Néhány napja már, hogy Maccsal bejelentettük, hogy egy párként akarunk tovább élni. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű elfogadtatni a kapcsolatunkat, mégis elszomorít az a tény, hogy az ismerőseink hitetlenséggel, gyanakvással, értetlenkedéssel, jó esetben kíváncsisággal, rossz esetben gyűlölködéssel a szemeikben beszélgetnek velem. Csupán egyetlen embernél láttam az őszinte örömöt (és egy személyben még reménykedem.)
Nos, csak így egyszerűen: Köszönöm Krisztina!
Részemről mondjuk hozzáadhatsz még egy személyt - bár sokakkal nem beszélgettem még erről. De valahogy én is úgy képzeltem, hogy aki barát, az őszintén örül (kivéve persze, ha ő is reménykedett valamiben, ami azért egyeseknél beárnyékolja a dolgot).
VálaszTörlésNapsütésem! Már tegnap is szerettem volna mondani, de akkor elég hamar másra terelted a szót... Nem tudom, hogy emlékszel a Priscilla c. filmre? A vége felé az egyik főszereplő, Bernadett, nem tér vissza a városi "fényekbe", hanem ott marad a sivatagban a kedves bácsival. Őket nem a mindennapi elvárások hozzák össze, hanem azok az érzelmek, melyeket két ember csak a legmélyebb lelki kapcsolatban élhet át.
VálaszTörlés