Ne hagyd (el) magad András!

Már csütörtökön este éreztem, hogy gáz lesz. Hőemelkedést éreztem és elkezdtek fájni a végtagjaim. Vettem be gyorsan Aspirint. Már tíz órakor lefeküdtem és hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy fázom, fáj a fejem, megmértem a lázam: 37,4. Visszadőltem, 8-kor fel, fej, végtagok fájnak 38,1. Telefon kolléganőmnek, ma nem számíthatnak rám. Aludtam 10-ig, Aspirin be, érzi a gyomrom az orvosságot. Tévézés, reggeli, szundikálás, tévézés, szundikálás, tévézés, hideg ebéd, tévézés, szundikálás, internet, szundikálás. 16 órára Macs vár a teázóba. Muszáj kimozdulnom, mert megöl a tévézés-szundikálás páros + a 38,6. Kurva lassan felöltöztem, kivonszoltam magam a villamoshoz, majd a metróval a Nyugatiig. A járműveken sanda tekintettek néztek felém, hogy részeg vagyok-e vagy drogos. Lassan elvánszorogtam a teázóig, éppen levettem volna magam egy kanapéra, mikor Macs megérkezett. Bátorítóan mosolyogtam rá, miközben elmeséltem haldoklásomat. Leszúrt, hogy miért nem szóltam, mert akkor eljött volna hozzám látogatóba, és minek rohangálok betegen. Azt mondtam azért, mert én is vagyok olyan kemény, mint ő, aki betegen is eljött velem táncolni, ráadásul itt én akartam beszélgetni. Amit egy 50 kilós feminista meg tud csinálni akarattal azt én 60 kilós androgünként is meg tudom csinálni! - gondoltam. A teázás után szépen hazavánszorogtam, ahol örömmel állapítottam meg, hogy a lázam már 39 fok. Az Aspirin után még ettem egy kevés virslit és lassan álomba szenderültem azzal, hogy én nem vagyok kripli! :-)