Provincialitás

Nemrég megkérdezték tőlem, hogy magyarnak gondolom-e magam. A válaszom az volt, hogy nem, hanem inkább européernek. Itt a helyes szó az európai polgár lett volna, mert az européer szó jelentése az idegennyelvű szótár szerint: európai műveltségű, képzettségű és gondolkodású, széles látókörű személy.
Ha ezen séma szerint vizsgálom magamat, akkor az alábbiakat tapasztalom:
1. műveltség: sajnos a klasszikus műveltségem elég gyér, azaz mind színházi világban, mind komolyzenében, mind képzőművészetben, mind szépirodalomban jelentős a lemaradásom. Fiatalkori befelé fordulásomnak hála ismeretterjesztő, történelmi, filozófiai, vallási, gazdasági olvasottságom elég magas. Hatalmas hátrány viszont, hogy nem beszélek kielégítően nyelveket, így jelentős forrásoktól záródom el. Ennek pótlása jelenleg is tart.
2. képzettség: műszaki alapképzettségemet a rendszerváltás előtt szereztem meg, ami mára szinte teljesen használhatatlanná vált, felsőfokú végzettségemben pedig sosem dolgoztam. Mindezek ellenére megfelelően jövedelmező munkám van, de ha váltásra kényszerülnék képzettségeim nem lennének túlságosan piacképesek. A közeljövőben szükségesnek látok valamilyen továbbképzést. Az irányról még fogalmam sincs.
3. gondolkodás: ezen a területen tartom magam a legerősebbnek, mert polgári mentalitásban, viselkedésben jóval a magyar átlag felett teljesítek. Talán társadalmi szerepvállalásomat kellene növelnem.
4. széles látókör: azt gondolom, hogy igényem a tapasztalásra hatalmas, de a fent említett nyelvtudáshiány és az alacsony utazási "mobilitás" megfoszt a széles látókör megszerzésétől. Bár jónéhány közeli és néhány távolabbi országban is jártam már, de közel sem annyiba mint kívánnám. Szeretnék új embereket, kultúrákat megismerni. Ennek pótlása talán most veszi kezdetét.
Összefoglalva azt gondolom, hogy az européerség itt szunnyad bennem, de a provincialitás még mindig erősen láncon tart.