Szombat reggel minden előzetes várakozás ellenére sem késtük le Maccsal az Alacsony-Tátrába induló túrabuszt. Gyorsan meg is találtuk az A38-as hajó melletti parkolóban. A buszon már fenn volt Roland és Esztella is. Sztellel most találkoztam először, de azonnal szimpatikusnak találtam, mert vidám és kedves volt. Kesőbb megérkezett Lóri is, akit ugyancsak szimpatikusnak találtam, mert nagyon jól néz ki. :-) Utoljára érkezett meg Attila, akivel már a Vándormásokon találkoztam, ő kicsit szótlan, de egész jól visel minket.
Az 5 órás buszút alatt - amit nagyon utálok a 1998-as két napos spanyol buszút óta - beszélgetéssel és némi evéssel, ill. Macs szertartásos túra előtti nadráglevételével telt. :-) 12 órára érkeztünk meg a Tragoska nevű parkolóba, ahol megállapítottuk, hogy tényleg rohadt nehezek a csomagjaink. Kiosztották a hótalpakat (miután Macs örömmel közölte velem, hogy szerzett nekem műanyag hótalpat, kiderült, hogy csak az van :-)), a busztól úgy 100 m.-re feljebb megmutatták azok felcsatolási módját és elindult a túra. A busz 1200 m.-en állt meg, a menedékház 1700 m.-en volt megtalálható, így lélekben felkészülhettünk az 500 m.-es szintkülönbségre. Az elején még vidáman poroszkáltunk, majd az út egyre meredekebb és meredekebb lett, míg a végén már azt hittem, hogy függőleges lesz. A túracsapat teljesen széthúzódott, Attila, Roland, és Lóri előre vágtattak, én Maccsal és Sztellel hátrébb maradtam. Macs (és Sztell is) láthatólag nehezen viselte a jelentős terhelést, ami nem csoda, hisz a saját súlyának talán több mint 30%-át cipelte a hátán. Több alkalommal is elmondta, hogy túl sok a csomagja és hogy milyen jó idő van (meleg volt, csak ködös), és minek is kellett neki téli hálózsákot hoznia, és hogyha lemaradunk biztosan nem várnak meg, és eltévedünk. Én még biztatásul hozzátettem, hogy itt pusztulunk el, ahogy már előre meg is mondtam. :-) Az utolsó marha meredek 100 m.-t kb. 10 méterenként megállva tettük meg. Mikor már csak kb. 20 méter volt a tetőig, akkor Macs fogta magát és minden figyelmeztetés nélkül előreviharzott mellőlünk, mintha eddig csak átvert volna minket.
Végre megérkeztünk a General Milan Rastislav Stefánik menedékházba, ahol már csak külön szobákba tudtunk helyett találni, így Sztell elszakadt tőlünk. :-( A check in után elindultunk a Gyömbér csúcs felé, ami hál istennek csak 200 m. szintkülönbséget jelentett ráadásul könnyített menetfelszerelésben. Az út felénél elértünk egy teraszos részt, ahol pazar kilátás adódott egy jéggel és hóval bevont sziklafalra, és a távolban a ködös Magas-Tátrára. A csúcson még fénykép is készült rólunk a jégbefagyott kettős kereszt alatt, ahol a 3 fiú és Macs pózol. Visszatérve a szállásra végre nekiállhattam alkoholt fogyasztani, mert csütörtök óta nem ittam semmit. Összeült a csapat és vígan eleszegettünk és iszogattunk kb. 8 óráig, amikor is a túravezető hölgy kitalálta, hogy toljuk össze az asztalokat, és legyen egy ismerkedőest. Miután Maccsal többször elismételtük, hogy nem kívánunk ismerkedni végül letett ezen szándékáról, hogy mi ketten is csatlakozunk a többiekhez, és így az ismerkedőesttől arrébb nyugodtan tudtunk beszélgetni. Lehet, hogy a túratársak ezt különcködésnek vették, de nem volt kedvem hazudozni magamról vagy felesleges konfliktusba keverednem melegségem miatt. 9 óra körül viszont már nagyon álmosak voltunk, úgyhogy rövid hálószobai beszélgetés után nyugovóra tértünk. Később még felébresztettek a hálótársaink hangos beszédükkel, de nekem végülis sikerült elaludnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése