Veszteség

Tegnap este a táncóra végén Csaba bejelentette végleges távozását a magyar tánctanításból. :-(( Nem mondom, hogy teljesen váratlanul ért, hiszen egyes táncismerőseimmel, már egy ideje találgattuk, hogy mi fog történni azután, hogy Csaba párja András már egy ideje Németországban él, van ott munkája, lakása. Várható volt, hogy Csaba utánamegy ha lehet, hisz akkor együtt lehetnek, sok ismerőse van ott, a táncoktatásból simán meg tud élni, jobb körülmények között. Valljuk be őszintén, hogy az itteni keresete több mint méltatlan volt egy olyan formátumú ember számára mint ő, aki szívvel-lélekkel csinálta a tanítást. Szerintem embertelen kitartással és erőbedobással végezte ezt hosszú évekig (egyszer bele is rokkant egy kis időre). Jelentős örökséget hagy majd maga után, ami nem tárgyakban, hanem emberek tudásában marad meg. Mennyivel több ez a szememben! Ő az alfája a magyar azonosnemű táncnak, sokan kezdtek a kezei alatt és lettek jó táncosok/versenytáncosok.
Nagyon fog hiányozni, bár ez nem egy teljes elveszítés, mert ígérete szerint fog még jönni haza néha, de mivel nem tartozom a belsőbb köreihez, ezért kevésbé valószínű, hogy sokat fogok vele találkozni. :-(
Természetesen megértem a motivációit, és mivel nagyon szeretem csak csupa jót tudok kívánni neki.
Gyászomban persze én magamat gyászolom, hiszen elveszítem az életem egy részét, mert Csaba és táncórái ezek lettek. Hétről-hétre, hónapról-hónapra és évről-évre együtt éltünk, még ha csak laza szálakon is. Persze azt is tudom, hogy mindent és mindenkit el fogok veszíteni kit/mit előbb, kit/mit később és ez fel is kavar néha, de ez most közel csapott be.
Margaríta továbbviszi a csoportokat, ami remek, de tudjuk, hogy az már egy másik történet lesz. Újabb kérdések vetülnek fel a tánccal, csoportokkal, legfőképpen Maccsal és Carmennel kapcsolatban. Vajon mit hoz a jövő év a táncos életemben?