Csütörtökön együtt töltöttük az estét hármasban Macs, Dorothy és én a Mystery bárban. (Imit is hívtam, de sajnos a sok munkája miatt nem tudott eljönni. Neki szinte mindig sok munkája van. Kár.) Nos, így most két olyan személlyel lehettem, akiket nagyon kedvelek. Macsot végtelen intelligenciájáért és érzékenységéért, Dorothyt a belőle áradó végtelen szeretetért és jóindulatért. A két lány persze azonnal felvette a szokásosan pörgős beszélgetési ritmust, amit én csak követni tudtam ugyan, de szívesen hallgattam őket, mert számomra érdekes dolgokról beszéltek, ill. így egyéb Irodai „információhoz” is hozzájuthattam. :-) Dorothy megemlítette, hogy két hete teljes blogomat visszamenőleg kiolvasta, mikor megtudta, hogy van ilyen, de véleményét róla nem osztotta meg velem. :-( Talán csak annyit említett, hogy számára a bizonytalanságom világlik ki belőle. Ez ugyan igaz, de egyetértek azzal az állítással, hogy az emberek nagy része maga is bizonytalan csak kifelé játszák a színházat, amiben én viszont már nem szeretnék részt venni többé. Ha valaki blogom alapján hülyének, vagy gyengének tart, ám tegye, ez engem oly’ kevéssé fog megérinteni. Én magammal „harcolok”, nem a többiekkel. (persze tudom, hogy a munkámban ez nem tehetem meg, ezért ott én is játszom) Popper Péter jut eszembe, akit a tanítványai elneveztek a bizonytalanság gurujának, mert ő mindig kételkedett, és kérdezett. Ha vele együtt lehetek hülye, akkor nincs is akkora baj. :-)
Az este számomra jól telt, remélem a lányoknak is. Külön élmény volt, hogy a kedvünkért Grétit is lehozták a bárba, aki terápiás kutyaként tudott ott funkcionálni. :-)
Dorothy mást is mondott, amit jellemző módon nem említesz (vagy talán meg sem hallottál): hogy állati bátor dolog a legbelsőbb érzéseidet (bizonytalanságot beleértve) így mindenki előtt kitárni. Amiben egyébként egyetértek vele.
VálaszTörlés