. Az önismeret azon kezdőfokára jutottam el itt, ahol rájöttem, hogy nagy a baj. Vagy változtatok gondolkodásmódomon és érzelmi kommunikációmon, vagy örökre bezárva maradok Bádogember testemben. (Dorothym akaratlanul is nagy segítségemre volt.) Kb. 1 évig jártam pszichológushoz terápiába, ahol lépésről lépésre lettek világosak számomra a motívumok, és ahol a józan ész és a megértés segített a félrecsúszásokat megtalálni. A terápia végén megállapítottam, hogy egy ponton tovább ez nem segít és abbahagytam. (A doktornő is egyetértett.)
Ekkor már egy ideje ismertem egy embert, aki vonzott egyéniségével és rejtegetett belső énjével. Barátok lettünk és ez segített a továbblépésben. Barátságunk addig mélyült, amíg annyira megismertem, hogy nagyon mély érzelmeket indikáljon bennem. Ezeket jó ideig az ő vélt érdekében rejtegettem, de egy ponton nem volt megállás.
Mindez ma már odáig vezetett, hogy jelentős rések tátonganak a (bádog)páncélomon és talán ennél a belső tűznél már többen is megmelegedhetnek. Persze most még csak néhány ember, de később, ahogy tanulok, esetleg majd még mások is odaférnek.
Legalábbis ebben reménykedem.
Vannak, akiknek a szíve mindenki számára látható. Ők is sok örömet tudnak okozni, de az igazi élmény az, ha bejutsz valakinek a páncélja mögé és meglátod azt a szépséget, amit ott rejteget. És ha hozzájárultam életem folyamán ahhoz, hogy akár egy ember is kevésbé szenvedjen a páncélja mögött, akkor volt értelme.
VálaszTörlés