Tegnap 19.10 órakor indultam el kocsival a Haller utcától a gerinctornáról és Feriékhez a Bosnyák tér közelébe 20.15 óra körül érkeztem. Fantasztikus, hogy két ünnep között micsoda kibaszott forgalom volt. Nem szeretem a tömeget, de elviselem, de amit a hétköznapi sofőrök csinálnak azt általában nagyon nehezen tolerálom. Számomra az egyik legdühítőbb, hogy nagyon jól tudja, hogy le akar kanyarodni, de az egyenes sávban előremegy és a legelején bekéredzkedik. Én egyébként szinte mindenkit beengedek, ha látom, hogy nem a tolakodásról van szó, ill. ha nagyon agresszív akkor beengedem, mert nekem nem éri meg a szerelőhöz meg rendőrségre járnom 4 méter miatt.
Feriéket megkértem, hogy hagy durrogjam ezt el náluk és aztán minden rendben lett. :-)
Némi beszélgetés után kiderült számomra, hogy Ferinek sok panaszkodni valója van, amit meg is értek, mert marha sokat dolgozik a SOTE-n, mint belgyógyász és mint kutatóorvos. Azaz napi 12 órákat + havonta 2x ügyel + otthon is végzi a kutatói munkát. (Mindebből az állásából + paraszolvenciából is csak nehezen fizetik ki a lakás, 40 m2 és az autótörlesztést Suzuki) Azt mondja, hogy mire hazaér már csak aludni van kedve semmi máshoz. Erős vérnyomásproblémái vannak, utálja az embereket, ingerlékeny. Nincs szelep, amivel csökkenthetné a nyomást csak a párja. István is közszolga és örül, hogy nem rúgták ki a minisztériumból, de neki legalább van egy kis ideje magára, de Feri kitöréseit nehezen tudja kezelni. Átbeszéltük a lehetőségeit, de sokra nem jutottunk. A 2 órából amit ott voltam, 1 órát csak ők beszéltek, de én nem bántam, mert talán ezzel is tudtam segíteni egy kicsit. Egyébként nagyon kedvelem Ferit, mert egy nagyon tehetséges kutatóorvos, és egyben nagyon lelkiismeretes orvos. (és ráadásul jó szeretőm volt :-) )
Az egészből számomra az volt a tanulság, hogy lám nekem milyen jó életem van, hisz megvan a munkám, amiért ugyan nem vagyok oda, de jól és elég szabadon megélek belőle, vannak jóbarátaim (lett egy testvérem is ;-) ), értelmes, fontos szabadidős munkám (Iroda), hobbijaim (tánc, túra), tanulok németül, néha utazgathatom is. Szégyellem magam, hogy néha kesergek az életemen. Megpróbálok pozitívabban gondolkodni. :-)
Annyit azért hozzátennék: azok az emberek, akik keseregnek, hogy munka mellett az alváson kívül másra nincs idejük, valamilyen értelemben maguk választották ezt. Jó, nyilván limitáltak a választási lehetőségek és különbözőek a prioritások. Például a kutatói pályán tényleg nem keresi hülyére magát az ember, de akik csinálják, azok nyilván hasznosnak érzik ettől magukat stb. Az is saját döntés, hogy valaki csak a párjára zúdít minden feszültséget, vagy keres más lehetőségeket is... Ettől persze én is sajnálom a túlterhelt embereket, de azért érdemes tudatosítani magunkban, hogy a mi eltérő helyzetünk nem kizárólag a szerencsén múlik.
VálaszTörlésEgyetértünk. Nem mentettem fel a választásának felelőssége alól. Én csupán sajnálom, hogy egy remek orvos fog szépen lassan tönkremenni, mert ez a magyar egészségügy.
VálaszTörlésA szerencsésségemet abban az értelemben gondolom, hogy kerültek elém lehetőségek, amiket meg tudtam ragadni. Hogy ennyit elértem amennyit, azt szinte csak magamnak köszönhetem, mert az én szüleim sem raktak igazából semmit a seggem alá.